A tanévkezdés minden iskolának mozgalmas, stresszes időszak, amikor a nyárról visszatérő diákok és tanárok újra megpróbálnak a tanév kerékvágásába visszatalálni. Az egyházi gimnáziumokban a szeptember különféle csendesnapokkal veszi kezdetét, ahol általában az intézmény összes diákja és tanára együtt van jelen. Kecskeméten változtattak ezen a bevett módszeren, és új rendszert kezdtek kiépíteni. A csendesnapokról, nyárvégi gólyatáborokról és az iskola-gyülekezet kapcsolatról Vincze Árpádot és Laczay Andrást, a Kecskeméti Református Gimnázium intézményi lelkészeit kérdeztük.

Emlékszem debreceni diákéveimre, amikor az Oratórium megtelt refisekkel, akik bocskaiban ülték végig a csendesnapi áhítatokat. Bevallom, nem volt mindig könnyű figyelni a padsorokban. Kecskeméten milyen változások történtek a csendesnapokkal kapcsolatban?

Lehetetlennek látjuk, hogy olyan csendesnapot szervezzünk, ahol mind a hétszáz diák bent ül a templomban és a meghívott előadó majd mindenki figyelmét leköti, ez nem működik – fogalmazott Vincze Árpád. – Mondhatjuk, ez a hittanóra feladata lenne, de egyházi iskolában a hittan csak egy a többi tanóra közül.
A csendesnapok azonban projektnapok, kifejezetten hitéleti programokkal. Célunk, hogy ezek élményszerűek legyenek, és megmozgassák a diákokat lelkileg és testileg. Két éve mozdultunk el ebbe az irányba, évfolyamszinten, az életkori sajátosságokat figyelembe véve keressük a programlehetőségeket.

A kecskeméti gimnáziumban nincsenek külön évkezdő csendesnapok a diákoknak, és mint mondta, azok is eltérnek a megszokottól. Hogyan néz ki egy projektnap?

Jó példa lehet erre a tervezett első féléves csendesnapunk, amit karácsony előtt tartunk: nem is csendesnapot, hanem csendeséjt szervezünk a 10-12. évfolyamosoknak. Ez a terv szerint hétköznap este kezdődik és hajnalig tart szabadon választható foglalkozásokkal. A tanár kollégák az említett korosztálynak szóló filmklubot szerveznek, ahol a kamaszokat érintő témákról lesz szó. A díszteremben, ha megvalósul, egész éjszakán át tartó éneklés, dicsőítés lesz, ezzel párhuzamosan sportolni is lehet. A folyosókon társasjátékokkal lehet majd játszani. Imaséta és csendszoba  is várja őket, aki elfárad, egy erre berendezett teremben aludhat is.

Izgalmasan hangzik, és ha jól értem, a csendesnapok az ünnepkörökhöz kapcsolódnak és évfolyamszintűek.

Igen, és ezeket kiegészítik aktuális évfordulókhoz kapcsolódó ünnepek is az adott évben. A reformáció ötszázadik jubileumi évében nem adventi, hanem reformációs csendesnapunk volt, az idei tanévben Trianon 100. évfordulójához kapcsolódik majd a csendesnap, ahova határon túli diákokat fogunk meghívni. A tizenkettedikeseknek tartott évzáró csendesnap pedig sajátos esemény, ahova egyetemi gyülekezeti közösségeket hívunk azzal a céllal, hogy az elballagott diákok egyházi közösségre találhassanak a középiskola után.

A tanévkezdés a tanárokat is megterheli, nekik milyen lehetőség adott?

A nyár végén valóban nagyon sok teendője van a tanároknak – vette át a szót Laczay András. – Számukra tanári csendesnapokat tartunk, kifejezetten még a tanév megkezdése előtt, ennek nagyon pozitív fogadtatása volt a tantestület részéről. Mind a diákok, mind a tanárok szempontjából alkalmatlannak tartjuk az évkezdő csendesnapokat, úgy tapasztaljuk, az új rendszer hatékonyabban működik Kecskeméten.

Ennek a rendszernek a része a gólyatábor is, minket most itt, az Emmaus Házban leendő gimnazisták vesznek körül. Milyen céllal szerveznek ilyen táborokat?

