„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Egy rendhagyó portré
Öt indok, hogy miért érdemes Dietrich Bonhoeffer szabadság felé vezető útjáról olvasnunk.
Hogyan érdemes felvázolni a huszadik század egyik legnagyobb hatású protestáns teológusának, Dietrich Bonhoeffernek a portréját? Wolfgang Huber német evangélikus teológus, korábbi püspök Dietrich Bonhoeffer. A szabadság felé vezető úton című könyve sajátos választ ad erre a kérdésre: életút és gondolatiság párhuzamos bemutatásával igyekszik felvázolni Bonhoeffer hitét és életét, kiemelve, hogy e kettő nemcsak szorosan összefügg, de egyúttal hitelesítik is egymást az utókor szemében.
Nem hagyományos életrajzi műről van tehát szó, sőt, a szűkebb értelemben vett életrajz maga viszonylag kis hányadát teszi ki a könyvnek. A terjedelem döntő része a teológus munkásságát és gondolatiságát mutatja be, ez mégsem szorítja háttérbe életútját, amely végig átszövi a teológiáját. Bonhoeffert 1945-ben Hitler kivégeztette, így mind élete, mind munkássága félbemaradt, ám e két töredék is kerek egésszé áll össze egymás fényében.
Wolfgang Huber tudományos alapossággal, igényes formában vázolja fel ezt a portrét. Rengeteg forrást, szakirodalmat idéz, nemcsak Bonhoeffert és korát közelebb hozva az olvasóhoz, de mindazokat az eszmetörténeti irányzatokat, szerzőket is, akik hatottak a német teológus gondolkodására, kétezer éves ívet adva teológiájának.
A mű kiváló szakirodalom, mégsem csak teológusoknak ajánlható, hiszen olyan alapvető társadalmi és egzisztenciális kérdésköröket is feszeget, amelyek mindannyiunk életét meghatározzák. A gazdagon felvázolt eszmetörténeti háttér pedig megkönnyíti a megértést azok számára, akiknek nincsenek kapcsolódó ismeretei. A Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó együttműködésében megjelent magyar fordítás emellett néhol fordítói és szerkesztői lábjegyzetekkel is segíti a megértést.
Hogy még jobban felkeltsük a könyv iránt az érdeklődést, összegyűjtöttünk öt indokot arra, hogy miért érdemes elolvasni.
Első indok: rendhagyó életút
Bonhoeffer élete már önmagában is igen magával ragadó, fordulatos, érdekes, még a kortársaihoz képest is. Ennek állomásait a szerző elsősorban a felvázolt dilemmák, fordulópontok és fontos döntések segítségével tárja elénk, abba is beavatva az olvasót, hogy mi volt ezeknek a jelentősége. Határozott arcél körvonalazódik mindezek alapján, egy kontextustól függetlenül is izgalmas személyiség, a kontextussal együtt pedig teljesen érthetővé válik, hogyan lett ebből az emberből a múlt század egyik legnagyobb gondolkodója. A tragikus vég csak még markánsabbá teszi ezt az utat, amely – ahogyan a könyv alcíme is utal rá – a valódi, földi életünkön túlmutató szabadság felé vezet.
Második indok: rendhagyó korkép
Attól lesz egy korrajz magával ragadó, ha az eseménytörténet mögé nézve meglátjuk annak mozgatórugóit és gondolati sémáit. Huber könyvének nagy erőssége, hogy nemcsak bemutatja, de meg is magyarázza azokat az eszméket, diskurzusokat, irányzatokat, amelyek Bonhoeffer korát jellemezték. Teszi mindezt úgy, hogy neveket, arcokat, egyéniségeket is rak ezek mellé, így téve személyesebbé azokat a gondolatokat, amelyek meghatározták a korszellemet. Ezeket a szerző hol Bonhoeffer, hol a saját szemszögéből közelíti meg, objektív távolságtartás helyett felvállalva a protestáns keresztyén elfogultság álláspontját. A konkrét embereken keresztül megismert eszmetörténeti korrajz sajátos ízt ad a portrénak.
Harmadik indok: rendhagyó teológia
Bonhoeffer teológiája egyszerre következett a kortörténeti előzményekből, jelene egzisztenciális és teológiai kihívásaiból, és saját, belső kérdéseinek a megfogalmazásából. Nála a kritikus viszonyulás nem feltétlen zárta ki azt, hogy átemeljen gondolatelemeket a kritizáltaktól, ellentmondásaikat tágabb, rendszerező keretben feloldva. Ugyanakkor az átfogó rendszerzésre irányuló törekvései sem akadályozták meg abban, hogy konkrét, szűkebb fókuszú problémákra koncentráljon – éppen aktuális és örök érvényű témákra egyaránt. A könyv mindezeket laikusként is felfogható formában igyekszik átadni, rámutatva, hogy ezek számunkra, olvasók számára is aktuális és örök érvényű témák.
Negyedik indok: rendhagyó etika
Bonhoeffer etikáját lehetetlen leválasztani a teológiájáról, ebben a felsorolásban mégis azért szerepel külön pontként, mert ez az etika életútjához is legalább annyira kapcsolódik, mint teológiájához. Élete hitelesíti mindazt, amiről beszélt és írt, mártírhalála pedig tanúskodik mindarról, amit etikájában hirdetett. A sors különös fintora, hogy Bonhoeffer az Etika című összegző művét nem tudta befejezni, így a töredékként fennmaradt írás csak halála után, mások szerkesztésében láthatott napvilágot, de ez a mű szerzője töredékes élete fényében mégis kerekké válik. Wolfgang Huber maga is él etikai felvetésekkel a könyvben, jelezve, hogy a Bonhoeffer által írtak túlmutatnak a huszadik századon, és ma is aktuálisak.
Ötödik indok: rendhagyó ökumenizmus
Az evangélikus lelkész hagyatéka nemcsak az evangélikusoké. Mindaz, amit mondott, írt, képviselt, felekezettől függetlenül is meghatározta a protestáns gondolkodást. Rendhagyó egyházfelfogása már életében túlmutatott az intézményi kereteken, teológiája pedig azokat is reflexióra készteti, akik másként gondolkoznak. Etikája kitűnő alap a felekezetközi párbeszédhez. Mi, magyar reformátusok pedig elmondhatjuk, hogy új énekeskönyvünkben nemcsak egy énekével találkozunk, hanem a Zsoltárdicséretek bevezetőjeként egy tőle származó idézettel is. Wolfgang Huber könyve nem véletlenül jelent meg a Kálvin Kiadó és a Luther Kiadó közös gondozásában: Bonhoefferrel mind közösséget vállalhatunk.
A Dietrich Bonhoeffer. A szabadság felé vezető úton című könyv megrendelhető a Kálvin Kiadó webboltjából, vagy megvásárolható a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 28.) is.
Barna Bálint
Kép: Kálvin Kiadó