Százhúsz évvel ezelőtt született Csomasz Tóth Kálmán református lelkész, teológiai tanár, zenetörténész, himnológus, kandidátus, ennek apropóján szervezett közös ünnepi ülésszakot a Doktorok Kollégiumának Himnológiai Szekciója és a Károli Gáspár Református Egyetem Himnológiai Tanszéke 2022. december másodikán. Az alkalom áhítatból, előadásokból, megemlékezésekből és esti énekes imádságból állt.

Csomasz Tóth Kálmán (1902. szeptember 30. – Budapest, 1988. november 20.) Tapolcafőn született, középiskolai tanulmányait a Pápai Református Kollégium Gimnáziumában végezte. Teológiát tanult Pápán (1920-1922) és Daytonban (USA, 1922-1924), ezután segédlelkész volt Lorainban és Detroitban, majd Mezőtúron és Budapesten is. 1925-től 1928-ig az Eötvös Kollégium tagjaként a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt. 1928-tól 1932-ig Kaposvárott volt hitoktató, majd 1932-től sárkeresztesi, 1938-tól pedig csurgói lelkész. 1950-től Budapesten a református konventi misszió lelkésze, 1952-től a budapesti teológián az egyházi ének és zene szakelőadója, 1966-tól 1979-ben történt nyugdíjba vonulásáig címzetes főiskolai tanár.

Az MTA Zenetudományi Bizottságának 1973-tól tagja, 1976-ban elnöke volt. Kiterjedt irodalmi munkássága során számos cikke, tanulmánya, műfordítása és néhány verse jelent meg különböző hazai és külföldi egyházi és szakfolyóiratokban. Szerkesztője volt az először 1948-ban megjelent „Énekeskönyv magyar reformátusok használatára” összeállításnak, amelyet Szlovákiában is kiadtak, és amely alapján a szlovák nyelvű református énekeskönyv is készült. Több szaklexikon és zenetörténeti tanulmánykötet munkatársa is volt.

Forrás: Wikipédia

Kocsev Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja és a Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetője áhítatában kiemelte: Csomasz Tóth Kálmánnak volt szava, ha nem is a próféták sorában, de mondta ott és akkor, amit a lehetőségei szerint mondhatott. „Csak az úriembert és tudóst volt lehetőségem megismerni, de megtapasztalhattam, hogy az emberség és a tudás ötvöződött mindabban, amit tanított. Nemcsak az üggyel törődött, amit képviselt, de velünk, tanítványaival is. Sokszínű, sokoldalú ember volt, aki élt szabad és kevésbé szabad világban, és lehet, hogy nem ott volt, ahol a többség, de elmondta azt, amit rá bízott az Úr” – emlékezett vissza a dékán.

„Sokféleképpen emlékezhetünk Csomasz Tóth Kálmánra. Mi, fiatalabbak csak az írásaiból és az elődök emlékezetéből” – fogalmazott köszöntőjében Papp Anette egyházzenész és egyetemi docens, a Károli Gáspár Református Egyetem Himnológia Tanszékének vezetője, aki kiemelte: aki csak ismerte Csomasz Tóth Kálmánt, elismeréssel és szeretettel emlékezett rá. „Az utókornak is sokat mondó írásai iránytűként jelölik ki az utat, ahol az utókornak haladni kell” – tette hozzá.

A tudós emlékezete
Csomasz Tóth Kálmán szerteágazó munkássága során foglalkozott református halotti énekeinkkel is, például a Halotti énekeink és a gyülekezeti éneklés, Halottaskönyveink dallama és A pápai halottaskönyv című írásaiban. Ezzel kapcsolatos kutatásait Göbölösné Gaál Eszter, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem tanársegédje folytatja, aki előadásában ismertette az egyházi temetési énekeinkhez kötődő kiadványok történetét.



Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének adjunktusa személyesen is ismertette Csomasz Tóth Kálmánt, így a Régi Magyar Költők Tára (RMKT) 16. és 17. századi köteteiről szóló előadásában számos emléket is felidézett a közös munkásságuk kapcsán. 1968-ban, a tahi egyházzenei héten találkozott először Csomasz Tóth Kálmánnal, de csak tíz évvel később volt lehetősége közelebbről is megismernie őt, amikor Huszár Gál 1975-ben megjelent énekeskönyvének kottái kapcsán kereste fel őt. „Jó párszor elmentem hozzá átbeszélni a dallamkérdéseket, és kiderült, hogy ő is Eötvös Kollégista és ifjúsági vezető volt, ami közös pontot jelentett életünkben. Véleményezte is azokat a dallamokat, amiket a kiadáshoz előkészítettem” – idézte fel közös munkájuk kezdetét az előadó.

