Dunamellék 450 – jubileumi nyitóünnepség

A Dunamelléki Református Egyházkerület 2026-ban ünnepli a hercegszöllősi zsinat és kánonok kihirdetésének, valamint az egyházkerület megalakulásának 450. évfordulóját. Az 1576-os hercegszöllősi zsinat a magyar református egyház egyik alapító eseménye volt, amely meghatározta a közösség szervezetét és szellemi irányát. A jubileumi év célja, hogy méltóképpen bemutassa e történelmi örökség teológiai, egyháztörténeti és kulturális jelentőségét több rendezvény, kiadvány, kiállítás és művészeti program által.

A hercegszöllősi jubileum nyitóünnepségét 2026. január 31-én, szombaton 15 órakor Pécsett, a Kodály Központban tartjuk ünnepi istentisztelettel és kulturális műsorral, melyre szeretettel hívjuk a Dunamellék református gyülekezeteit, a Kárpát-medence reformátusságát és minden kedves érdeklődőt.
 
Az istentiszteleten egyházunk Kárpát-medencei vezetői is jelen lesznek, többen közülük szolgálatot is végeznek majd.

A kulturális műsor részeként Lovász Irén Kossuth-díjas népdalénekes, előadóművész, a Platon Karataev zenekar valamint a 16-17. század zenei hagyománya, a reformáció korának zenei öröksége elevenedik meg. Az énekes részek mellett a kánonok eredeti és napjaink nyelvezetébe átültetett változatából hallgathatunk meg részleteket Rajkai Zoltán színművész tolmácsolásában.

A nyitóünnepség várható hossza 2 óra, melyet szeretetvendégség követ.
 
Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük, részvételüket legkésőbb 2026. január 15-ig szíveskedjenek jelezni:
http://jelentkezes.reformatus.hu/conferences/389.