Dániel könyve - 17. Meghallotta szavadat

Ószövetség – Dániel könyve 10:1-21

CÍRUS PERZSA KIRÁLY URALKODÁSA HARMADIK ÉVÉBEN KIJELENTÉST KAPOTT DÁNIEL, AKIT BALTAZÁRNAK IS NEVEZTEK. IGAZ EZ A KIJELENTÉS, MELY NAGY HADAKOZÁSRÓL SZÓL. Ő FIGYELT A KIJELENTÉSRE, ÉS MEGÉRTETTE A LÁTOMÁST.

Hogy e rész mondandóját jobban érthessük, fontos, hogy időben és korban helyére illesszük. Círus perzsa király haramadik évében történt, tehát két évvel azután, hogy engedélyt kaptak e királytól a fogságból való hazatérésre, és a jeruzsálemi templom felépítésére. A Krónikák II. könyvében ez van erről feljegyezve:

„Círus perzsa király uralkodásának első esztendejében, azért, hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás által mondott igéje, arra indította az Úr Círus perzsa király lelkét, hogy egész birodalmában szóban és írásban kihirdettesse a következőket: Ezt mondja Círus perzsa király: A föld minden országát nekem adta az Úr, a menny Istene. Ő bízott meg engem azzal, hogy felépíttessem templomát a Júdában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, az Úr, és menjen el!” II.Krónika 36:22-23.

Miféle HADAKOZÁSRÓL (másik fordítás szerint bajról) kapott éppen KIJELENTÉST Dániel?
Utána nézhetünk ennek Esdrás és Nehémiás könyvében, mert ők tudósítanak arról, hogy a hazatérőkkel mi történt, s milyen hadakozás és akadályoztatás közepette kellett végbemenni az újjáépítésnek,közben miért maradt abba, s hogyan kezdték építeni újra...

Legutóbb arról beszélgettünk, mit jelent, hogy elvégzett dolog, elhatároztatott a pusztulás… Újabb, meg újabb hódító támad, eltiporva az előtte uralkodót, és nem lehet megakadályozni, háborúság és harc közepette kell Isten előtt állni, és általa lehet megtartatni, megmaradni…

Dániel a fogság helyén maradva kísérte figyelemmel, miképp teljesül, illetve miért nem teljesül ami a hetven év elteltével, az ígéret szerint teljesülni rendeltetett. Mert nem úgy történt, hogy hazaértek, akik hazatérhettek, és azt tették, amit kellett, és újra felépült a templom…
Akik hazatértek, azok ott születtek, a fogságban. Hozzá lehet szokni a fogsághoz? Mit kezd az ember azzal a lehetőséggel, ami számára addig sosem volt, amire vágyik, ami akkor válik lehetőséggé? Hisz akik beszéltek nekik arról, hogyan volt azelőtt, azok nem erről beszéltek. Romok közé érkeznek, reménytelennek látszó helyzetbe… És akik nem akarták, nem hitték a lehetőséget, és voltak akik akadályozták, támadták őket. Ebbe fáradnak bele a hazatérők, s hitüket, lelkesedésüket kiolthatták az elébük meredő akadályok.

AZOKBAN A NAPOKBAN ÉN, DÁNIEL, GYÁSZOLTAM HÁROM EGÉSZ HÉTEN ÁT. ÍZLETES ÉTELT NEM ETTEM, HÚST ÉS BORT NEM VETTEM A SZÁMBA, OLAJJAL SEM KENTEM MEG MAGAMAT, MÍG EL NEM TELT A HÁROM HÉT.

Dániel, aki a fogság hetven éve alatt meg tudta őrizni szívében a reménységet, most, mikor a lehetőség emberileg adva van, mégsem teljesül, végtelen szomorú, szív szerint gyászol. El lehet fogadni, lehet ezzel a tudással élni, hogy elvégzett dolog, elhatároztatott a pusztulás?
Három héten át…Vajon mit mondott böjtje, gyásza közben Istennek? Arról itt nem esik szó. Miért nem? Talán azért, mert sokkal fontosabb Kihez fordult, mint hogy mit mondott neki...
Miért? „Mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle…” Máté 6:8.
Dánielnek van szüksége erre a három hétre? Az értésért való erőfeszítésre? Az alázatra?
Mitől kell megszabadulni annak, aki Istent akarja hallani, érteni? Attól, amit elkeserít? Attól, amit jónak, igaznak gondolunk? Attól, amit tudunk? Attól ami fáj? Attól, amit elvárunk Istentől? Attól, amire vágyunk? Attól, amit lépnénk? Mitől ilyen keserves nehéz szabaddá lenni?

