VAN NEKÜNK ISTENÜNK, AKIT MI TISZTELÜNK: Ő KI TUD MINKET SZABADÍTANI AZ IZZÓ TÜZES KEMENCÉBŐL, ÉS KI TUD SZABADÍTANI A TE KEZEDBŐL IS, Ó KIRÁLY! DE HA NEM TENNÉ IS, TUDD MEG, Ó KIRÁLY, HOGY MI A TE ISTENEIDET NEM TISZTELJÜK, ÉS NEM HÓDOLUNK AZ ARANYSZOBOR ELŐTT, AMELYET FELÁLLÍTTATTÁL!

Az ifjak válaszát idéztem, amivel legutóbb befejeztük. Felelevenítve elképesztő ízét, súlyát, hogy lehet így, lehet Istenbe vetett bizalommal elébe állni, a minket elveszteni akaróknak…

EKKOR NEBUKADNECCART ÚGY ELÖNTÖTTE A HARAG SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ MIATT, HOGY MÉG AZ ARCA IS ELTORZULT. MEGHAGYTA, HOGY HÉTSZERTE JOBBAN FŰTSÉK BE A KEMENCÉT, MINT AHOGYAN BE SZOKTÁK FŰTENI.

Itt már nem arról van szó, hogy mit, mire mond ki a király, és nem is arról, hogy a törvény megszegéséért mi jár, hanem arról, hogyan felel az erőszak azokra, akik nem félnek, akik nem megfélemlíthetők. Mert miért e lelkét elöntő düh, ha kezében van minden hatalom és erő, amivel eltiporhatja őket? ELÖNTÖTTE A HARAG… ELTORZULT AZ ARCA… Szabad ezt tudni, számolni ezzel, hogy aki az emberi hatalom birtokosa, szolgája, rabja szerepének, valakiségnek. És aki azt hiszi, csak ő az, aki kimondhat, megszabhat, diktálhat, követelhet… abban harag, indulat ébred az iránt, aki nem fél, vagy mást hisz, avagy szavának ellene áll…

„A világ világossága” - úgy nyilatkozik meg, mint félelemtelenség, mint bizalom, mint szeretet… Micsoda szabadság! Nem reszketni és nem aggódni, nem vacogni sem az erőszaktól, sem a fegyvertől… Az ilyen ember a hatalmi őrület számára tökéletesen használhatatlan…”

Hamvas Béla

Miért érez haragot az, aki tanúságtételt, bizonyságot hall? Miért tiltakozó dühöt ébreszt a félelemtelenség, a reménnyel tele kimondott, szelíd és alázatos szó? A korlátlan hatalom ilyenkor nem tud mást, mint eltiporni és dühödten erejét fitogtatni: HÉTSZERTE JOBBAN…

Az ötvenes években a kommunista vezetés által börtönbe juttatott Lénárd Ödönre is hasonló módon feleltek rabtartói. Rá, kit mondvacsinált váddal elfogtak, vallattak, megvertek, hogy ne merjen mást hinni, mást gondolni, mást érezni… Mikor kikötötték, ő kikötve énekelni mert…

„…Kikötve még te énekelni mersz!
Mit gondolsz, meddig tűrjük el,
hogy mert ököllel képtelen vagy sújtani,
a fricskáddal bosszants minket fel?...”

Kiskirály

AZUTÁN MEGPARANCSOLTA HADSEREGE LEGERŐSEBB VITÉZEINEK, HOGY KÖTÖZZÉK MEG SADRAKOT, MÉSAKOT ÉS ABÉDNEGÓT, ÉS DOBJÁK BE ŐKET AZ IZZÓ TÜZES KEMENCÉBE. MEGKÖTÖZTÉK TEHÁT EZEKET A FÉRFIAKAT, ÉS ÚGY, AHOGY FEL VOLTAK ÖLTÖZVE, NADRÁGOSTUL, ALSÓRUHÁSTUL ÉS SÜVEGESTÜL, BEDOBTÁK ŐKET AZ IZZÓ TÜZES KEMENCÉBE. MIVEL A KIRÁLY SZIGORÚ PARANCSÁRA A KEMENCÉT ROPPANTUL BEFŰTÖTTÉK, A LÁNGOLÓ TŰZ MEGÖLTE AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIK SADRAKOT, MÉSAKOT ÉS ABÉDNEGÓT ODAHURCOLTÁK. A HÁROM FÉRFI, SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ PEDIG MEGKÖTÖZVE AZ IZZÓ TÜZES KEMENCÉBE ESETT.
Mit gondolhatott magában ez a Nebukadneccár, amiért erős emberekkel kötözteti meg őket? Még mielőtt a tüzes kemencébe vetnék őket? Őket, akiknek, nem hogy fegyverük nincs, még szavukkal sem támadtak. Minden emberi lehetőséget ki akar zárni? De hisz az nincs többé?


