"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Egységben szolgálni
Különböző ajándékokkal, különböző területeken, de együtt, közösségben szolgáljuk Krisztust, és ebben a szolgálatban szükségünk van egymásra – hívják fel figyelmünket az Ifivezető Képzés idei alkalmának szervezői.
„Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.”
(Pál első levele a korinthusiakhoz, 12. fejezet, 27. vers)
Január harmincegyedikéig lehet jelentkezni az Ifivezető Képzés (IVK) idei alkalmára, amelyre 2023. március 17. és 19. között kerül sor a budafoki Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium épületében (1223 Budapest, Rákóczi út 17-21.). Az ezúttal rendhagyó módon három napig tartó ökumenikus továbbképzésre a szervezők nemcsak azokat várják, akik már részt vesznek a különféle keresztyén ifjúsági munkákban, de azokat is, akik még csak tervezik, hogy kipróbálnák magukat ezen a szolgálati területen, és mindehhez a gyakorlatban is alkalmazható segítségre lenne szükségük.
Az idei alkalom az „Egység – Egy test” mottót kapta, amellyel közös keresztyén küldetésünkre szeretnék felhívni a figyelmet. „Nem szabad elfelejtenünk, hogy különböző ajándékokkal, különböző területeken, de együtt, közösségben szolgáljuk Krisztust – és ebben a szolgálatban szükségünk van egymásra” – vallják a szervezők. Hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, és milyen korábbi tapasztalatokat és visszajelzéseket sikerült beépíteni az IVK programkínálatába, arról Kasza Edinát, az IVK főkoordinátorát és az Ifjúságépítők Alapítvány munkatársát kérdeztük.
Felkarolás
„Az IVK az az alkalom, amelyen az Ifjúságépítők minden szolgálati területe összpontosul: ott jelennek meg a segédanyagok, amelyeknek a fejlesztésén dolgozunk, ott indul el az éves mentorprogramunk, és ott mutatkoznak be a nagyközönség előtt a kapcsolódó szolgálataink, mint például az Ifi Ambulancia. Összességében az IVK az, ahonnan elindul és hová megérkezik az éves munkánk” – magyarázta Kasza Edina. Hozzátette: az IVK a legnagyobb Kárpát-medencei felekezetközi keresztyén ifjúsági vezetői továbbképzés, ezért ez az a fórum, ahol az ifjúsági munka minden résztvevőjét egyszerre el lehet érni és fel lehet karolni. Ez utóbbinak nagy szükségét is látják.
„A szolgálatot végzők sokszor érzik egyedül magukat, sokszor érzik úgy, hogy mókuskerékbe kerültek vagy szélmalomharcot vívnak. Háború van a szomszédunkban, és nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Különböző helyzetben vagyunk és különböző kihívásokkal szembesülünk: valaki vidéken szolgál, valaki a fővárosban, valaki a határon túl, de amikor találkozunk, akkor felismerhetjük, hogy vannak hasonlóságok is szolgálataink során, és jó megélni azt, hogy tanulhatunk egymástól, hogy nem vagyunk egyedül, mert Krisztusban egységben vagyunk. Frissítő pont szeretnénk lenni egymás számára, motiválni egymást, és kiemelt szerepet szánni egymás felkarolására.”
Fókuszok
A szervezők minden IVK után összegzik a beérkezett visszajelzéseket, és levonják belőlük a tanulságokat a következő alkalomra nézve. „Az idei program összeállításánál figyelembe vettük, hogy a legutóbbi visszajelzések alapján az önismeret, a bibliafókuszú tanítás, a lelkivezetés és a tanítványozás voltak a legnépszerűbb témák” – sorolta Edina. „Ez nem azt jelenti, hogy más témák ne lennének fontosak, vagy hogy ezekkel nem foglalkoztunk volna eddig, csupán azt, hogy az ifivezetők szeretnének még többet fejlődni ezeken a területeken.” Az is résztvevői igény volt, hogy jusson elegendő idő a kötött programok közötti ismerkedésre, a közösség és az összetartozás megélésére.
Az idei IVK nemcsak a korábbi alkalmakra érkezett visszajelzésekre építhetett, hanem arra a kérdőíves kutatásra is, amelyet tavaly az ifjúsági vezetők körében végeztek. „A felmérés rámutatott arra, hogy melyek azok az aktuális témák, amelyekkel mindenképpen foglalkoznunk kell. Ilyen például a függőségek kérdésköre, ezen belül is a pornófüggőségé, de az LMBTQ-témakör is sokakat foglalkoztat. Volt már szó ezekről korábban is, de most újra vissza kell térnünk rájuk, mert továbbra is aktuálisak maradtak. Próbáljuk más előadókkal, más megközelítésekkel felfrissíteni ezeket a témákat.” A szervezők bíznak benne, hogy sikerült sokak számára releváns programkínálatot összeállítani.
Egységben
Hogy valóban több lehetőség legyen a közösségépítésre, idén háromnapos lesz az IVK, azaz péntektől vasárnapig tart, így nem lesz annyira sűrű a program, mint korábban. A korábbi években megszokott elemek azonban megmaradnak: a közös főelőadások mellett lesznek 90 perces műhelyek, személyes tapasztalatokat bemutató storytelling és 20 perces, inspiráló Sufni Talk előadások, amelyek közül mindenki kiválaszthatja a tapasztalatainak és érdeklődési körének megfelelőeket. Idén az iskolai hittanoktatókat is külön programmal várják. „Az ő helyzetük speciális a többiekéhez képest, mégsem szeretnénk, ha kimaradnának abból az egységből, amelyet egymással megélhetünk.”
Lesz lehetőség mentorálásra jelentkezni, beszélgetni, közösen dicsőíteni Istent, és átélni, mit jelent az ifjúsági szolgálat szempontjából az egység Krisztus testében. A részletes programot hamarosan közzéteszik. Ha nem férne bele az életünkbe a három nap, akár rövidebb időre is regisztrálhatunk. „Hagyományainkhoz híven idénre is készülünk újabb segédanyaggal, amely gyakorlati segítséget nyújt az ifjúsági szolgálatokhoz, a résztvevők emellett meglepetés ajándékokra is számíthatnak” – árulta el Kasza Edina. „Szeretettel várjuk az érdeklődőket, a kezdőket, a haladókat, a sok éve szolgálókat, és mindazokat, akik szeretnék megélni, hogy nincsenek magukra hagyva az ifjúsági munkákban!”
Az idei IVK-val kapcsolatos tudnivalók:
- Időpont: 2023. március 17-19.
- Helyszín: Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium (1223 Budapest, Rákóczi út 17-21.)
- Jelentkezési határidő: 2023. január 31.
- Regisztráció: https://ifivezetokepz.es/ivk/
Barna Bálint
Képek: Ifjúságépítők Alapítvány