Itt volt nálunk egy esztendős unokám. Egyelőre kevés szóval és hanggal éri el, hogy értsük, mit akar. Pl több dologra nézve mondja azt: ssz… Jelentheti a nyuszit, jelentheti a virágot, mert ő így hapcizik, jelentheti, hogy jössz, mert ki akar jönni onnan, ahol van, de jelentheti azt is, hogy szeretlek… Mi igazít el? Ha abban vagyok, amiben ő, ha onnan nézek és látok, abból indulok ki… magától értetődő lesz, miről van szó. Meg kell szabadulnom attól, amit én tudni vélek, kitalálni próbálok, amit tőle várok… hogy ő közölhessen velem valamit…

„Az egyetlen boldog lehetőség: sohasem lehet igazam Istennel szemben…” S. Kierkegaard Mit jelent ez? Hogy hiábavaló erőlködés és felesleges igyekezet az igazammal foglalkozni, azzal amit gondolok, tudok, látok, értek… ha Isten szavát akarom hallani, s üzenetét érteni.
Vajon miért van az, hogy az ember inkább az értést adja fel, s nem az értésért önmagát?

Nemrég filmet láttam Simone Weil életéről, aki úgy kereste az igaz élet lehetőségét, mint kevesen. Párizsban élt családjával, a Sorbonon végzett kiváló eredménnyel, aztán tanár lett. Jó körülmények közt növekedett, de ő lemondott róla, hogy saját bőrén érezhesse, milyen egyik napról a másikra, fizikai munkából élni. Saját igazát, meggyőződését mindig kész volt elvetni, ha az hamisnak bizonyult, kész volt többet látni, mást látni, újragondolni amit tudott. Harcolt a kiszolgáltatottak jogaiért, szociális célokért, együtt vonult a sztrájkolókkal, de soha nem lépett szocialista, vagy kommunista pártba. Látta, hogyan működik a pártérdek, mely már nem igazságot… hanem vak engedelmességet követelt…Ő szabad maradt látni, érteni, míg megtalálta az Evangélium igazságát, és ráébredt, hogy csak vesztesként lehet Istenhez, Krisztushoz tartozni. Mikor a második világháború kitört szülei Amerikába emigráltak, de ő visszajött Európába, segíteni a bajba kerülteknek, osztozni a nyomorúságukban…

„A szocializmus a jót a legyőzöttektől várja, a rasszizmus a győztesektől. De a szocializmus forradalmi szárnya azokra épít, akik bár alacsonyan születtek, természetüknél fogva győztesek, született győztesek; így aztán ugyanannál az etikánál köt ki… Az igazságosság mindig menekül a győztesek táborából…”

AZ ELSŐ HÓNAP HUSZONNEGYEDIKÉN A NAGY FOLYAMNAK, A TIGRISNEK A PARTJÁN VOLTAM. FÖLTEKINTETTEM, ÉS LÁTTAM EGY GYOLCSRUHÁBA ÖLTÖZÖTT FÉRFIT, AKINEK SZÍNARANY ÖV VOLT A DEREKÁN. TESTE OLYAN VOLT, MINT A DRÁGAKŐ, ARCA FÉNYLETT, MINT A VILLÁM, SZEMEI, MINT AZ ÉGŐ FÁKLYÁK. KARJAI ÉS LÁBAI CSILLOGTAK, MINT A FÉNYLŐ RÉZ, ÉS BESZÉDE OLY HANGOS VOLT, MINT EGY TÖMEG ZÚGÁSA.

Kit lát Dániel? Mit lát felőle? Szavaival próbálja éreztetni azt a mindent átható tisztaságot, azt a szemet vakító fényességet, azt a szíven ütő erőt, azt a lelkét lobbantó tüzet, azt a mindent betöltő hangot… mely elől a többiek mind elmenekülnek: RÉMÜLET FOGTA EL ŐKET.