„ A hétszeresen hevített kemence már olvasztótégely. Alakja és alkalmazása a kohók korabeli technikája szerinti. Alul az oldalán volt egy nagy nyílás, fent a kürtője szabadba nyitott. A két nyílás biztosította
a kellő huzatot. Felső szájának megközelítését könnyebbé tette, ha az egészet földbe vájták, vagy a szikla oldalüregeiben alakították ki. Az olvadó érc az oldalnyílás vájatánál talált magának utat…”
Szabó Andor – Kommentár

Miféle TÜZES KEMENCE volt Nebukadneccáré? Emberi élet kioltására alkalmas. Életveszélyes! Akik odahurcolták, és belökték ezt a három ifjút, azokat emésztette meg a tűz…
Vajon Isten büntetése, hogy elpusztultak az őket behajítók? Nem ilyen egyszerű! Hisz a parancsot ellenük kiadó Nebukadneccár él! Ki meri tudni, Isten mit akar? Szabad látni, és fejet hajtó alázattal fogadni, hogy van akit megóv Isten a veszélytől, és van, aki belevész!

Valakivel, aki gazdája lett annak, amit addig végeztem - de nem volt gyakorlata -, szóval vele és másokkal, a gyermekfoglalkozásokat terveztük... Elmondtam, hogyan volt addig, javasoltam, folytassuk aszerint… Ám rögtön kiderült, nem az számít mi jó, célszerű…mert neki egy kényszer diktált: ne úgy legyen, ahogy én javasoltam. Végül tiltakozásképpen – éreztem és láttam, mi feszül ellenem -, azt mondtam, befejezem, keressenek helyettem mást... De pár nap múlva megértette velem mindannyiunk Ura, azt várja tőlem, tegyem félre kell a kontár javaslat miatti jogos tiltakozást, vissza kell mennem, el kell hordoznom a kényszert… Hogy menni tudjak, le kellett legyőzni engem az isteni szónak, aztán tudtam csak menni, mondani, hogy így is, mégis vállalom. Hogyan nyugtázta ő később? Mennyire ragaszkodom a szerephez, mennyire állhatatlan vagyok, egyszer így, máskor úgy... Miért nem volt szeme legyőzött szívemre, az engem fejet hajtani kényszerítő isteni akaratra? Mert ő engem, társaival együtt, mindenáron legyőzni akart. Nem akart mást látni, nem is volt rá kész. Nem is lett látása arra nézve, hogy Isten győzött. Ezért saját magából indult ki, és talált is emberi magyarázatot…

Vajon ennek a három ifjúnak eszébe jutott az Ézsaiás próféta által tolmácsol isteni ígéret?

„ Ne félj, mert megváltottalak…Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg…" (Ézs. 43:1-2)

Bizonyára mind jól ismerték. Talán épp ez erősítette meg őket a vállalásra, hogy Isten ott is, abban is velük lesz!? E bizonyosság győzte le őket? Nem ott a kemence torkában, hanem már előbb, amikor nem hajtottak fejet a szobor előtt… Az istenfélelem, az emberektől való félelmet, a Mindenható magához ölelő szeretetének ismerete, a földi hatalom ijesztését…

NEBUKADNECCAR KIRÁLY AZONBAN MEGDÖBBENT, SIETVE FÖLKELT, ÉS EZT KÉRDEZTE UDVARI EMBEREITŐL: NEM HÁROM FÉRFIT DOBTUNK MEGKÖTÖZVE A TŰZBE? AZOK ÍGY VÁLASZOLTAK A KIRÁLYNAK: VALÓBAN ÚGY VAN, Ó KIRÁLY! Ő AZONBAN ÍGY SZÓLT: ÉN MÉGIS NÉGY FÉRFIT LÁTOK SZABADON JÁRNI A TŰZBEN, ÉS NINCS RAJTUK SEMMI SÉRÜLÉS. A NEGYEDIK PEDIG OLYANNAK LÁTSZIK, MINT VALAMI ISTEN.
Mind láthatják Istent? Mikor, miért engedi magát látni? Itt a király, és egész udvara láthatja, hogy ott van velük, azokkal az ifjakkal a tűzben, kik csak benne bíztak, feltétel nélkül, egész szívvel. Őket óvja és védelmezi. Megkötötték őket, hogy semmiképp ne menekülhessenek meg, s mégis, a megköttető szeme láttára, szabadon járkálnak a tűzben, mert ott van velük, legyőzte a király által osztott, halálos ítéletet…

Milyen lehetett benne lenni a tüzes kemencében, maguk mellett érezni Istent, és nem égni meg? Mózes nem mehetett közelebb az égő csipkebokorhoz, hogy Isten jelenléte meg ne eméssze, ők azonban Vele vannak benne a tűzben és nem égnek meg… Félelmetes titok.

