Pál és Jakab tanításainak párhuzamait és eltéréseit vette sorra előadásában Galsi Árpád lelkipásztor A Második Helvét Hitvallás mai üzenetei című konferencián. A teológus nemcsak a megigazulásra vonatkozó újszövetségi igehelyeket vetette össze, hanem a Második Helvét Hitvallás, vagyis a magyar református egyház számára mai napig meghatározó hitvallás fényében is megvizsgálta, vajon tényleg ellentmond-e Jakab levelének tanítása a Pál apostol és a későbbi reformátorok tanításával. Vagyis, igaz-e, hogy nem csupán hit által, hanem cselekedetekből igazul meg az ember.

Galsi Árpád előadásából kiderült: elsősorban a megfogalmazás és az üzenet célcsoportjának különbségeiről, és nem tartalmi különbségről van szó. Jakab apostol tehát nem mond ellent sem Pál apostol, sem a reformátorok tanításainak. Egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit által üdvözülhet az ember, de mivel a hit gyümölcsei a cselekedetek, a látható módon nem megnyilvánuló hit nem igazi hit.
Luther, akinek az egyedül hit általi és nem a cselekedetek, illetve rituálék által elnyerhető üdvösség tana központi jelentőségűvé lett, és amelynek hirdetésével el is indította a reformációt, nem tekintette egyenértékűnek Jakab levelét Pál leveleivel – mondta az előadó. „Az ő számára az egyedül hit általi megigazulás felismerése volt a teljes Szentírás megértésének a kulcsa.”

Miért tűnhetett és tűnhet úgy akkor a mai napig, hogy Jakab levele mintha eltérne az Újszövetség központi tanításától? Talán azért, mert a levél szerzője – aki az Úr testvére vagy az ő tanítását jól ismerő utódja lehetett –, polemizál, vagyis valamilyen félreértés, az igazsággal való visszaélés ellenében érvel éppen az igazságról szóló helyes tanúságtétellel. Mi az igazság? Ugyanaz, amit Pál apostol is hirdetett: nem az ember érdeme az üdvözülés, hiszen az kegyelemből, a Megváltó Krisztusba vetett hit által lehetséges – összegezte Galsi Árpád.

Ahogy az a Második Helvét Hitvallásnak A hívők valóságos megigazulásáról szóló fejezetében is egyértelművé válik: az élő hitet élő cselekedetek mutatják meg. A hitvallás rámutat arra is, hogy Jakab azok hitét nevezi üresnek és halottnak, akik ugyan kérkednek hitükkel, de „nincs meg bennük az élő Krisztus hit által”. Majd pedig: Jakab „mondta azt is, hogy a cselekedetek igazítanak meg, de ezzel nem mondott ellent Pál apostolnak (…), hanem arra mutatott rá, hogy Ábrahám a maga élő és megigazító hitét cselekedetei által tette nyilvánvalóvá.” Csakúgy, mint Ráháb – fűzte hozzá a lelkipásztor –, aki az izraeli kémek nem kis kockázatot jelentő segítésével tanúskodott Izrael Istenébe vetett hitéről.

Miféle ellentét lehetett tehát Pál és Jakab között? Van-e ellentmondás leveleik között? Hogyan értelmezzük Jakab levelének megfogalmazását? – ezekre a kérdésekre kísérelt meg választ adni a továbbiakban az előadó.