Félelmetes az Isten közelsége. Talán emlékszünk rá, hogyan kérte a nép, hogy ne jöjjön újra közel Isten, inkább beszéljen Mózessel, aki majd elmondja nekik? (V.Mózes 5:24-27.)

„…Íme, Istenünk, az Úr, megmutatta nekünk dicsőségét és nagyságát, hangját is hallottuk a tűzből. A mai napon láttuk, hogy életben maradhat az ember ha Isten beszél hozzá. De most miért haljunk meg? Hiszen megemészt bennünket ez a nagy tűz! Ha még tovább is hallgatjuk Istenünknek, az Úrnak a szavát, akkor meghalunk. Mert van-e olyan ember, aki ha hallotta az élő Isten szavát a tűzből beszélni, úgy mint mi, életben maradt? Csak te menj oda, és hallgasd meg mindazt, amit Istenünk, az Úr mond, azután te mondd el nekünk mindazt, amit Istenünk, az Úr mondott neked: mi pedig meghallgatjuk, és megtesszük azt…”

EGYEDÜL ÉN, DÁNIEL, LÁTTAM EZT A LÁTOMÁST. A FÉRFIAK, AKIK VELEM VOLTAK, NEM LÁTTÁK AZT, MERT NAGY RÉMÜLET FOGTA EL ŐKET; ELMENEKÜLTEK ÉS ELREJTŐZTEK. ÉN MAGAMRA MARADVA LÁTTAM EZT A NAGY LÁTOMÁST, DE ENGEM IS ELHAGYOTT AZ ERŐM, ARCOM ELTORZULT, ÉS NEM TUDTAM ERŐMET ÖSSZESZEDNI.

Mit mond Dániel? EGYEDÜL MARADTAM…EGYEDÜL ÉN LÁTTAM EZT A LÁTOMÁST…
És mi történt vele? ELHAGYOTT AZ ERŐM, ARCOM ELTORZULT, ÉS NEM TUDTAM ERŐMET ÖSSZESZEDNI… Aki jelen mer maradni, mikor Isten közel jön, az olyan erővel találkozik, melytől elerőtlenedik, belevész a találkozásba, képtelen arra, amire addig képes volt, nem ura testének, abba a hihetetlen erejű találkozásba vész…

HALLOTTAM HANGOS BESZÉDÉT, ÉS MIKOR HANGOS BESZÉDÉT MEGHALLOTTAM, ÁJULTAN ROSKADTAM ARCOMMAL A FÖLDRE. EKKOR MEGÉRINTETT EGY KÉZ, ÉS FÖLSEGÍTETT TÉRDEIMRE ÉS TENYEREIMRE. EZT MONDTA NEKEM: DÁNIEL, TE KEDVES FÉRFIÚ! ÉRTSD MEG AZOKAT, AMIKET ELMONDOK NEKED, ÉS ÁLLJ FEL, MERT NEKED HOZTAM ÜZENETET!

Mi ébreszti újra élni Dánielt? Az isteni érintés. Hogyan tud újra lábra állni? Az a kéz fölsegíti. Mit hall Dániel? DÁNIEL, TE KEDVES FÉRFIÚ…Kedves annak, aki szólítja.

Vajon hogyan gondolkodunk mi erről? Észrevesszük, hogy Isten a neki kedveseket mivel tünteti ki? Többet láthatnak abból, ami jön, ami valósul, ami lelket szorító, vagy ember számára érthetetlen, és nagyobb terhet, mások, esetleg sokak iránti felelősséget rak vállukra… Szabad emlékeznünk, mit bízott Fiára, Jézus Krisztusra?

Hétvégén, mi és társaink köszöntöttük édesapánkat 95. születésnapján. A tíz testvér, és a párjaink. Egyik testvérem mondta ott, köszöni, hogy mellette nőhetett, abban a térben, ahol a keskeny utat, Krisztust meg lehetett találni, végül megköszönte a fenyítéseket, és azt is hozzáfűzte, biztos benne, őt szereti édesapánk legjobban, mert ő kapott ki legtöbbször… Miért gondolja így, s miért hökkentünk meg ezen? Istenülhet az ember, ki azt bünteti kit szeret?