Csomasz Tóth Kálmán a Régi Magyar Költők Tára 17. kötetei közül a szombatos énekeket tartalmazó ötödik és a Szenczi-Molnár Albert énekeit tartalmazó hatodik kötet kottáit rendezte sajtó alá, de Szentmártoni Szabó Géza sorozatszerkesztőként máskor is kikérte véleményét. „Elővette a szövegeket és megpróbálta lejátszani a zenét. Persze, olykor volt dallam, amelyik semmilyen kulccsal sem hangzott jól. Én annak idején elfogadtam, amit ő mondott. Fontos azonban kiemelnem, hogy rendszeres találkozóinkon nemcsak zenéről beszélgettünk, hanem sok minden másról is. Ezek az alkalmaink egyre meghittebbek lettek. Ennek ellenére onnantól kezdve, hogy már nem volt rá munka adta apropó, nem kerestem fel, hiszen nem akartam tolakodó lenni, bármennyire is szívesen hallgattam volna őt.”



Bódiss Tamás országos református egyházzenei vezető Csomasz Tóth Kálmánnak az 1948-as énekeskönyv összeállításában betöltött szerepéről is mesélt, kiemelve például, hogy ennek során milyen szempontok voltak fontosak a tudós himnológus számára.

Az előadók sorát Fekete Csaba lelkész, kántor és egyházi könyvtáros, a Doktorok Kollégiuma Himnológiai Szekciójának titkára zárta, aki a boroszlói kéziratról adott elő.

A szeretet nőtteti az embert
Karsay Eszter lelkipásztor Csomasz Tóth Kálmán egykori tanítványaként tett tanúbizonyságot arról, hogy milyen ember volt egykori mentora. “Szeretet árad belőle, és ez kölcsönzött neki tekintélyt, nem az, hogy professzor volt és nagy tudós. Mégis távol áll tőle mindenféle érzelgősség, sőt, inkább kifigurázta, ha valaki csak az érzelmekre akart hatni” – fogalmazott. „A szeretet nőtteti az embert. Hát persze, hogy meg akartam felelni az elvárásainak, mert szeretem őt annyira, hogy nem akartam csalódást okozni neki. Himnológiát tanított, amit mi természetes egyszerűséggel csimnológiának nevezzük, mert a Csimbi bácsi tartotta. A Csimbi az egyik kisgyermekének a beceneve volt, és ha van Csimbi, akkor van Csimbi bácsi is, így hagyományozódott át ez a becenév a teológusok között.”

Az előadó kiemelte: akkoriban a gyülekezetközpontú szemlélet jellemezte a professzorokat és a teológusokat is. „Mindenkinek szoros gyülekezeti háttere volt, és ezek a professzorok gyülekezeti lelkészeket neveltek. Nem a tudomány, nem az elviek voltak a fontosak, vagy az éppen a hivatalokban dolgozók utánpótlása, hanem a lelkészhiány megoldása.” Csomasz Tóth Kálmán tartotta számukra az angolórákat is, de mivel elsősorban teológus volt, nem sokat foglalkozott a nyelvtannal, az angol ábécé megtanítása után nem sokkal már Paul Tillich műveit olvasták az órákon. „Csomasz Tóth Kálmán nyitott gondolkodású, ökumenikus szemléletű, mély hívő és gondolkodó ember volt, rálátással más tárgyakra, szellemtudományokra, aki gondolkodtatta a tanítványait.”



Karsay Eszter szerint az az alázat csúcsa volt, hogy Csomasz Tóth Kálmán ekkora szaktekintélyként is vállalt harmóniaórákat. Tanárként is befogadó személyiség volt, akinek szeretete azokat a hallgatókat is vonzotta, akik keményebbeknek vallották magukat, ezért nemcsak a pietistább lelkületű, de a „piás” hallgatók is tisztelték. A kényes helyzeteket humorral kezelte, akárcsak a silányabb minőségű dalokat, amelyeket előszeretettel parodizált. „Valahányszor eszembe jut, mosolyognom kell. Mosolyognom kell, méghozzá azért, mert jó volt a közelében lenni” – zárta le visszaemlékezését az előadó.

Ember volt
Berkesi Gábor református lelkipásztor szintén tanítványa volt Csomasz Tóth Kálmánnak, akit ő Kálmán bácsinak szólíthatott. Megemlékezésében rengeteg humoros anekdotával mutatta be volt tanára frappáns meglátásait, árnyalt gondolkodásmódját, alázatát és nagyságát. „Megmaradt nekem mosolya, derűje, szerénysége, tudása” – mondta Berkesi Gábor, hozzátéve: persze, megmaradt számunkra az a tudományos életmű is, amelyet alkotott, hiszen valódi professzor volt, nemcsak Kálmán bácsi. „Vagy azért volt inkább professzor, mert Kálmán bácsizhattuk? Professzor volt valóban: tudós ember volt, ember volt.” Az egykori tanítvány ezzel az igeszakasszal zárta beszédét: „Az igaznak az emlékezete áldott.” (Példabeszédek könyve 10. rész, 7. vers)

Az ünnepi ülésen képviseltette magát Csomasz Tóth Kálmán családja is, köszönetet mondva az egybegyűlteknek a méltó megemlékezésért.
Az alkalom harmadik része közös énekes esti imádsággal zárult, amelyen az új énekeskönyv napszaki liturgiája hangzott el Csomasz Tóth háromszólamú kórusletéteivel és rövid áhítatszövegével.


Barna Bálint
Képek: Wikipédia, Füle Tamás