Nemrégiben elhunyt Timothy J. Keller (1950–2023) amerikai keresztyén író, előadó és a New York-i Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet alapító lelkésze. Neve hazánkban is ismert, nem csak a lelkészek körében: magyar nyelven is eljutottak ugyanis az olvasókhoz azok a művei, melyekben a hitről és a kételkedésről, az újjászületésről, a házasságról, a bálványainkkal való leszámolásról, a szenvedésről és a halálról írt közérthetően. A manhattani lelkipásztornak szívügye volt a nagyvárosi misszió, komolyan vette az igazságkereső ember kérdéseit, így az ő válaszait is komolyan vették: gyülekezetébe, előadásaira özönlöttek a fiatal, nagyvárosi értelmiségiek, köztük nagy számban művészek is. Szolgálata azért lehetett ennyire gyümölcsöző, mert a középpontjában az evangélium állt. Hatása túl is nyúlt gyülekezete határain: a lelkipásztor öt évvel ezelőtt mondott le vezető lelkészi pozíciójáról, hogy több időt tudjon szentelni írásra, gyülekezetplántálók képzésére, a Redeemer City to City (Várostól Városig) szervezeten belül (is), amely több száz gyülekezetet plántált világszerte. Igehirdetéseiből sokat merítettek a gyülekezetplántálásért, a tiszta evangélium hirdetéséért elkötelezett magyar református lelkészek is. Az alábbiakban ők emlékeznek Timothy Kellerre.

Kérdezz-felelek
Mérhetetlen sok idézetet említhetnék, de most csak három dolgot emelnék ki, amelyet Tim Keller szolgálatából merítettem – néha a könyvei, máskor az online is elérhető igehirdetései, végül pedig magyar lelkészek rá is hivatkozó igehirdetésein keresztül. Tim Keller igehirdetésein mindig átsütött, hogy ismeri hallgatóságát, és az ő kérdéseikre akar az evangélium üzenetéből merített választ adni. Nem pusztán a maga fejéből kipattant „elképzelt problémákra” adott választ. Gyakorlati, egyben evangéliumközpontú volt. Mivel általában a hallgatóság sem homogén csoport, igehirdetései végén mindig kétféle hallgatója számára alkalmazta az ige üzenetét: az Istent kereső ember, aki számára az Istenhez való közeledésben nélkülözhetetlen az evangélium; valamint a megtért hívő ember számára, akinek Krisztus követésében van szüksége folyamatosan az evangéliumra. Tim Keller ezzel rámutatott, hogy az evangéliumon soha nem „lendülünk túl”, a hitünk útján sokszor, sok élethelyzetben van szükségünk rá. A New York-i Redeemer református gyülekezet Tim Keller szerint abból épült a legtöbbet, hogy az istentiszteleteket kérdezz-felelekkel folytatták: a hallgatóság kérdéseket tehetett fel a lelkésznek. Ez a tapasztalat számomra is nagyban felértékelte az istentisztelet után a gyülekezettel közösen töltött időt.

(Fodor István, a Kulcs–Rácalmási Református Missziói Egyházközség lelkipásztora)

Hiteles igehirdető
Tim Keller személyével, munkásságával Lovas András lelkipásztor ismertetett meg engem. Gazdagréten töltöttem a teológia öt éve után a gyakorlati évemet, „hatodévemet”, és András mentorlelkészként Keller igehirdetéseinek olvasását, tanulmányozását javasolta számomra. Ezzel nagyon jót tett velem, mert ha valakitől lehet tanulni, az kétséget kizáróan Tim Keller. Egyrészt munkásságának gyümölcsei hitelesítik azt, amit hirdetett, másrészt az, amit hirdetett, egyszerre volt teológiailag igényes, mélyen hitvallásos (egy konzervatív, hitvallásos református egyházi közösség, az Amerikai Presbiteriánus Egyház, a Presbyterian Church in America felszentelt lelkipásztora volt), kulturálisan érzékeny és kommunikációját tekintve világos, érthető. 

Evangéliumi, de nem tudománytalan
Én magam korábban úgy éreztem, hogy Kellerrel nehéz megbarátkoznia a magyar reformátusságnak, mert rácáfolt bizonyos belénk plántált előítéletekre: a teológiailag ortodox, masszívan evangéliumi irányvonalat a hazai teológiai élet sokszor összekötötte valamiféle rosszul csengő, antiintellektuális beállítottságú „pietizmussal” – jellemző, hogy az angolszászokat hígnak ítélték –, a tudományosságot élesen elválasztva a teológiai konzervativizmustól. Keller személye cáfolat volt erre az előítéletre, és műveinek, gondolatainak jobb megismerése el is vezetett talán egy lassú, de biztos trendfordulóhoz, hiszen aki az ő műveit olvassa, az óhatatlanul meg fogja ismerni a puritánok, valamint olyan evangéliumi titánok gondolatait, mint például Martyn Lloyd-Jones. 