AMIKOR ÍGY SZÓLT HOZZÁM, RESZKETVE FELÁLLTAM. MAJD EZT MONDTA NEKEM: NE FÉLJ, DÁNIEL, MERT AZ ELSŐ NAPTÓL FOGVA, HOGY RÁSZÁNTAD MAGAD A DOLGOK MEGÉRTÉSÉRE, MEGALÁZKODVA ISTENED ELŐTT, MEGHALLOTTA SZAVADAT ISTEN, ÉS ÉN A TE SZAVAID MIATT JÖTTEM.

Mitől kedves Istennek Dániel? Így mondja neki: MERT ELSŐ NAPTÓL FOGVA… RÁSZÁNTAD MAGAD A DOLGOK MEGÉRTÉSÉRE… MEGALÁZKODVA ISTENED ELŐTT…

Mi rászántuk, odaszántuk Neki magunkat, testestől, lelkestől? Teljes odaszánás nélkül kívül maradunk, alázat nélkül nincs értés… Várjuk, vágyjuk a meghallgatást, de vajon készek vagyunk érkezésére, meghallgatására? Mit láttathat, mit mondhat, mit értethet meg velünk?

Felel szavára meghallgatja: NEKED HOZTAM ÜZENETET – hallja Dániel – MEGHALLOTTA SZAVADAT… SZAVAD MIATT JÖTTEM…Dániel hívta, kérte, előtte maradt… és most hallja, reszketve érzi, közelről tapasztalja Isten közelségét. Felfogjuk mennyire fontos az Isten elé állás, a hűséges imádság, a másokért való közbenjárás, a reménységért való küzdelem?!

„Ha az összefüggés elvész, nem marad más lelki tartalom, mint a félelem. Ha az összefüggés élménye hiányzik, minden lépést, melyet megkockáztatunk, sötétbe való ugrásnak kell éreznünk, mint zuhanást a világűrbe, amely minden talpalatnyi földet körülvesz.” Szabó L.

NE FÉLJ! – hallja Dániel, s egyszerre érzi emberi tehetetlenségét és a fölébe kerekedő, őt átjáró, megtartani tudó, mindenható erőt, mely kézben tart, megmozdíthat eget és földet.
A PERZSA BIRODALOM VEZÉRE UGYAN UTAMAT ÁLLTA HUSZONEGY NAPIG, DE MÍKÁÉL, AZ EGYIK LEGFŐBB VEZÉR, SEGÍTSÉGEMRE JÖTT. EZÉRT KELLETT OTT MARADNOM A PERZSA BIRODALOMBAN, DE MOST MEGJÖTTEM, ÉS ELMONDOM NEKED, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI NÉPEDDEL AZ UTOLSÓ IDŐBEN; MERT EZ A LÁTOMÁS IS ARRÓL AZ IDŐRŐL SZÓL. MIKÖZBEN ÍGY BESZÉLT HOZZÁM, LEHAJTOTTAM A FEJEMET, ÉS NÉMÁN HALLGATTAM.

Szabad rácsodálkoznunk, hogy az előrelátó, kezdetet és véget tudó isteni akarat hogyan van jelen földi életünkben. Nem gombnyomásra működik a láthatatlan világ. Vannak, mozdulnak a láthatatlanul (mégis megtapasztalhatóan) küzdő isteni felelősök, értünk folyó harcok…

Budapesten jártunk. Hazafelé rá kellett kanyarodnunk egy lámpátlan, magasabbrendű útra, körül is nézünk befordulás előtt, ám abban a pillanatban, hogy egyenesbe fordult a kormány, alig néhány centire kikerülve minket, elsuhant mellettünk egy autó. Ott maradhattunk volna. Mi történt? Nem mi voltunk ügyesek. Megőriztek minket? Vannak-e angyalok, őrangyalok?

Valakivel HUSZONEGY NAPIG küzdött Ő, aki Dánielhez érkezett! Miféle erők vannak jelen, miféle harcban, mikor két isteni követ harcol az Isten szerint elrendelt ügy teljesüléséért?

