Az idei Csillagpont Band valódi meglepetés a táborlakóknak, kitűnő zenészekkel, ragyogó hangszereléssel, lendülettel és humorral. A zenekar motorját, front-emberét szeretnénk most egy kicsit közelebbről megismerni. Ki vagy te?

A nevem Csorba Gergő. Foglalkozásom szerint zenész vagyok, a debreceni Református Nagytemplomnak vagyok a kántora és a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolának a klasszikus gitár tanára.
Édesapám református lelkipásztor volt kicsi falvakban, itt kezdtem el orgonálni és gitározni, majd miután Debrecenbe kerültünk, jelentkeztem az egyetem Zeneművészeti és Bölcsészettudományi Karára. Gitártanár-kamaraművész, egyházzenész és némettanári diplomát szereztem. Gitárművészi diplomámat (modern fogalmak szerint a mesterfokozatot) a bécsi zeneakadémián kaptam meg 3 évvel később.
A CsP Band-ben már a kezdetektől jelen voltam, mint gitáros, Bodajkon is és természetszerűleg Debrecenben is. A Sárospataki találkozón sajnos nem tudtam részt venni, de idén újult erővel láttam munkához. A Csillagpontos énekfüzetet Bódiss Tamással karöltve, a liturgiai zenei munkacsoport segítségével állítottuk össze, emellett rám bízták a CsP Band összeszedését és vezetését.

A hangszerelés nagyon izgalmas volt. Modern dob-basszus alapon szólaltak meg klasszikus fafúvós betétek, gitár közjátékok, s mindezt jazzes harmóniák és improvizációk fűszerezték. Ez a zenei sokszínűség egy vagy több ember munkája?

Több ember munkája. A régi feldolgozások közül feltétlenül meg kell említeni ifj. Berkesi Sándor nevét, aki elindította a CsP Band-et, jó néhány számot még most is úgy játszunk (kisebb-nagyobb átalakításokkal), ahogy annakidején ő kitalálta. A CsP fanfárt (ami mindig a nyitó alkalom elején hangzik fel), valamint néhány rézfúvós feldolgozást Márkus János készített, a legszínesebb és legkomolyabb feldolgozásokat pedig, ahol a zenekar teljes apparátusa megszólalhatott Hargita Péter írta. Az idén először megszólaló "új" feldolgozásokat én magam készítettem, ilyen például Géczy Katalin híres és méltán népszerű éneke a "Jöjj, Jézus, életem".
Ezeken az írott és "kanonizált" feldolgozásokon kívül nagyon sok éneket itt helyben, az előkészítő napokon, illetve menet közben tartott próbákon dolgoztunk fel. Ebben a zenekar minden tagja aktívan részt vett, ezek abszolút koprodukciós alkotásnak tekinthetők.


A csillagpontos zenész csapat – ha jól tudom - 80%-a a debreceni Nagytemplomi ifiből érkezett. Azt mondják, Debrecen olyan hely, ahol törődnek egymással az emberek. Igaz ez a debreceni fiatalokra is?

A 80% talán túlzás egy kicsit, de sok debreceni volt, az igaz. Ők egyébként az Éden zenekarnak a tagjai. Ez nem volt véletlen, még csak nem is részrehajlás, hanem azért alakult így, mert fontos, hogy legalább a zenekar alapja összeszokott zenészekből álljon. Egy ilyen rendezvényen nagyon sokszor előfordulhat, hogy rögtönözni kell, próba nélkül kell valamit eljátszani, és ilyenkor döntő dolog az, hogy hogyan tudunk egymásra reagálni és mennyire ismerjük a másik várható reakcióit.
A kérdésre válaszolva: igen, jellemző a debreceniekre és ezen belül a fiatalokra is, hogy törődnek egymással. Debrecen nagy város, de még nem annyira, hogy ne tudjunk foglalkozni a mellettünk élőkkel. A Csillagponton például az Éden tagok sajátos sátor-tábort hoztak létre, körben befelé nyíló sátrakkal, középen kis közösségi térrel, paddal, székekkel, ahol nagyon kellemes beszélgetések zajlottak napközben és esténként. Ezen a "fórumon" nemcsak az Éden tagok vehettek és vettek részt, hanem a többi debreceni résztvevő is csatlakozott hozzánk - a lehető legnagyobb természetességgel. Sőt a CsP Band nem debreceni tagjai és a hangosítást végző munkatársak is gyakran megfordultak "nálunk".

