A tárlat a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére rendezett Ige-idők kísérő kiállítása, ahol a református egyház 20–21. századi történetének egy-egy szeletét tárják a látogató elé ismert és kevésbé ismert protestánsok életén keresztül.

Egyéni és családi sorsok

A protestáns életutak kiállítás alapját egy néhány évvel ezelőtt indult történetkutatási program adta, amelyben több tucat életútinterjút készítettek idős emberekkel: lelkipásztorokkal, lelkészfeleségekkel, presbiterekkel, valamint az egyházhoz kötődő személyiségekkel. Az életútinterjúk készítésére abban a reményben vállalkoztak a szervezők, hogy az így egybegyűlt anyag – az interjúalanyok szüleinek, nagyszüleinek élettörténetét is tartalmazva – a Magyar Református Egyház szinte egész 20. századi történetét felöleli. A kiállítás különlegességét tehát éppen az adja, hogy egyéni és családi sorsokon keresztül ismerhetik meg a látogatók a kortárs reformátusok életét: hogyan élték meg az 1956-os forradalmat, az ébredést, a kommunizmus éveit, a rendszerváltást és még sorolhatnánk a múlt század sorsfordító eseményeit. Bepillanthatnak többek között Bibó István, Cseri Kálmán, Kántor Ervin, Korsós István és Pálhegyi Ferenc életének egy-egy fontos mozzanatába is.

ReFilm

A kiállításhoz kapcsolódik a május 7-ig tartó ReFilm, vagyis a protestáns dokumentumfilmek hete, ahol a közönség nemcsak a bemutatott filmek alkotóit ismerheti meg, hanem egyes esetekben a szereplőkkel is találkozhat. A dokumentumfilmek az elmúlt években készültek, segítségükkel neves intézmények, családok, személyiségek sorsát kísérhetik nyomon az érdeklődők.

Másként tanulságos és esendő

A ReFilm megnyitóján Bibó István tanár, művészettörténész a bemutatott életutakkal összefüggésben úgy fogalmazott, hogy elképesztő az ellentétek, a párhuzamosságok és az egymást keresztező életutak változatossága.
– Minden interjúalanynak valamilyen módon köze van a hithez, a valláshoz, az egyházakhoz, elsősorban a protestáns felekezetekhez. De ez a „köze van” nagyon sokféle: többgenerációs lelkészcsaládok, lelkész és nem lelkész tagjai, közemberek és közéleti szereplők, gyakorló „szabályos” egyháztagok és „a maguk módján” hívők, gyülekezeti tagok és egyházi vezetők,  a Horthy-, a Rákosi- és a Kádár-korszakok gyanútlan szimpatizánsai, és szenvedő áldozatai, teológiáról eltanácsolt diákok, sőt teljes évfolyamok, zsidó származású unitárius presbiter, magasan kvalifikált értelmiségi hölgy, és ávóba besorozott szegény parasztlegény… Mindenki másként példaszerű, másként tanulságos és esendő, és majdnem mindenkiben van valami, amiért fel lehet nézni rá – mondta Bibó István.

Exodusként emlegetik

Az életútinterjúk többségéből rövidfilmek vagy tematikus portréfilmek készültek, ezek közül mutatnak be néhányat május 7-ig minden nap, majd később havonta egy alkalommal egészen november 5-ig. Ott jártunkkor, a nyitónapon a sárospataki teológusok exodusát vetítették le az érdeklődőknek. A film 1951-be kalauzolja vissza a nézőt, amikor állami parancsra a református egyház vezetői bezáratták a pápai és a sárospataki teológiát, a diákokat pedig a debreceni és budapesti teológiákra vezényelték. A Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészei és vezetői szembeszálltak a döntéssel, és meg akarták tartani a teológiát, a Debrecenbe küldött pataki diákok pedig vissza akartak térni iskolájukba. A titokban szervezett debreceni kivonulást, a hazatérést szeretett iskolájukba máig is exodusként emlegetik. Az út a Tiszán át vezetett, ahol híd nem lévén ladikokban eveztek a szökevények. A református egyház vezetői azonban meghátrálásra kényszerítették az egyházkerületet, az exodust szervező négy diákot pedig kicsapták az iskolából. (A filmről korábban már írtunk portálunkon Vissza kellett mennünk címmel.)