Szolgálatra készülve
Keller igehirdetéseit olvasva az ember teológiai szempontból holisztikus módon fejlődik, annyira gazdagok: exegetikai, bibliai teológiai, dogmatikai és egyháztörténeti tekintetben (de irodalmi és pszichológiai tekintetben is). Vagy tucatnyi irodalomra – amelyet később beszereztem – Keller igehirdetéseiben bukkantam rá. Homiletikai szempontból Preaching – Communicating Faith in Age of Skepticism (2015) című munkája talán az egyik legfontosabb kötet, amelyet egy mai lelkész-teológus hallgatónak meg kellene ismernie ahhoz, hogy eredményes legyen a szolgálata. Hálás vagyok Tim Kellernek, Isten embere volt. 

(Márkus Tamás András, az Őrmezői Református Gyülekezet lelkipásztora, az Evangelikál Csoport Egyesület elnöke)

„Nem a teljes evangéliumot hirdetném”
Amikor először találkoztam Tim Kellerrel és az ő írásaival 2009 őszén, akkor az evangéliumba vetett hitem gyenge lábakon állt. Tudtam, hogy ha hittel elfogadom, hogy Jézus meghalt a bűneimért, akkor az üdvösségem is biztosított. De akkoriban számomra úgy tűnt, hogy az evangélium csak az emberi tapasztalat ezen vékony (bár fontos) szeletében játszik fontos szerepet. Úgy gondoltam, az emberi élet egyéb területeire nincs közvetlen hatással. Sok problémára már nem az evangélium a válasz, hanem más. Keller révén értettem meg, hogy az evangélium – hogy egy ismerős lelkészt idézzek – nemcsak kapu, hanem út. Az írásai segítettek meglátni azt, mennyivel mélyebb, nagyobb, szélesebb az evangélium és annak életemre gyakorolt hatása, mint korábban gondoltam. Ő segített azt is meglátni, hogy nemcsak a tékozló fiúként eltávolodott embereknek van szüksége megtérésre, hanem a „jó fiúknak”, az idősebb testvéreknek is. Ha nem találkozom Keller gondolataival, akkor nem a teljes evangéliumot hirdetném, és én magam sem annak valóságában élnék.

Kellertől abból is sokat tanultam, ahogy hirdette az evangéliumot. Ami különösen annak fényében érdekes, hogy igehirdetőként, előadóként átlagosnak számított. Egy ismerősöm szerint egyenesen olyan, mint egy unalmas professzor… Az előadásmódjánál sokkal megragadóbb volt a mondandója, és ez lelkészként számomra felszabadító. Természetesen törekedhetünk arra, hogy jobb előadók legyünk – de hála Istennek, az evangélium ereje nem ebben rejlik!

„Nem légüres térben hangzik”
Igehirdetései tükrözik, hogy elmélyedt az ige üzenetében, és minden igehely kapcsán addig ásott, amíg rá nem talált, hogy mutat az adott rész az evangéliumra. E mellett prédikációiban az is érződik, hogy kora és közege meghatározó gondolkodóit, hiedelmeit, értékeit és félelmeit is jól ismerte. Ezért igehirdetése nem légüres térben hangzik, hanem párbeszédbe elegyedik kultúrájával, megválaszolja kérdéseit, leleplezi következetlenségeit és bálványait – és így mutatja fel, hogy ad jobb választ az evangélium, mint az épp aktuális közgondolkodás.

„Isten szereti a városokban élőket”
Abban is sokat tanultam tőle, ahogy a városhoz viszonyult. Az egyik érve az volt a városi szolgálat mellett, hogy mivel Isten jobban szereti az embereket, mint a fákat, és a városokban több ember van, mint máshol, a városi szolgálat fontos Isten számára. Ez persze inkább vicc, mint komoly érvelés, de rámutat szívére, mely valóban égett a városért és az ott élő szekuláris emberek eléréséért. És nemcsak New Yorkért, vagy más amerikai városokért, hanem a világ többi nagyvárosáért is. Ezért jött létre a City To City, amely városi gyülekezetplántálók képzését tűzte ki célul – ezért kaptunk az évek során mi, magyar református lelkészek is rengeteg támogatást és lehetőséget a tanulásra, fejlődésre, pihenésre. Ezek a konferenciák, tréningek, elvonulások néha életmentők voltak lelkiéletem szempontjából.