EKKOR NEBUKADNECCAR KIRÁLY ODAMENT AZ IZZÓ TÜZES KEMENCE AJTAJÁHOZ, ÉS ÍGY SZÓLT: SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ, SZOLGÁI A FELSÉGES ISTENNEK! JERTEK KI, JÖJJETEK IDE! ÉS KIJÖTT SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ A TŰZBŐL. AZ ÖSSZEGYŰLT KORMÁNYZÓK, ELÖLJÁRÓK, HELYTARTÓK ÉS A KIRÁLY UDVARI EMBEREI PEDIG LÁTTÁK, HOGY EZEKNEK A FÉRFIAKNAK SEMMIT SEM ÁRTOTT A TŰZ, A HAJUK SZÁLA SEM PERZSELŐDÖTT MEG, A RUHÁJUK SEM ÉGETT MEG, SŐT MÉG A FÜST SZAGA SEM JÁRTA ÁT ŐKET.

Mi győzi le Nebukadneccárt? Ami általában a hinni nem tudókat. A csoda! Az emberek számára felfoghatatlan, érthetetlen, a képtelen, hihetetlen, elképzelhetetlen isteni jelenlét! Ez a három ifjú megmenekült, megmaradt ott, ahol el kellett volna pusztulni mindenki másnak…

Ezek után nekünk mindnyájunknak - kik előtte azt kérdeztük volna, miért engedi ezt Isten az övéivel szemben (mert hisz önkéntelen ébred bennünk a kérdés) -, szabad azt látni, hogy ők hárman lehetőséget kaptak, hit által megélhető bizonyosságra, olyan lehetőséget, amit rajtuk kívül senki se. Hitük és megmaradásuk úgy beszélt Istenről, ahogy szavaikkal - ha mondták is -, nem tudták vele Isten hatalmát éreztetni. Mert íme Nebukadneccár király, épp aki gyilkos indulattal tűzbe küldte őket, most kiszólítja hármójukat a tűzből, s áldja Istenüket!

Nekik nem kell többet tudni, csak hinni, rábízni magukat Isten ígéretére, biztató szavára, jövőt mozdítani tudó akaratára, mint egykor Mózesnek, a nép útját álló tenger veszedelmes hullámai, és az őket halálos gyűlölettel üldöző egyiptomi fáraó serege közé ékelődve:

„Az Úr hadakozik tiérettetek, ti pedig veszteg legyetek…” II. Mózes 14:14.

NEBUKADNECCAR EKKOR ÍGY SZÓLT: ÁLDOTT LEGYEN A SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ ISTENE, MERT ELKÜLDÖTTE ANGYALÁT, ÉS KISZABADÍTOTTA SZOLGÁIT, AKIK BENNE BÍZTAK. MÉG A KIRÁLY PARANCSÁT IS MEGSZEGTÉK, ÉS KOCKÁRA TETTÉK AZ ÉLETÜKET, DE A MAGUK ISTENÉN KÍVÜL NEM TISZTELTEK EGY ISTENT SEM, ÉS NEM HÓDOLTAK ELŐTTÜK. MEGPARANCSOLOM AZÉRT, HOGY AKI NEM TISZTELI SADRAK, MÉSAK ÉS ABÉDNEGÓ ISTENÉT, AZT VÁGJÁK DARABOKRA, BÁRMILYEN NYELVŰ NÉPBŐL VAGY NEMZETBŐL VALÓ IS, HÁZÁT PEDIG TEGYÉK SZEMÉTDOMBBÁ! MERT NINCS MÁS ISTEN, AKI ÍGY MEG TUD SZABADÍTANI.

Mi történt értük? Mi mindent lépett Isten értük, kik BENNE BÍZTAK, A KIRÁLY PARANCSÁT MEGSZEGTÉK, NEM HÓDOLTAK ELŐTTE… KOCKÁRA TETTÉK ÉLETÜKET? Angyalt küldött, feloldozta köteleiket, megőrizte őket, s mindezzel legyőzte Nebukadneccár szívét.

Mit jelent mindent kockára tenni? Mit jelent egy lapra tenni? Szabad látnunk, ők valóságosan Isten kezébe tették az életüket. Még mielőtt Nebukadneccár elé álltak volna, rábízták Istenre testüket és lelküket. Szükségük volt bizonyosságra, hogy tudják, nem a király kezébe esnek!

