Ülök este a laptopom előtt, a szemem félig lecsukva, pörögnek előttem a mai események: az egymásra mosolygós boldog pillanatok a trambulinban, az egymásra kiakadós, elkeseredett és bűntudattal teli helyzetek. Az agyam egy másik részén tolulnak a holnapi tennivalók: anyák napjára a kockás inget nehogy itthon hagyjuk, a bölcsis néninek reggel szólni kell, hogy lemondjuk az ebédet, mivel természetesen egy nap bölcsi után azonnal összeszedett a gyerek egy újabb vírust. Amúgy a párom vár egy izgalmas sorozat előtt ülve, arra nem emlékszem, hogy ettem-e valamit vacsorára, holnapra még be kell fejeznem ezt a cikket, és fáj a derekam. 

Anyaként egyszerűen elkerülhetetlen, hogy rengeteg feladattal és kihívással találkozzunk, egy személyben legyünk védőnők, gyerekpszichológusok, orvosok, játékterapeuták, kreatív dekorosok és így tovább. Emellett szinte biztos, hogy nagyon széles érzelmi skálát járunk be nap mint nap. Örülünk, meghatódunk, hálát érzünk, ha látjuk a gyermekeink őszinte örömét és fejlődését, a családunk egységét. Bűntudatot és szégyent élünk át, ha nem sikerül úgy csinálni, ahogy szeretnénk, ha elharapózik egy vita, ha félelmet keltünk a gyerekeinkben, ha nem marad érzelmi energiánk a férjünkre. Haragszunk és elkeseredünk, ha a gyerekekkel nem bírunk, nem hallgatnak ránk, szorongunk, hogy jól csináljuk-e. És megnyugszunk, amikor mindennek ellenére ráébredünk, hogy kegyelemben élünk és létezik a helyreállás, a gyógyulás, ha nem is tökéletesen, de már ezen a Földön elérhető. Ráadásul teljesítenünk sem kell érte, hanem ajándékba kapjuk. 

Ám ezt legtöbbször nem tudatosítjuk vagy érezzük át, csak pörgetjük a mókuskereket és egyre jobban elfáradunk. Nem csoda, hogy a kisgyerekes anyukák között nagyon gyakoriak a szorongásos és depresszív betegségek. Folyamatos stressznek vagyunk ebben az időszakban kitéve, akár jó, akár kihívást jelentő stressz ez – hisz önmagában a változás is szorongató. 

Kérdés, hogy mindezen folyamatok között hol maradunk mi? Csak úgy, szerepek nélkül: azok, akik vagyunk, akikké alkotva lettünk. Mert az több, mint egy-egy többé-kevésbé jól betöltött szerep: az egy gyönyörű és megismételhetetlen, egyedi alkotása a világ Teremtőjének, aki nem mellesleg örök életre, megnyugvásra és kegyelemre hív nap mint nap. 

Mára már szinte divatossá vált az az (egyébként nagyon fontos) gondolat, hogy anyaként milyen fontos, hogy töltsük magunkat, épp ezért, hogy ne égjünk ki ebben a sok tennivalóban és érzelmi cunamiban. Ám úgy látom, hogy – ahogy anyaként szinte minden –, ez is kezd megfelelési kényszerré válni, már attól is szoronghatunk, hogy nem leszünk jó anyák, ha nem töltjük magunkat eléggé. 

Úgyhogy, ha Édesanya vagy, kérlek, hogy most állj meg egy pillanatra és vegyél egy jó mély levegőt, majd hosszan fújd ki! Ezt tedd meg még kétszer és csak figyeld, ahogy a levegő beáramlik a tüdődbe, majd kiáramlik onnan. Ahogy a mellkasod emelkedik és süllyed. Figyeld meg a légzésed ritmusát, és csak hagyd, hogy hullámozzon. Akárhol, akármilyen állapotban vagy most, Isten szeretett gyermeke és egyedi alkotása vagy, aki úgy jó, ahogy van. Lélegezz mélyen, és érezd át az Örökkévaló megnyugtató jelenlétét, ami független attól, hogy épp hány gyerek lóg rajtad. Neki számítasz, úgy, ahogy vagy, a jelenlétében megpihenhetsz, akkor is, ha sok terhet hordozol. Most tedd a kezed a szívedre, hunyd be a szemed és csak figyeld, ahogy átjár a megnyugvás, minden körülménytől függetlenül.

Áldott anyák napját kívánok Nektek!

Záborszky Zsófia
A szerző az Anyatükör alapítója, pszichológus.