Párbeszédkészség, nem kompromisszum
A városhoz és a szélesebb kultúrához való hozzáállásához hozzátartozott, hogy Tim Keller közéleti, politikai kérdésekben inkább hidakat próbált építeni, mint árkot vagy sáncot – hiszem, hogy e mögött is az evangélium átadása volt. Nézőpontja intelligens és kiegyensúlyozott volt. Ezzel vállalta azt is, hogy liberálisoknak túl konzervatív, konzervatívoknak túl liberális legyen. Számomra ez a hang is nagyon fog hiányozni, és azt remélem, hogy akik szerették, nemzetközi és hazai szinten is tovább viszik hagyatékának ezt az oldalát is. Kiegyensúlyozottsága azért is figyelemre méltó, mert úgy tudott érzékeny lenni a kultúrára és figyelembe venni saját közegét, hogy közben egyetlen teológiai kérdésben sem hozott kompromisszumot. Ez számunkra is meghívás, hogy törekedjünk ugyanerre.

„Az evangélium uralta az életét”
Végül arra is megtanított Tim, hogy hogyan kell hűségesen, az evangélium szolgálatában leélni egy életet, és hogyan kell – e reménységben – jól meghalni. Az ő életében nem volt nagy dráma, nagy fénnyel járó nagy bukás. Önazonos, következetes maradt életében – és a halálra készülésben is. Többször találkozhattam vele személyesen is. Egy gyülekezetplántáló képzés alkalmával, ahol csak néhányan voltunk, és bármit lehetett kérdezni tőle, ugyanazzal a Timmel találkoztam, mint aki többezer fős gyülekezete előtt állt, vagy aki eljött Krakkóba európai gyülekezetplántálóknak és lelkészeknek beszélni az evangéliumi megújulásról. A találkozások csak aláhúzták, hitelesítették gondolatait, melyeket könyvein és prédikációin keresztül megismertem. Csak egy ember volt, de az evangélium uralta az életét, és ennek eredményeként túl tudott mutatni önmagán, és önmagán túlmutató gyümölcsöket tudott teremni szolgálata is.

(Kiss Sámson Endre, a Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség lelkipásztora, a City to City gyülekezetplántáló hálózat budapesti koordinátora)

A mentor
Vannak az életünkben személyes mentorok, és vannak, akik úgy szegődnek mellénk Isten szőlőskertjében, hogy személyesen nem ismerjük őket, mégis igaz mestereink, sőt, lelki barátaink lesznek. Több szerzőt is sorolhatnék, akikkel – könyveik alapján – sokéves beszélgetésbe kezdtem, és bár sohasem láttam őket, mentorommá lettek. Így tekintek Tim Kellerre, akitől nemcsak olvastam, de akinek előadásait hallhattam is. De miért lett számomra ő egy azon kevesek közül, akiknek nemcsak egy-egy könyvét olvastam, hanem lelki-szakmai vezetővé fogadtam?

A 2000-es években sokat hallottam az egyre híresebbé váló Tim Keller manhattani lelkipásztorról, de nem keltette fel az érdeklődésem. Még egy amerikai, biztosan nagyszerű, de miért is lenne fontos a gazdagréti gyülekezeti szolgálat szempontjából? – gondoltam. Majd miközben a gazdagréti gyülekezet megerősödött, felnőtt korba lépett, engem egyre erősebben foglalkoztatott, hogyan érhetnénk el az evangéliummal a városi, szekuláris embereket? Ebben a keresésben „találkoztam” újra Tim Kellerrel, hiszen tudtam róla, hogy a Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet a nagyvárosi szekuláris emberek között végez úttörő munkát. Úgy döntöttem, meghallgatom ennek az ismeretlen lelkésznek egy igehirdetését A bornak Ura címmel (textus: Jn 2, 1-11). Amit hallottam, lenyűgözött. Az exegézissel egyetértettem, magam is hasonlóan beszéltem e textusról korábban. Ugyanakkor az üzenet kibontása izgalmas, sőt, szívemet megindító volt; egyszerre intelligens és szeretettel teli. Éreztem, amint az evangélium hirdetésének e megnyerő formája elér sok-sok kételkedő embert. Hát így indult a mi egyoldalú mentori kapcsolatunk.

Mit tanultam Tim Kellertől az évek során?

