"Isten nem ludaknak nyilatkoztatta ki akaratát, hanem embereknek."
Apáczai Csere János
„Egy lélek sem vész el közületek....”
Szabó Imréné Szabó Éva református lelkipásztor életének 88. évében hazatért teremtő Urához. Búcsúztatása október 28-án, pénteken 13 órakor lesz a sárbogárdi református templomban, majd a Huszár temetőben.
Édesapja Szabó Imre budapesti esperes, édesanyja kolozsvári születésű iparművész volt. Szabó Éva 1924. május 22-én Budapesten, a Bakáts téri szülészeti klinikán látta meg a napvilágot. Öten voltak testvérek. A szülők mindent megtettek, hogy művelt embereket neveljenek, a gyerekek német nyelvű óvodába jártak, nyaranta Svájcban fejlesztették nyelvtudásukat. Zenélni tanultak, vívtak, úsztak, korcsolyáztak.
Bár vallásos családban nevelkedett, konfirmációja napjára, 1940. május 13-ra mint megtérésének csúcspontjára emlékezett.
– Hálás vagyok Istennek, hogy megtérhettem, és sajnálok sok vallásos családban felnövekvő gyereket, akinek nincs személyes találkozása Jézus Krisztussal – vallotta egy bizonyságtételében, már hetvenhárom évesen. – Nem lehetett más célja életemnek, mint hogy Jézus Krisztus szolgálója legyek…
A háborús évekről így mesélt:
– Egész fiatalon akaratlanul belekerültünk a jó cselekedetek nagy forgatagába. Isten minden hitre juttatott gyermekéhez odakapcsolja a jó cselekedetek lehetőségét. Kérdés, hogy vállalom-e vagy sem, cselekedem-e vagy sem. Amikor zsidót kellett menteni, mentettük a zsidót, amikor német tisztet, akkor mentettük a németet…
Az ébredés időszakáról úgy fogalmazott, hogy a Szentlélek adta azt a csodálatos öt évet.
– A reformáció óta nem volt egyházunkban olyan nagy lelki ébredés, mint 1947 és 52 között. Ahogyan mentünk faluról falura, mindenütt zsúfoltak voltak a templomok, még azokon kívül is álltak; spontán imaközösségek alakultak… Ma is ez a nemzedék az oszlopa a református egyháznak. Bárhová megyünk, az idősebb vezetők között olyanokat látunk, akiket az ébredés időszakában szólított meg az Úr. Ha a mi egyházunk nem kapja az ébredést, elveszett volna ebben a negyven esztendőben – mondta több mint egy évtizeddel ezelőtt.
– Életem minden nagy eseményét Isten igéjére és Isten szavára cselekedtem, amit nem, az megsemmisült – vallotta élete fordulópontjairól. Férjével, Szabó Imrével a budapesti teológián ismerkedtek meg, 1949-ben kötöttek házasságot. Hét gyermekük született. Süt a nap című életrajzi könyvében azt írja: „Gyermekeimnek sokszor mondtam, hogy bennetek ott van az egész Nagy-Magyarország. Nagyapátok csallóközi, nagyanyátok székely, apátok délvidéki, anyátok budapesti születésű.” Hét gyermeke közül hárman – Julianna, István és Gábor – református lelkipásztorok lettek.
Házastársával harminchárom évig (1952–1986) szolgáltak Sárbogárdon. Szabó Éva azt vallotta: a béketűrés és a szenvedés hozzátartozik a keresztyén élethez, ezt senki nem fogja megspórolni, aki igazán Jézust akarja követni. Férje házasságuk 62. évében, idén áprilisban halt meg. Fél évvel később, 2011. október 17-én, Szabó Éva is követte Teremtőjéhez.