„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Csúcsminőség jó hírekhez
Csúcsminőségű számítógépekkel felszerelt médiaműhelyt adott át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Károli Gáspár Református Egyetemen csütörtökön.
Napjaink technológiafüggő világában a médiahatóság küldetése, hogy a legmodernebb technikát bocsássa rendelkezésre, mert ez elengedhetetlen a versenyképes oktatáshoz – jelentette ki az NMHH elnöke a médiaműhely ünnepélyes átadóján. Karas Monika elmondta, hogy a rendelkezésre álló információtömeg kilencven százaléka az elmúlt két évben keletkezett.
– Ahhoz, hogy ez a rengeteg információ feldolgozható, felhasználható legyen, jól képzett szakemberekre van szükség. A kommunikáció területén a versenyképes tudás megszerzésének egyik alapvető feltétele, hogy rendelkezésre álljon a csúcsszínvonalú technika. A felsőoktatás számára létkérdés, hogy lépést tartson a fejlődéssel. – tette hozzá.
A médiahatóság elnöke szólt arról is, hogy tavaly száz százalékkal nőtt az adatelőállítással és -elemzéssel foglalkozó állások száma. Úgy vélte: a jövő infokommunikációs szakemberein múlik, hogy a rengeteg adatot jól használják fel.
Az átadó ünnepségen Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora arról szólt, hogy már az ókorban is meglepően sok hírmozgás volt. Emlékeztetett, hogy a Bibliában Pál apostol levelében számos ilyen utalás található: egy-egy gyülekezet életéről vitték-hozták a híreket.
A rektor a Parókia portál érdeklődésére úgy fogalmazott, hogy a Károli-egyetem kommunikáció szaka az intézmény egyik büszkesége. A szakot annak idején Buda Béla pszichiáter alapította, a bolognai típusú képzés bevezetése óta pedig alapszakon (BA) és mesterszakon (MA) is oktatják a kommunikációt.
– Filmvágásra, hangrögzítésre alkalmas stúdiónk már eddig is volt, de most a legfejlettebb technikát kaptunk meg az NMHH-tól, ami nagy előrelépés a hallgatóink és tanáraink számára. Szeretnénk a hallgatóinkat úgy felkészíteni, hogy ne csak résztvevői, hanem formálói is lehessenek a médiának. Bár az információrobbanás korában élünk, az értékek ma is ugyanolyan fontosak, mint az Újszövetség idején. A valóságnak megfelelés, az őszinteség ma is elengedhetetlen a kommunikációban. Maga az evangélium szó pedig azt jelenti, hogy jó hír. Szeretném, ha az egymással való hétköznapi beszédünkben is helye lenne akár csak az apró jó híreknek is – zárta gondolatait Balla Péter.
A modern médialabor lehetőséget nyújt a diákoknak egyéni alkotások elkészítésére, filmes, webes és elektronikus tartalmak utómunkálataira. Aranyosi Attila óraadó tanár elmondta a laborról portálunknak, hogy a hat korszerű szoftverrel felszerelt Macintosh gép segítségével a bevezetés a multimédiába című tantárgyat oktatják majd. A három fő program segítségével a vágást, a dvd-szerkesztést, továbbá a honlapok szerkesztését gyakorolhatják a hallgatók.
A médiahatóság eddig három vidéki – a szegedi, a pécsi és a debreceni - egyetemen, valamint Budapesten a Corvinus Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen alakított ki médiaműhelyt. A Károli a nyolcadik volt a sorban.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás