"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Dizájner
A dizájnerdrog olyan kémiai kombináció, amelynek a hatása hasonló az illegális kábítószeréhez, de a vegyi átalakítás miatt nem szerepel tiltó listán, vagyis törvényesen lehet értékesíteni és vásárolni.
Vannak szellemi és erkölcsi dizájnerdrogok is. Ilyenek a megbotránkozás kombinációi. S mivel botrányfüggőségben élünk, örülünk, ha olcsón hozzájutunk. A bűnre csak Istennek van végérvényes megoldása, mi azonban a megbotránkozással ezt a saját kezünkbe akarjuk venni, nem a szent élettel küzdünk a bűn ellen, hanem megbotránkozással. De Jézus nemcsak a botránkoztatók ellen szólt, hanem a botránkozók ellen is. Ezt olvassuk az evangéliumban: „Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik.” (Máté evangéliuma 18. rész, 7. vers) A felháborodással vegyes botránkozás ezerféle bűnbakrítussal keveredik. Ha kell, a vétkessel együtt Istent is elutasítjuk, csak szabadok legyünk a gyűlöletre. Van, aki félelemből botránkozik, mert azonnal gyanúba fogják, ha nem csatlakozik a gyalázkodók táborához. Becsvágyból is lehet botránkozni; Jézus e szavakkal a rivalizáló tanítványokat intette, nehogy vad ítélkezéssel akarjanak előnyre szert tenni. Milyen hamar kiviláglik, hogy kettős szívűek vagyunk: kérlelhetetlen szigorral sújtunk le a tévelygőre, és szemforgatva bizonygatjuk, hogy a botránkozás maga a megtisztulás. A botránkozásfüggő ember mindent megad, helyesebben, mindent elad a botrányért: tisztelet, barátságot, igazságot, tényeket (a szeretetet már szóba sem merem hozni).
Igen, jaj annak, aki által a botránkozás esik – mondja Jézus (Máté 18,7). De jaj a világnak is! Így jövendölt Jézus: „sokan megbotránkoznak majd, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. És mivel a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté evangéliuma 24. rész, 10-12. vers)
A botrány eliszonyodás embertársunktól, de révült bizonykodás is, hogy ő voltaképpen nem is ember. A botrány határtalan elhatárolódás. Ha botrányba keveredünk, akár okozzuk, akár elszenvedjük, széthullik az egymás iránti bizalmunk, eltiltjuk szívünktől a reményt, a bocsánatkérést (nyilván, a másikét) hazug mentegetőzésnek tekintjük. A botránkozó cinkos a bajban, botránkozás és bosszú kéz a kézben járnak. A botrány végtelen labirintus, amelyből hiába akarunk kikeveredni azzal, hogy botránykővel megkövezzük a másikat; mert, mikor kikeverednénk a dühöngés útvesztőjéből, saját magunk jön velünk szembe.
Bizony, jaj a világnak! Ha nem fogadjuk meg Jézus intelmét, az amúgy elkerülhetetlen botránkozás sötétségbe taszít, és sosem ragyog fel annak a fénye, hogy csak Isten jó rendje menthet meg bennünket. A botránkozás ártatlansággal kecsegtet, aztán csapdába ejt: megbotránkozunk a botránkozáson is, kiporciózzuk a bűnt, a bűnbánatot szentimentális bizonykodássá silányítjuk, ami inkább meghívás a bűnre, mintsem esdeklés bocsánatért. Botránnyal szerzünk magunknak mámort, hogy elfeledjük: társtettesek vagyunk a bűnben. A botrány megsemmisítés felé gravitál, a botránkozás pedig vesztőhellyé teszi az egész életet. Jaj a világnak, bizony!
De Jézus jajszava nem rezignáció, nem is sirató, hanem meghívás arra, hogyan szabaduljunk ki ebből a halálos kelepcéből. Az igaz élet ő vele kezdődik és ő vele teljesedik. Mikor a kereszthalálára készülve jelezte Péternek, hogy Péter is és a tanítványtársai is meg fognak botránkozni benne, hozzátette: „Ímé, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; de én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.” (Lukács evangéliuma 22. rész 32. vers) Jézusnak ez az érettünk mondott imája vezet ki a botrányfüggőségből. Jóval győzd le a rosszat. „Életünk alfája és ómegája Krisztus, vele ér véget a labirintus."
Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának Lélektől lélekig rovatában 2024. február 25-én.
Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának Lélektől lélekig rovatában 2024. február 25-én.