„Átkeltünk ugyan a Vörös-tengeren, de magunkkal hoztuk Egyiptomot. Meg kell szabadulnunk attól, amik voltunk, hogy azzá lehessünk, amivé Isten akar formálni bennünket."
Francine Rivers
Ében háézer
„Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12)
Kezébe metszett engem, nyomorultat.
Titokban dédelgettek angyalok.
Hiába kértem, túléltem a múltat.
Ujjam füzérén két szót morzsolok:
„Ében háézer” – eddig átsegített
Fillér-gondon, díszsorfalak között.
Ha zuhantam is, mindig térdre ejtett:
Hajlott a nádszál, repedt – nem törött.
Örülni kéne most, s nézd, itt kucorgok:
Oltárt emelő kövem elfogyott.
Tetemre hívnak elmulasztott dolgok:
Elásott ajándék talentumok.
És apát játszom reggel, búcsúzónak:
Mint Rimbaud, cipőfűződ pengetem
guggolva, de már nem érted utólag
imára kulcsolt, ütni kész kezem.
A kagyló most bezárul. Gyöngy-sötét.
Ki bántott kit? Nem fontos, nem tudom.
A Csend unott rutinnal ül közénk
Egy csillagoltó átlag-hajnalon.
„Mindeddig megsegített!” – mondom mégis,
Utak változnak: fény – mélységes éj!
Dünnyögd velem a kegyelem igéit:
„Ében háézer!” Hű az Úr. Ne félj.
Kép és szöveg: Mátyás Imre