Mint mondta, az bizonyosan tudható, hogy az apostolok egyetértésre és egységre törekedtek. A hitnek és a cselekedeteknek az üdvözülésben betöltött szerepe azért lehetett sarkalatos kérdés az apostolok leveleiben, mert a misszió különböző hátterű emberek között, a törvényt megtartó zsidók és a pogányok között zajlott. Előbbiekhez Jakab, utóbbiakhoz Pál küldetett. Az apostolok tanítása mégsem állt ellentétben. „Jakab korán a jeruzsálemi gyülekezet vezetője lett, és azért is maradhatott meg a Krisztus-hívő közösség élén, mert sem ő, sem közössége nem adott okot a támadásokra, hiszen megtartották a törvényt. A jeruzsálemi közösség, csakúgy, mint Júdea és Galilea gyülekezetei, nem szakadt ki Izráel keretei közül, a törvény továbbra is meghatározta életüket, noha természetesen már a jézusi Isten országa fényében.”
A Jézus-hívő zsidók egy része továbbra is úgy vélte, a körülmetélkedés szükséges ahhoz, hogy valaki Isten országához tartozhasson, míg Pál, az egykori farizeus határozottan kiállt amellett, hogy nem kell zsidóvá lennie a pogányoknak ahhoz, hogy a Krisztusba vetett hitet elnyerjék és az a hit üdvösségükre legyen. Galsi Árpád szerint semmilyen jel nem utal arra, hogy Jakab egyetértett volna a pogánykeresztyének körülmetélését követelőkkel. Mint mondta, Pál apostol Galatákhoz írt levelében, valamint az Apostolok cselekedeteiben is arra találunk utalást, hogy Jakab egyfajta közvetítő szerepet tölthetett be a konfliktusban. „Jakab Péterrel és Jánossal együtt megállapodásul kezet adott Pálnak, elismerve a körülmetéletlen pogány-misszió legitimitását (lsd. Galatákhoz írt levél 2. rész, 9. vers). Eszerint a döntés szerint a törvény, illetve az Izráelhez való tartozás nem feltétele az üdvösségnek.”

A Galatákhoz írt levél mögött felismerhető konfliktusban tehát nem Pál és Jakab konfliktusa állt a teológus szerint. „Jakab aligha állt Pál ellenfelei mögött, másként Pál, ahogy Péter esetében tette, Jakab esetében sem hagyta volna szó nélkül a fordulatot”, vagyis azt, hogy bár Jakab apostoli tekintéllyel elismerte a pogánymisszió legitimitását, később mégis szóvá tette volna azt, a pogányok körülmetélkedését követelve. „Jakab teljesen máshol állt a vitában: megpróbált békítőként fellépni."

Galsi Árpád szerint az Apostolok cselekedeteinek 21. fejezete, amely Pál utolsó jeruzsálemi látogatásáról tudósít, arról is tanúskodik, hogy maga Pál is békülékenynek bizonyult. „Josephus Flavius történetíró is ezt támasztja alá, hiszen utal arra, hogy Jakabot törvényszegőként ítéli halálra a nagytanács – talán éppen a páli misszióval való közösségvállalása miatt. Pál és Jakab között tehát ha volt is közvetlen konfliktus vagy vita, arról nem szólnak a források, így ezt legfeljebb feltételezhetjük. Az eltérő missziói célok, érdekek és kontextusok miatt könnyen elképzelhető, hogy volt, ahogyan teológiai álláspontjuk és gyakorlatuk is különbözhetett sok kérdésben. Az viszont biztos, hogy ezeken felülemelkedve, mindkét fél számára hangsúlyosabb volt az egység, a közösség felvállalása.”

Hogy mégis lenne-e ellentmondás vagy vita a jakabi és a páli levelek között, arról Galsi Árpád azt mondta: „Jakab levelében kevés reflexiót olvashatunk a hit tartalmára nézve. A szerzőt a legtöbb újszövetségi levéllel ellentétben nem az igaz hit, hanem a helyes cselekvés érdekli. Bizonyos hitbeli igazságoknak, így a törvénynek és a hitnek is a gyakorlati következményeire, azok alkalmazására figyel.”