Bizonyára mind jól ismerjük a kockázással kapcsolatos szólásokat, közmondásokat: Egynek hatot, másnak vakot vet...Kockázatos dolog...Kockára teszi az életét…Megfordult a kocka…

Miért dobják? Nyerni akarnak! Ki nyer? Aki jót dob. Ki dob jót? Az akinek szerencséje van?
Hadd idézzek Rainer Maria Rilke: Spiele - című verséből néhány sort, melyben épp a hit, avagy az emberi kéz lehetőséget kockáztató mozdulatát nevesíti valamiképp:

…mivel mi az esésnek
valamit tulajdonítunk,
azért lesz a hullása kiolvasható.
Higgyél az asztalban, és akkor
a kocka azt mutatja: HÉT.

Különös megfogalmazás. Ha felidézzük magát a kockavetést, értelmet nyer minden sora. Mi van a dobás és esés közt? Ha mi fogjuk kezünkbe, mi hajítjuk el a kockát a nyerés reményébe vetett hittel, akkor az általunk dobott kocka hullik az asztalig, s az asztal lapja láttatja az eredményt, a dobás értékét. Mit fejez ki azzal a költő, hogy az asztalban kell hinni s akkor mindig hetet mutat? Hetes nincs a kockán. Isten akaratának jelképe ez a hét. Akkor derülhet ki számomra, hogy Ő mit akar, ha valóságosan eleresztem (vagy elereszteni kényszerülök), s nem én fogom-tartom-hajítom… ügyeskedve a vágyva vágyott nyereség reményében!

Ki mit mer minden elveszíteni, veszni hagyni? Merjük-e mi az életünket így KOCKÁZTATNI, és ha igen, mikor, hogyan, kiért, miért? Merjük-e tudni, mit mondott erről Jézus Krisztus?

„Jézus ezt mondja tanítványainak:Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét elveszti, aki pedig elveszti az életét énérettem, megtalálja. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” Máté 16:24-26.

Veszítettünk már érte? Valamit? Mindent? Éreztük, megéltük már, mit nyerhetünk helyette?

AZUTÁN A KIRÁLY MEGERŐSÍTETTE TISZTSÉGÉBEN SADRAKOT, MÉSAKOT ÉS ABÉDNEGÓT BABILON VÁROSÁBAN. NEBUKADNECCAR KIRÁLY ÜZENETE AZ EGÉSZ BIRODALMÁBAN LAKÓ KÜLÖNFÉLE NYELVŰ NÉPEKHEZ ÉS NEMZETEKHEZ: BÉKESSÉGETEK NÖVEKEDJÉK! JÓNAK LÁTOM KIHIRDETNI A JELEKET ÉS A CSODÁKAT, AMELYEKET A FELSÉGES ISTEN TETT…

A király nem csupán megdöbben, nem csupán látni kezd valamit annak a háromnak Istene felől, hanem súlyt akar adni annak, ami számára a történések közepette nyilvánvalóvá lett. Tisztséggel ajándékozza meg őket, és egész birodalmában kihirdeti, az ő Istenüket kell ezután imádni, tisztelni: JÓNAK LÁTOM KIHIRDETNI A JELEKET ÉS A CSODÁKAT…

Vajon mi ért többet a három ifjú számára? Maga a tapasztalás, hogy meg lehet maradni a tűzben, Istennel, vagy hogy a király busásan megjutalmazta őket? Ők vágytak erre, vagy a király érezte ennek kényszerét? Épp mert azt tette, hitte, azt parancsolta…Nebukadneccár ajándékait egy pillanat alatt újra el lehet veszíteni, de az isteni jelenlét, a bizonyosság, amit ők mindeközben Istentől nyertek, az éltető, elevenítő erő, elvehetetlen tőlük.

A király, uralkodóként felel rájuk, mint akinek hatalma van fölöttük, s népe fölött. A hittel is így bánik. Mintha lehetne. Az ő istenimádásra való felszólítása, parancsa kényszer s fenyegetés.
Pedig az istenhitet nem ő osztja, nem ő adja. És kiért kell kihirdetni mindezt? Aki eddig nem tudta. De vajon mennyit ért számára az, amit nem tudott, nem hitt, csak hallott? Annak érhet valamit, ami érhet, aki valamiképp megkívánja, utánajár a történéseket hallva, és megtalálja. Ha megajándékozódik Őáltala, kinek uralma nem addig tart, mint Nebukadneccáré, az nem ideigvaló, hanem el nem múló, emberi lelkekben örök nyomot hagyó, mennyei királyság…

MILY NAGYOK AZ Ő JELEI, MILY HATALMASAK CSODÁI! AZ Ő KIRÁLYSÁGA ÖRÖK KIRÁLYSÁG, ÉS URALMA MEGMARAD NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE!