Közösségben - osztozni
A nap főelőadója Tatai István református lelkipásztor volt, aki János első levele alapján hirdette: a Szentírás legnagyobb üzenete a meghívás az Istennel való közösségbe. „A Szentháromság Isten dinamikus szeretetközösségbe hívott bennünket vele és egymással. Akkor lesz teljes az örömünk, ha megértjük: közösségünk az Atyával való közösség. A koinonia görög szó azt is jelenti: osztozni valamin. Istennel és egymással való közösségünk egymásba fonódik, hiszen aki nem szereti a testvérét, az nem szeretheti Istent sem. Isten szeretetére jellemző az önközlés hatalmas vágya, meg akarja osztani magát az emberrel. Az Istennel való közösségünk fenntartásában segítségünkre van az Ő szava és Szentlelke, a sákramentumok (a keresztség és az úrvacsora), Isten ajándékai és az, amikor az Ő nevében segíthetünk azoknak, akik rászorulnak."

Tágas tér
Előadása második felében arról beszélt Tatai István, mi a dicsőítés szerepe az Istennel való közösségben. „A 95. zsoltár leírja, hogyan kell dicsőíteni, Isten elé menni. Először is hálaadással, megköszönve mindazt, amit Istentől kaptunk. A hála nem hangulat, hanem Isten parancsa. Hálaadás előtt rendeznünk kell Istennel a bűneinket, így állhatunk csak elé. Miután megköszöntük Istennek az áldásait, ünnepeljük az Ő tulajdonságait, azt, hogy Ő jó, szent és Ő a király.
A dicsőítés megtelik erővel, teljes valónk benne van, ahogy Mária dicsérte az Urat: „Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt" (Lukács 1,46-47) Nagyon fontos megvizsgálunk azt, hogy az Úr ereje van-e a dicsőítésben, amit a hangerő sosem helyettesíthet. Ma nagyon sokszor nem Isten van a középpontban, hanem a saját kríziseink. Így volt ez virágvasárnapon is, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe. Nagy volt a lelkesedés, a lendület, de az emberek nem értették Jézust, akit dicsőítettek. A dicsőítésből az imádatba jutunk, ahol Isten személyét imádjuk, megérkezünk Hozzá. Itt átéljük törékenységünket és kiszolgáltatottságunkat, nem istenné, hanem Istené szeretnénk lenni. Itt megértjük a „nem"-eket is, méghozzá békességgel. Az imádat a nyugalom, a szentség helye, a tágas tér, ahol Isten cselekszik."

Ragaszkodj az élethez
A délután folyamán a konferencia résztvevői több szeminárium közül választhattak.
Somogyi Eszter vezetésével a gyülekezetválasztás, gyülekezetkeresés kérdéséről beszélgettek a résztvevők. A szeminárium vezetője hangsúlyozta, hogy Isten mindenhol jelen van, de emellett fontos, hogy tartozzunk gyülekezethez. Mottóként elmondta: „Ragaszkodj az élethez és az életet keresd a gyülekezetben! Ennek része az is, hogy teszel azért: legyen élet a gyülekezetedben." 

Dabiné Komesz Mónika és Dabi József a közösségi háló megtartó erejéről beszélgettek az érdeklődőkkel: lehetséges-e a mai világban megélni az Istennel való közösséget minden helyzetben? A házaspár arról mesélt, hogyan változtak meg a kapcsolataik abból adódóan, hogy egyikük keresztyén, másikuk nem keresztyén családból származik. Mónika elmondta, nem keresztyének között az Istennel való közösség megélése elsősorban a szeretetben, empátiában és nem a különbségek hangsúlyozásában valósulhat meg. Férje szerint minden közös tevékenységben, együtt töltött időben benne kell lennie a hitünknek, ez vonatkozik a családi életre is. Mindezt nem didaktikusan és erőltetetten, hanem természetesen.

Végh Noémi önismereti műhelyének célja a jelenlét megtapasztalása volt. A lelkigondozó azt mondta, Isten a jelenben tud velünk találkozni, azonban a jelenlét valóságával sokszor nehéz szembenéznünk. „A református egyház azokra a tagjaira van berendezkedve, akik az értelmükkel szűrnek le tanulságokat elsősorban, azonban aki nem ilyen alkat, abban fontos feloldani a szorongást attól, hogy Isten csak így szólhat hozzájuk."

A konferencia ebéd után interaktív programokkal zárult, majd dicsőítő esttel ért véget a nap.

Horváth Zsuzsanna