Aki már próbált déligyümölcsöt termeszteni, jól tudja, mit jelent várakozni. És nem csak azért, mert egyes fügefajták héja lila színű, épp, mint az adventi gyertyáké. Azért is, mert az ember éveket vár, hogy megmutassa magát a növény – locsolgatjuk és gondozzuk a gránátalmát, fügét. Télen takargatjuk a fagy ellen, aztán lehet, hogy néhány év gondosságát egyetlen fagyos márciusi éjjel tönkreteszi. Oda a várakozás – és közben mérhetetlenül irigyeljük a szomszéd tűzfal elé ültetett bokrát, vagy éppen a pécsieket: náluk bezzeg a társasházak között virít a gránátalma.

Aki viszont vérbeli kertész, nem tud felhagyni a kísérletezéssel. A hidegzuhany után pár hónap, és már azon gondolkodik magában: van egy védettebb hely, egy biztosabb takarási mód, és néhány év múlva már biztosan lehet óriási, lila és húsos fügém!

Miközben hazafelé utaztunk egy hasonlóan vérbeli kertész lelkipásztor ismerősünkkel, és rendre veséztük ki a déligyümölcsökkel kapcsolatos csalódottság és várakozás szokásos köreit, eszembe jutott egy roppant érdekes tény: a füge lila belseje valóban nem is gyümölcshús, hanem virágzat, úgynevezett serlegvirág. A serleg belső falán, befelé nőve fejlődött ki a virágzat, amit mi gyümölcshúsnak vélünk.

Amikor a Messiást várták a világba, hogy igazságot szolgáltasson a népének és szabadságot hozzon, biztosan sok mindenre gondoltak az emberek – csak éppen arra nem, hogy a bűnökből való felszabadulást hozza el a Megváltó. Nem királyi trón tövébe, hanem itatóvályúk mellé érkezett. És amikor felnőtt, nem királyi trónba ült be – mint minden valamirevaló trónörökös –, hanem szálkás gerendára emelkedett.

A királyi trónterem szépségét a virágok szépségéhez hasonlíthatjuk. A Szentírás azt állítja, hogy a mező virágai sokkal pompásabbak Salamon minden díszénél. A virágok szépek, gyönyörűek – már-már királyi pompájúak. Mégis, igen kevés ideig gyönyörködhetünk bennük. Nagy fájdalmam, amikor a frissen szedett rózsacsokor ledobja a szirmait a kerti asztalunkra – ez is csak egy hétig bírta. Ezen kívül hiába vannak szebbnél szebb virágaink, megenni mégsem szoktuk őket.
Mi lehet hát jobb egy szép virágnál? Hát egy virág, amit meg lehet enni és még tápláló is! Pont ilyen a füge is. Tudtuk vajon, hogy egyetlen szem a napi rostszükségletünk ötödét tartalmazza? Vagy azt, hogy magas cukortartalma miatt igen tápláló, mégis, alig tartalmaz kalóriát? A természet egyik kisebbfajta csodájáról beszélünk tehát. Vannak díszesebb, szebb virágok is, mint amilyenek a jelentéktelen fügekezdemények a fán, de ilyen tápláló, értékes gyümölcse egyetlen rózsatőnek sincs.

Egy virágtól azt várjuk, hogy szép legyen, szemet gyönyörködtető. A Messiástól pedig azt várták, hogy félelmetes király legyen, Salamon minden díszével és még annál is többel.
Amikor Istentől azt várjuk, hogy földindulás és tűz alakjában csapjon le, szélzúgás után hallgatózunk, hátha végre megnyilatkozik az Isten, és ezt az általunk pusztulásra megérett világot jól lehengereli: lenyűgözi az istenteleneket és kielégíti a szenzáció utáni vágyunkat – akkor Ő szelíd, halk hangon szól az emberhez. A szelíd, halk hang pont annyira illik Istenhez, ahogyan a tehénistálló egy királyfihoz – emberi mérték szerint semennyire. 

A mi reményünk abban lehet, hogy Isten táplálni akarja az embereket, nem elpusztítani. 

Nem lehengerelni, nem látványos hatalmat gyakorolni, hanem a mi érdekünkben jött közénk uralkodni.

Persze, ezt a halk és szelíd hangot – amelynek semmi szüksége saját hatalma bizonygatására – könnyen nyomja el más hang. Amikor a világ generálja a szélzúgást, amikor a saját kiskirályainkat burkoljuk hiábavaló díszekbe, akik viszont nem hogy semmit nem tudnak adni a hatalmukkal, hanem még el is vesznek az embertől. Isten megtehetné, hogy földindulásban szóljon, mégis halk szóval teszi – mi, emberek pedig ordítani akarunk, mikor nincs is hozzá torkunk. A valódi, az értelmes, az éltető hatalom, amely nem kérkedik, nem próbálja tettetni magát, Istennél van. Ez a hatalom jött közénk karácsonykor.

Ott van az a halk hang, még ha észrevétlenül is – ahogyan a fügebokor sem a virágaival tűnik ki a többi növény közül, belesimulva zöld lombjával a többi közé. Nem üres szavakkal, elvekkel, félelemmel, hanem valódi lelki táplálékkal akar bennünket táplálni – az élet kenyerével, aki mannaként szállt le az égből. Krisztus hatalma olyan édes, mint a füge, és olyan tápláló, mint a manna. Az, hogy Isten jóvoltából Belőle részesedhetünk – ez a mi reménységünk.

Bárdos-Blatt Szabolcs
A szerző az első baranyai gyülekezetgondozó központ hatodéves gyakornok lelkipásztora.

Kép: smoogo.eu