„Isten világában nincs »ha«. És egyik hely sem biztonságosabb, mint a másik. Az Ő akarata az egyetlen biztonságunk." Corrie ten Boom
Egyeztetés a XII. kerületi Önkormányzattal
Sajtóközlemény a Farkasvölgyi út 12. sz. alatti ingatlan ügyében
A 1121 Farkasvölgyi út 12. szám alatt található ingatlan tulajdonosi körének meghívására Kovács Gergely, a XII. kerület polgármestere a Dunamelléki Református Egyházkerület székházába látogatott.
A találkozó során a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelség képviseletében Mihályi Norbert Jeromos O.S.B. konventuális perjel, a Szent Mór Bencés Perjelség képviseletében Sárai-Szabó Kelemen O.S.B. perjel, a Dunamelléki Református Egyházkerület képviseletében Balog Zoltán püspök, Veres Sándor főgondnok és munkatársaik ismertették a területtel kapcsolatos elképzeléseiket és a tervezett beruházások célját.
A tulajdonosok képviselői részletes tájékoztatást adtak az ingatlan állapotáról és fejlesztési terveikről, és kifejezték szándékukat, hogy a kerületet érintő döntésekben keresni fogják az együttműködés lehetőségeit a XII. kerületi önkormányzattal.
A tervezett beruházás célja a terület történelmi értékeinek (az egykori zárda, zárdakert, az apácasírok, a park és a kápolna, valamint a villaépületek) megóvása és méltó helyreállítása, mely fontos egyházi és örökségvédelmi feladat.
A tulajdonosok szándéka, hogy Kárpát-medencei ifjúsági és egyházi csoportok számára ökumenikus egyházi konferencia- és lelkiségi központot, közösségi parkot hozzanak létre. A terület egy részén – a korábbi hagyományokhoz híven – diákotthon, szakkollégium, ifjúsági zarándokszállás és idősellátás célú fejlesztés is létesülhet. A missziós központ konferenciák, lelkigyakorlatok, hitéleti célú összejövetelek ökumenikus helyszíne lesz a fővárosban, közel a természethez.
A tulajdonosok célja az egykor egyházi tulajdonban lévő, jelenleg elhanyagolt állapotú ingatlan revitalizálása, a jelenleg hasznosítatlan, romló állagú, történelmi értékű épületek megmentése és felújítása, és a terület megújítása során elkötelezettek a meglévő zöldterület és erdőrészek védelmére, lehetőség szerinti növelésére. A fejlesztésekhez jelentős anyagi forrásokra van szükség, mely megteremtése érdekében a tulajdonosok tárgyalásokat folytatnak.
A találkozón elhangzott, hogy a területfejlesztéssel összefüggő feladatok között szerepel egy közlekedésszervezési hatástanulmány készítése, amelynek megállapításait az önkormányzattal közösen kívánják értékelni.
A tulajdonosok számítanak az önkormányzat javaslataira és együttműködésére, hogy a területfejlesztés a kerületben élők életminőségének javítását is szolgálhassa.
A Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés Perjelség,
a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Bencés Perjelség és
a Dunamelléki Református Egyházkerület megbízásából
a Dunamelléki Református Egyházkerület
Kommunikációs és Sajtószolgálata
Budapest, 2025. március 21.