A gólyatáborok legfőbb célja az ismerkedés, ennek több szintje és irányultsága van. Vannak osztályközösségek számára meghirdetett programok, ahol egymással és az osztályfőnökükkel ismerkednek, ebben nagy segítséget jelentenek a diáksegítők. Találkozásra hívjuk a diákokat Istennel, ez az ismerkedés másik iránya, erre a reggeli és esti áhítatok adnak lehetőséget. Nagyon vegyes egyházi háttérrel és tapasztalattal érkeznek a tanulók, van, akinek most lesz először hittanórája, más már óvodás kora óta jár hittanra, sokan jönnek továbbá református általános iskolából.

A cél, hogy mindenkit megszólítsanak a hátterétől függetlenül. A diáksegítők ebben is segítenek?

Korábban az osztályfőnökök vezették az ismerkedést és ők állították össze a programokat is, ezt most a diáksegítők teszik. Az osztályfőnököket alapvetően négy-hat évente érintik a gólyatáborok – nem mindenki rutinos a gólyatáborok levezénylésében. A diákok segítsége a tanulók szempontjából is előnyös: korosztályban közelebb vannak egymáshoz, így könnyebben kapcsolódnak hozzájuk. Ők is szembesülnek azzal, milyen egy kilencedikes kamasz, aki lázad és ellenáll, fél és visszahúzódó – hamar rájönnek, hogy egy pedagógusnak sem mindig könnyű a dolga, amikor harminc diákkal van egy teremben.

Ez a csendesnapokra is érvényes – folytatta a beszélgetést Vincze Árpád. – Ilyenkor egyfajta tanácstalanság van a tanárok részéről, mert nem mindig egyértelmű, hogy pontosan mi a szerepe a pedagógusnak a csendesnapon. Előfordul, hogy nem a diákok kísérése, felügyelete a cél, például drogprevenciós program esetén, amikor nem biztos, hogy a diákok szívesen megnyílnak, ha a tanár is jelen van.

Ezek speciális helyzetek, a programok sajátjai. Tudna még példákat említeni a csendesnapi programokra?

Tavaly fogyatékkal élőket hívtunk meg, ezt már évfolyamok szerint szerveztük. A hetedik-nyolcadikosoknak nagyon játékos program volt, kerekesszékesekkel kosaraztak, akadálypályán mentek keresztül. A tizenkettedikesekhez hajléktalancsoport jött el, akik érzékenyítő programot hoztak. A programokba szervezeteket is bevonunk, legyen szó a Kékkeresztről vagy egyházunk drog- és börtönmissziójáról, továbbá ifjúsági szervezetekkel is együttműködünk. Vezetőket, szervezőket hívunk, akik az adott csoporttal foglalkoznak, ők állítják össze a komplett programot. Mi a diákokat adjuk, reméljük, jó tapasztalatokat szereznek.

Azt szeretnénk, hogy a diák ne tudja kivonni magát a csendesnap alól, hiszen saját korosztályának megfelelő kérdésekkel szembesül, kis csoportban. Amióta ebben a rendszerben tartjuk a csendesnapokat, a tetszési index magasabb, ezt főleg az érettségiző diákokon lehet lemérni.

Mi a helyzet a saját, személyes élményeikkel? Kiemelnének párat?

Az egyik érzékenyítő programos csendesnapot emelném ki, amit négy-öt éve tartottunk. A diákok sorra mondták: de kár, hogy erre és erre az állomásra nem jutottam el, milyen jó lett volna, ha tovább tart a csendesnap. Nem azt várták, hogy véget érjen, hanem sajnálták, hogy nem jutott elég idejük rá. Ez volt az első alkalom, amikor nagyon megmozgattuk a diákságot, számomra nagyon jó élmény volt ilyen visszajelzést kapni tőlük.

Nekem inkább hosszabb-rövidebb pillanatok jutnak eszembe, mint például a diákok spontán éneklései vagy négyszemközti beszélgetések egy-egy áhítat kapcsán – folytatta Laczay András. – Iskolánk fennállásának 450. jubileumi évében, az adventi csendesnapon csoportok, osztályok készültek énekkel, karácsonyi műsorral és ezt a városban adták elő. Voltak, akik a piacon énekeltek, mások a főtéren vagy a város más pontján. Ugyanez volt a Malom Bevásárlóközpontban is, ahol az összes diák jelen volt, karácsonyi éneket énekeltek és utána záró áhítatra mentek a templomba. Hasonló történt a postán, ahol először döbbenten fogadtak minket, de aztán megörültek nekünk, mindenki türelmes volt.