Izgalmas, gazdag életek

Hosszú Gyula, a dokumentumfilmek egyik alkotója, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a filmek további epizódjai a négy kirúgott diák életét követik egészen a kétezres évekig. Mivel a főszereplők már nem élnek, a filmekben családtagjaik emlékeznek vissza rájuk. – Izgalmas, gazdag életük volt, mindannyian más pályát futottak be: egyházban, bankban, közigazgatásban és iskolában dolgoztak. Ketten egészen közel maradtak egymáshoz Borsodban. Két egykori elcsapott hallgató életében közös, hogy nem őrizték meg a maguk vallásos gyakorlatát, eltávolodtak teológusi mivoltuktól, életük vége felé azonban visszataláltak a hithez és oda, ahonnan elindultak – árulta el Hosszú Gyula.

Napló, könyv, film

A filmvetítésen találkoztunk Kotsis Ildikóval, akinek édesapja, Kotsis István lelkipásztor egyike volt az 1951-ben kicsapott teológusoknak. – A testvéremmel együtt úgy nőttünk fel, hogy ismertük az exodus történetét, de gyerekként nem fogtuk fel, hogy ennek mekkora történelmi és politikai súlya van. Patak számunkra azt jelentette akkor, hogy édesapánk minden évben összegyűjtött annyi pénzt, hogy elutazhassunk Mátraházára nyaralni, és onnan indultunk el mindig meglátogatni egykori diáktársait. Ez édesapánk számára nagyon sokat jelentett. Ő Veszprém megyében szolgált lelkészként, de az a környék lelkileg aszott terület volt abban az időben, nem érintette meg az embereket az ébredés szele. Az exodus végigkísérte az életünket, édesapám naplójából könyv, majd a történetükből film is született.

Kotsis Ildikó idézett néhány számára fontos sort édesapja könyvéből, amelynek kéziratát is elhozta magával.

„Dolgozatom jelentőségét leméri majd az utókor, a történelem. Azt viszont nem szabad elfelejteni, szem elől téveszteni, hogy itt nem csupán egy teológia megszüntetése a fő kérdés, hiszen számos utalás van az egész magyarországi ébredés leállítására, és az egész egyházkormányzat gyökeres baloldali pálfordulására. A pataki teológia megszüntetésének története ilyen értelemben csupán függvénye egy sokkal nagyobb szabású mozgalom kibontakozásának. Ennél fogva ez a dolgozat csak úgy lenne teljes, ha a pápai teológia megszüntetését is feldolgozná valaki” – írta az ötvenes években Kotsis István.

Végezetül hadd idézzem Bibó István záró gondolatait a filmhét megnyitójáról:
– Ha ilyen sokféleséggel találkozik az ember, akár olvasmány-, akár filmélményként, hamarosan kedvet kap, hogy mindenkinek a sorsa érdekelje, akkor is, ha az illető maga mondja el, és elmegy a kedve attól, hogy mások életét, tetteit, sorsát, könnyen, gyorsan megítélje, akárki legyen is az. És vergődve a mi kis magyar világunk végletes megosztottságában – amely benyomásom szerint a megosztók többsége részéről tudatos cinizmusból, a megosztottak többsége részéről pedig jámbor butaságból fakad – duplán fontosak az ilyen tapasztalatok.

A Magyar Nemzeti Múzeum IGE-IDŐK – A reformáció 500 éve című nagyszabású tárlata és a hozzá kapcsolódó kamarakiállítás november 5-ig látogatható. A filmvetítések további időpontjai:

Május 4. csütörtök 16.00: Joli néni filmje

Május 5. péntek 16.00: A Pécsi Református Gimnázium indulása

Május 6. szombat 14.00: Exodus-sorsok (Kotsis István és Kőrössy József)

                16.00: Exodus-sorsok (Janka Lajos és Kulcsár István)

Május 7. vasárnap 14.00: Ifjabb Bibó István filmje I. – Család

                16.00: Ifjabb Bibó István filmje II. – Iskolák

A vetítések és az előadás után beszélgetéssel folytatódik a program. A filmhét programjai az IGE-IDŐK - A reformáció 500 éve című időszaki kiállításra váltott jeggyel látogathatók.

Fekete Zsuzsa