Az utolsó időben…MERT EZ A LÁTOMÁS IS ARRÓL AZ IDŐRŐL SZÓL… Mi jellemzi az utolsó időt? Felismerhetjük, látjuk, érezzük a sötétséget, tehetetlenséget? Benne vagyunk?

„Ha az emberek nem ismerik el a szellemi rendben a tekintélyt – írja Guénon –, nem ismerik el a hatalmat sem; a szent dolgokat megérintik a profánok... az inferioris ítélkezik a fensőbbrendű fölött, a korlátolt az, aki fölényben van a bölcs fölött, a tévedés az, amelyik legyőzi az igazságot, az emberi helyettesíti az istenit, a föld játssza azt a szerepet; amit az ég. Az ember tudatában a divinum helyett a humanum foglal helyet: így válik a vallás transzcendenssel való kapcsolat helyett eleinte részvét s könyörületvallássá, aztán testvériség-vallássá, egyenlőség-vallássá, vagyis az isteni vallás emberi vallássá, így vált az ég földivé, a szakrális szociálissá, a bölcsesség tudománnyá, a költészet filológiává, a művészet virtuóz mutatvánnyá”
Hamvas Béla A világválság

EKKOR AZ AZ EMBERHEZ HASONLÓ LÉNY MEGÉRINTETTE AJKAMAT. ÉN PEDIG KINYITOTTAM A SZÁMAT, ÉS ÍGY KEZDTEM BESZÉLNI AZ ELŐTTEM ÁLLÓHOZ: URAM, A LÁTOMÁS ALATT ANNYIRA ELFOGOTT A FÁJDALOM, HOGY NEM TUDTAM ERŐMET ÖSSZESZEDNI. DE HOGYAN IS MERNE, URAM, A TE SZOLGÁD BESZÉLNI VELED, Ó URAM! MÉG MOST SINCS SEMMI ERŐM, ÉS A LÉLEGZETEM IS ELÁLLT.
AKKOR ISMÉT MEGÉRINTETT AZ AZ EMBERHEZ HASONLÓ LÉNY, ERŐSÍTGETETT ENGEM, ÉS EZT MONDTA: NE FÉLJ, TE KEDVES FÉRFIÚ! BÉKESSÉG NEKED! LÉGY ERŐS, LÉGY ERŐS! AMIKOR ÍGY BESZÉLT HOZZÁM, MEGERŐSÖDTEM, ÉS EZT MONDTAM: BESZÉLJ, URAM, MERT MEGERŐSÍTETTÉL ENGEM! AZUTÁN ÍGY SZÓLT: TUDOD-E, MIÉRT JÖTTEM HOZZÁD? NEKEM MOST ÚJRA HARCOLNOM KELL PERZSIA VEZÉRÉVEL, ÉS HA ABBÓL A HARCBÓL KIKERÜLÖK, A GÖRÖGÖK VEZÉRE KÖVETKEZIK. DE ELŐBB ELMONDOM NEKED, HOGY MI VAN MEGÍRVA AZ IGAZSÁG KÖNYVÉBEN. SENKI SINCS, AKI VELEM TARTANA AZOK ELLEN, CSAK MÍKÁÉL, A TI VEZÉRETEK.

Nem baj, ha kevés az erőnk. Lehet megvallani, nyerhetünk Istentől, szót, kijelentést, értést.
Amikor az ember istenit lát, Isten szemével lát, akkor kell Isten megtartó jelenléte. Az aki könnyedén veszi, nem is azt látja, amit Isten láttat. Ó URAM! MÉG MOST SINCS SEMMI ERŐM, ÉS A LÉLEGZETEM IS ELÁLLT… Az elkövetkezendők mérhetetlen súlya van itt jelen, történésben, látásban, szóban. Csak az bírja elviselni, akit, mint Dánielt, Isten hordoz, felövez erővel. Mert az ember belevész, vagy kihátrál abból, ami meghaladja erejét. Dániel KEDVES Istennek. Mennyire? Meghallgatja: SZAVAID MIATT JÖTTEM… ELMONDOM NEKED MI VAN MEGÍRVA... Részesülhet a számára megfejthetetlen, isteni titkokban…