A csendesnap hallatán a gyülekezet mint közösség is eszünkbe juthat. Hogyan viszonyul egymáshoz iskola és gyülekezet?

Más és más fogalmakról beszélünk, az iskola nem lehet gyülekezet. A hetedik-nyolcadik osztályosoknál a konfirmációnak szeretnénk megágyazni, mindkét évfolyamban tanulnak hittant a tanterv szerint, ehhez kapcsoljuk a konfirmációs anyagot, mindenki a saját gyülekezetében tesz fogadalmat. A konfirmáció nem iskolához, hanem gyülekezethez kapcsolódik, azt szeretnénk, ha a diákok megtalálnák a helyüket a lakóhelyükön működő gyülekezetben. Folyamatos kapcsolatban vagyunk a helyi lelkészekkel, akik tisztában vannak ezzel a szándékunkkal. Vannak kivételek, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy Kecskeméten konfirmáljanak, ennek eldöntését a családra bízzuk.

Ez érdekes kérdés, hiszen intézményi lelkészként szolgálunk – vette át a szót Vincze Árpád. – A tantestület lelkészei vagyunk, ami a tanárok számára leszűrődik hitéleti szempontból, az meghatározó lesz és tovább megy a gyerekek irányába. Amikor családlátogatásra megyünk, úgy keressük a találkozás lehetőségét, hogy a lelkésszel közösen menjünk el a családokhoz, ha erre nincs mód, a lelkésszel egyeztetve beszélünk a konfirmációról az adott korosztálynak.

Ez alapján tehát nincs saját gyülekezetük, de ugyanúgy lelkészek, mint mások. A diákok, mint arról szó volt, nagyon vegyes képet mutatnak a családi háttér vonatkozásában. Ők különbséget tudnak tenni egyház és iskola között?

Alapvetően kevés diák tudja elválasztani az iskolát és a gyülekezetet, ők az egyházat az iskola épületével kötik össze. A legtöbb esetben tehát a két fogalom összemosódik, és amikor a diák az iskola hitelességét megkérdőjelezi, akkor az egyházét is. Két tekintélyelvű intézménnyel találkozik kamaszként, ez alapján elmondható, hogy nem mindig erősödik a gyülekezeti háttér az életében. Sokan úgy gondolják, a református intézményben csak jó gyerekek vannak – nem, ide gyerekek érkeznek. Tanulni jönnek, és nem biztos, hogy ugyanazt tapasztalják hitéleti szempontból, mint amit a saját gyülekezetükben. Az ő hitüket segíteni, megerősíteni szép kihívás.

Kecskeméten elég szoros a kapcsolat a gyülekezet és az intézmény között, ugyanakkor az iskolába járás automatikusan nem jelent gyülekezethez való tartozást – summázta a beszélgetést Laczay András. – Éppen az lenne jó, ha mindenki a saját gyülekezetében találná meg a helyét. A csendesnap nem a megtérítésről szól, de nyitottá szeretnénk tenni őket arra, hogy keressék a helyüket az egyházon belül. Ott van a lelkészgyerek, aki évek óta hitben él és szolgál a saját gyülekezetükben, és ott van, akinek a szülei az évnyitón voltak először templomban, és nincs megkeresztelve. Ez nagyon széles merítés, de, ahogy mondta, mindenkihez kell szólnunk.

A csendesnapok legnagyobb kihívása, hogy az evangélium örök, az ember változik. Módszerekkel, pedagógiai eszközökkel mindenképpen a Szentlélek munkáját kell segíteni, kutatni kell, hogyan tudjuk Isten üzenetét közelebb hozni a diákokhoz. Ebben egyre gyorsabban kell változnunk, mert a diákok is változnak. Isten azonban örök, és ő mindig utat mutat az evangélium hirdetésében.

 

Képek: Füle Tamás, Somogyi Csaba