• Az evangélium egyszerre tesz alázatossá és magabiztossá. Ez nem annyira elmélet – az is, le tudom vezetni, miért és hogyan –, de sokkal inkább: az első benyomásom, amikor felidézem őt magamban most, hogy hazaköltözött az Úrhoz. Az alázat jelenik meg abban a végtelen tiszteletben, ahogy Tim Keller Isten és az emberek felé fordult írásaiban, beszédeiben. Isten iránti tiszteletében, alázatában jelen van, ahogy elismeri, ő maga is folyamatosan kegyelemre szorul; az evangéliumot sohasem „nőjük ki”, de mindennap prédikáljuk magunknak. Miközben folyamatosan annak az útját, módját keresi, hogyan szólíthatja meg az Istentől távoli kultúrát és embereket az evangéliummal, azt sohasem arrogáns és ítélkező módon teszi. Ismerve és megvallva Isten általános kegyelmét, arra tanított, hogy engedjük és észrevegyük, hogyan tanít minket, Isten népét a szekuláris nagyváros, hogyan hív mindannak megerősítésére, ami szép és igaz. Mindeközben pedig igehirdetőként rendkívüli evangéliumi magabiztosságról is tanúskodott. A város hatalmas bálványai sem tántoríthatnak el; Jézus Krisztus evangéliumában gazdag élet és hatalmas erő van.
   
• A stratégia, az átgondolás és az Úrra hagyatkozás egyszerre és együtt fontos. Tim Keller azért dolgozott és azért imádkozott (és hívott imádságra újra és újra), hogy evangéliumi ébredés szülessen a nyugati kultúrában. Az ébredés teológusa volt, aki ifjúkorában az egyetemen, majd gyülekezetet plántáló lelkipásztorként megtapasztalta, milyen az, amikor Isten Lelke az evangélium közönséges munkáját rendkívüli mértékben munkálta. Azaz: az ébredés nem jelek és csodák kérdése, hangsúlyozta, ugyanakkor viszonylag kis idő alatt sokan születtek újjá, és ez további növekedéshez vezetett. Tim Keller vágyta, hogy az egyre szekularizálódó nyugati kultúrában (ami jellemző a globális nagyvárosokra a „nyugaton” kívül is) evangéliumi ébredés, evangéliumi mozgalom szülessen. Kutatásai, írásai sokat foglalkoztak a kérdéssel: hogyan érhetjük el újra az evangéliummal ezt a világot, milyen városi szintű együttműködések segíthetik ez, mi a szerepe ebben a gyülekezetplántálásnak, hitünk és munkánk összekapcsolásának, a szegényekről való gondoskodásnak. A Redeemer gyülekezet által alapított gyülekezetplántáló központ, később City to City mozgalom Kellernek ebből a vágyából, kereséséből nőtt ki. Miközben keresték az utakat, nemzetközi kapcsolatrendszert formáltak, képzéseket hívtak életre, Tim Keller mindvégig tudta: mi csak oltárt építhetünk, Illéshez hasonlóan, de a tüzet egyedül az Úr küldi. Stratégia, tervezés, építkezés és kitartó könyörgés Isten dicsőségének megjelenéséért kéz a kézben járnak.
   
• Végül a „nagylelkűség” kifejezés jelenik meg a szívemben. Az evangélium, Jézus Krisztus kegyelmének kóstolása nagylelkűvé tesz. Tim Keller presbiteriánus lelkipásztorként számos presbiteriánus és egyéb felekezetű gyülekezetplántálást és lelkipásztort támogatott. Arra hívott, hogy Isten országa ügyéért osszuk meg mindazt, amink van, és szolgáljuk azokat is, akik nem pont olyanok, mint mi, de Jézus Krisztus evangéliuma eggyé tett bennünket. Nincs más út a nagyváros eléréséhez, mint az együttmunkálkodás. Keller nagylelkű volt kritikusaival és ellenfeleleivel is. Egy komoly kutatásra épülő teológiai írásában azzal foglalkozik, kikkel, mikor és hogyan érdemes vitát folytatni. Gondolatait – amelyek nyilván nem valamiféle akadémiai érdeklődésből születtek – mélyen átjárja Krisztus iránti szeretete, a kegyelem valósága, Isten népéért érzett odaadó szeretete.

Nagylelkűségének gyümölcse a növekvő City to City mozgalom az egész világon, amelynek tagjai egyszerre búcsúznak Tim Kellertől szomorú szívvel, és örvendeznek abban az evangéliumban, amelyet sokan mélyebben ragadtak meg Keller munkássága által. Kiváltság, hogy fogadott mentorom, többünk tanítója munkáját, örökségét egyre gazdagodó módon vihetjük tovább mind lelkipásztorok, mind gyülekezetplántálók képzésében, valamint a City to City Magyarország szolgálatában.

(Lovas András dunamelléki missziói referens, a City to City gyülekezetplántáló hálózat budapesti koordinátora, a Gazdagréti Református Gyülekezet korábbi vezető lelkipásztora)

Képek: Füle Tamás