Ugyanakkor Debrecen szerepe a református egyházzenei közéletben is nagyon fontos. Milyen zene szólhat a templomban? A soha le nem záruló vita újabb fejezete volt Karasszon Dezső cikke, melyet – az elvárás ellenére - debreceni zenészbarátaink egy része nem írt alá. Zeneileg művelt emberként milyen javaslataid vannak az egyházzene megújítására?

Hogy milyen zene szólhat a templomban? Ez egy igen nehéz kérdés, nem is lehet egy fél mondatban megválaszolni. Egy biztos: a templomba csak olyan zenét szabad beengedni, ami méltó a hely szelleméhez, az Isten házához, ami nem alacsonyítja le a mindenható Isten szentségét közönséges szövegével, zenei megnyilvánulásaival vagy éppen mondanivalójával. Az Isten hatalmas, jóságos és végtelenül bölcs. Nem lehet róla, vagy neki, akármit és akárhogyan mondani.
És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Csak komolyzene, vagy könnyűzene is lehet? Innentől válik a kérdés igazán érdekessé. Nálunk Vad Zsigmond esperes úr egy lelkipásztor-egyházzenész fórumot hívott össze nyár elején, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk. Mondanom sem kell, nem jutottunk dűlőre. Viszont ősszel folytatjuk, és ennek örülök, mert reménykedek benne, hogy közelíteni tudjuk az álláspontjainkat.
Hogy milyen javaslataim vannak az egyházzene megújítására? Én azt hiszem, nem kell az egyházzenét megújítani. A könnyűzene a fiataloké volt mindig is, ezek után is az marad. A templomi liturgiában használt énekek viszont fontos, hogy őrizzék a régi tradíciókat, reformátusságunk és magyarságunk ősi értékeit. Nem biztos, hogy a kettőt feltétlenül egymással szembe kell állítani vagy egymás ellen fordítani. Lehet, hogy békességben megférnek egymás mellett…
Ha tényleg gyökereiben akarnánk megújítani az egyházzenét, akkor ahhoz - egy kis szóviccel élve - a gyökerekhez kell visszanyúlni. Egészen biztos, hogy nem a könnyűzene irányából. Nézzünk meg bármilyen nagy történelmi, kultúrtörténeti vagy éppen zenetörténeti korszakot. Amikor újat akartak létrehozni, mihez nyúltak? Vissza a kezdetekhez. Az antik kultúrához, az ősi értékekhez. És így tényleg tudtak újat, új értékeket létrehozni.
A következő kérdés az, hogy nekünk magyaroknak hova kellene visszanyúlnunk? Az indogermán kultúra kezdeteihez? Aligha. Sokkal inkább a mi saját, ősi kultúránk alapelemeihez - amiről nem árt tudnunk, hogy sokkal régebbre tekint vissza, mint az indogermán kultúra bölcsője -, a magyar népi kultúrához, a magyar népzenéhez. Nézzük meg Bartók Bélát. Átlagos európai zeneszerző volt egészen addig, amíg fel nem fedezte a magyar népzenében rejlő ősi erőt. Ahogy elkezdte zenéjében felhasználni ezt a forma-, ritmus-, és dallamvilágot, egyszeriben világhírű zeneszerző lett, sőt a XX. század legnagyobb zeneszerzőjévé nőtte ki magát. Soha ne felejtsük, amit ő maga mond ki a Cantata Profana-ban: "Csak tiszta forrásból…"

Végül térjünk vissza még egy pillanatra a Csillagpontra. Az egész program-kavalkádot áthatotta a humor, és ebben nektek is részetek volt. Mit szólt Kodácsy „mester”, amikor bevonulása alatt a „Mission impossible” zenéje felhangzott? Tudott erről előre, vagy őt is megleptétek?

A legnagyobb öröm az volt számomra a Csillagponton, hogy a zenekar - azt hiszem, a CsP történetében először - elkezdett közösséggé formálódni és ennek megfelelően viselkedni. A jó kedv és a jó hangulat pedig alapvetően jellemezte a próbákat és a szolgálatokat.
Kodácsy Tamás nem tudott a Mission Impossible-ről, azt hiszem, rendesen megleptük vele. Sőt. A közös éneklés előtt megkért, hogy egy kis csendes instrumentális zenei átvezetéssel készítsük rá őt és a hallgatóságot az előadásra. Megtettük… Szerintem mindenki teljesen felkészült lélekben :).
De hát ezt nem lehetett kihagyni…

(Géczy Katalin riportja Csorba Gergő művész-tanárral, az idei Csillagpont-band zenei vezetőjével.)