Mindemellett, Jakab Páltól eltérően fogalmaz – tette hozzá a lelkész. „Pál elsősorban a törvény cselekedeteinek a Krisztusba vetett hittel rivalizáló, az üdvösség feltételeként való értelmezésével szemben harcol. Azoknak a felfogása ellen, akik azt követelték, hogy a pogány keresztyéneknek körül kell metélkedniük. Mivel pogánynak és zsidónak egyaránt Krisztusban lett része Isten kegyelmében, az új életben, Isten Lelkében és új teremtésében, amelyet hit által fogadunk el, minden más, ami Krisztuson felül van, így a törvény is, másodlagos dolog. Sőt, akadály is lehet az evangélium útjában, ha az első helyre vagy Krisztus mellé lép. Jakab levele ezzel szemben a hitet adottnak veszi, és annak következményeiről beszél. Ő tehát nem lát veszélyt abban, hogy a törvény Krisztus, a cselekedet a hit helyére léphetne. Számára magától értetődő adottság a törvény mint Isten akarata, ami nem más, mint útmutatás a boldog életre. Pállal szemben Jakab tehát más veszélyre koncentrál: arra, hogy a hit következmények, tettek nélkül marad.”
Jakab levele valószínűleg Pál tanításának ismeretében született meg, de nem az apostol ellenében, hanem reflexióként arra, hogy e tanítás milyen következményekkel jár: részben ezért értekezik Jakab a törvény hasznáról és a cselekedetek fontosságáról – véli a teológus. „Jakab szembesíti az olvasót azzal, hogy a hit puszta megvallásként, állításként, egy elvi igazság elismeréseként nem ér semmit, illetve csak annyit használ, mint az éhező vagy ruhátlan testvérnek a szép, üres szó.”

Galsi Árpád hangsúlyozta: Jakab nem állítja, hogy a hit nem számít, vagy hogy a cselekedet a lényeg. De a cselekedet a hit bizonyítéka és beteljesítője – fogalmazott. „Vannak azonban olyan állítások, melyek egyfajta vitaként is felfoghatók a páli tanítással szemben, például az a felvetés, hogy üdvözíthet-e az olyan hit, amely nem jár cselekedetekkel, vagy az az állítás, hogy a megigazulás nem pusztán hitből, hanem cselekedetekből valósul meg" – tette hozzá.

A lelkész szerint Jakab nincs egyedül az Újszövetségben a törvényről és a cselekedetekről vallott felfogásával, hiszen azzal rokon Máté evangéliumán belül a hegyi beszéd is. „Pál maga sem tagadta a hitnek megfelelő cselekedetek fontosságát, Jakab viszont azokkal száll szembe, akik azt mondják, hogy van hitük, de cselekedeteik nincsenek, vagyis nem élnek a hitük szerint.”

Hogy Jakab intéseinek mennyire megvolt a létjogosultsága, arra Galsi Árpád szerint az a bizonyíték, hogy az evangélium szabadságával nemcsak azok takaróztak, akik csak hallomásból ismerték Pál igehirdetéseit, de még azok között a gyülekezetek között is előfordult ez, amelyeket ő maga tanított az igazságra.
A Második Helvét Hitvallás is tekintélyként hivatkozik Jakab levelére, nemcsak a hitről, a cselekedetekről és a megigazulásról, de a gondviselésről és a bűnbánatról szóló fejezetekben is, emlékeztetett Galsi Árpád. „A hitvallás is hangsúlyozza a hit gyümölcseit, és szól arról, hogy a tartalmában helyes hit is lehet puszta kérkedés, ha nem ragadja meg az élő Krisztust. Az ilyen hit pedig halott és meddő. Az élő hit viszont élő cselekedetekben mutatkozik meg.”

Galsi Árpád hozzátette: a reformátori solák – mint amilyen a sola fide (jelentése: egyedül a Krisztusba vetett hit által) – jelszószerű ismétlése mellett fontos, hogy a Második Helvét Hitvallásban megjelenő, példaértékűen árnyalt megfogalmazások is szót kapjanak, nemcsak az egyházon kívüliek, hanem a gyülekezeti tagok érdekében is.

Képek: Dimény András, Füle Tamás

Kapcsolódó cikkünk:

Biblia régen és ma
Vajon ki és hogyan szabta meg, milyen könyvek alkossák a Szentírást, és miért más a katolikusok Bibliája, mint a reformátusoké? A kánonról és a Bibliába be nem került könyvekről alkotott reformátori felfogásról beszélt A Második Helvét Hitvallás mai üzeneteicímű konferencián Zsengellér József, a budapesti református teológia dékánja.