"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Együtt a közösségért
A Református Szeretetszolgálat keretében működő Országos Református Cigánymisszió új közösségfejlesztési programja helyi igényekre és lehetőségekre szabva nyújt képzést és mentorálást.
Új típusú közösségfejlesztési programot indít 2024-ben a Református Szeretetszolgálat támogatásával az Országos Református Cigánymisszió Együtt a közösségért elnevezéssel, amelyre helyi református gyülekezetek legalább nyolcfős közösségei pályázhatnak gyülekezetenként önállóan vagy akár egy-egy szomszédos gyülekezet összefogásában. Az egyéves időtartamú programban a résztvevők helyi szinten kapnak segítséget, amelynek keretében egy kijelölt mentorral közösen tervezik meg a közösség igényeinek megfelelő tudásátadást, amelyekre igényfelmérés alapján összeállított képzési modulokat állítanak össze. A közösségben megtervezett képzési elemeket egy felkért mentor segítségével meg is valósítják.
„A Cigánymisszió 2018 óta szervezett Együtt–egymásért néven keresztyén közösségfejlesztő képzéseket, de ezeknek mindez ideig nem helyi szinten, hanem központi, közös alkalmakon valósultak meg, ahová az ország minden tájáról küldhettek munkatársakat a helyi református gyülekezetek. Ezek során azonban az átélt közösségi élmény sokkal inkább egy nagyobb, országos csapathoz kapcsolódott, a megszervezett képzés pedig központilag előre rögzített órákból tevődött össze. Az Együtt a közösségért ugyanakkor helyi szinten valósítaná meg az élményszerű tanulást, amely lehetőséget adna arra, hogy gyülekezeti szinten reflektálhassunk a helyi kihívásokra” – tudtuk meg Sztojka Szabinától, a Cigánymissziót vezető lelkipásztortól.
Az új programmal reményeik szerint nagyobb rálátásuk lesz arra, hogy melyik szolgálói csapatnak milyen tudásra és ahhoz kapcsolható képzésre van szüksége annak érdekében, hogy hatékonyabban fel tudják készíteni a gyülekezeteket arra, hogy romák és nem romák összefogásával helyi közösségfejlesztő folyamatokat indítsanak. „Régi álmunk, hogy ténylegesen odaállhassunk a helyi közösségek mellé, és nagy örömünk, hogy 2024-ben ezt ki is próbálhatjuk öt pályázó csapattal. Tartunk majd nekik két közös hálózati találkozót is az év során, és be fogunk vonni oktatóként olyanokat is a folyamatokba, akik az Együtt–egymásért képzést már elvégezték, így annak örökségét sem hagyjuk magunk mögött. Egy év után pedig a visszajelzések és tapasztalatok alapján döntjük el, hogy ezt a formát visszük-e tovább, vagy esetleg kombináljuk a korábbival.”
Elvárások
A pályázáshoz szükséges, hogy legyen az adott gyülekezetben – vagy a két egymással társuló gyülekezetben – legalább nyolc olyan önkéntesként szolgáló munkatárs, akik vállalják, hogy közösen vesznek részt a képzési alkalmakon. A nyolcfős csoportnak akár maga a gyülekezeti lelkész is tagja lehet, de ez nem elvárás. Lehetőség lesz arra, hogy rajtuk kívül akár mások is részt vegyenek a képzési alkalmakon, de mindenképpen feltétel egy olyan alapcsapat, akik a Cigánymisszió keretein belül együtt vezetik majd a közösségfejlesztő folyamatot. Ez a lehetőség nemcsak azon gyülekezetek számára nyitott, akik már végeznek ilyen jellegű szolgálatot, hanem mindazok számára is, akik még most gondolkodnak arról, hogy belevágnának.
„A pályázó gyülekezetek felé elvárás, hogy az általuk előre kijelölt képzési napokon biztosítsanak helyszínt és teljes ellátást a hozzájuk leutazó oktató mentoroknak. Ez többnapos tréning esetén szállást is jelent” – mondta Sztojka Szabina. „Az anyagi feltételeknél azonban fontosabb a szolgáló csoportok részéről az elkötelezettség, hogy egy éven át ténylegesen vegyenek részt a velük megbeszélt képzéseken. Az pedig, hogy milyen programok vagy közösségfejlesztő folyamatok indulnak el mindennek köszönhetően, az menet közben fog kiderülni, az ezzel kapcsolatos elvárások tehát később tisztulnak le.”
Közös fejlődés
A felkért mentor feladata lesz, hogy a gyülekezet által kijelöltekkel közösen végezze el az előzetes igényfelmérést és utána végig is kísérje a képzési folyamatot, folyamatos kapcsolatot tartva velük egész évben. A mentorok olyan lelkészek és közösségvezetők közül kerülnek ki, akik korábban részt vettek az Együtt–egymásért képzésében, magukat a modulokat pedig lelkészek, pedagógusok, felkért szakemberek fogják majd tartani. Közöttük lesznek az országos képzésből is ismerős nevek, mint például Lakatos Kinga vagy Dani Eszter.
A modulok az Együtt–egymásért képzéséhez hasonlóan három nagy területet ölelnek fel. Az egyik a spiritualitás, amelynek része a lelkigondozás, a bibliaismeret, a bizonyságtétel, a bibliatanulmányok. A másik a cigány közösségekre fókuszáló romológia, amelynek részét képezi a résztvevők saját hozzáállásának a vizsgálata is. A harmadik a keresztény közösségfejlesztés, aminek sok ága ismert a helyi erőforrások felmérésétől a programtervezésen át a legkülönfélébb részterületekig.
Az évente kétszer sorra kerülő hálózati találkozókra nemcsak a 2024-es képzésben résztvevőit várják, hanem azokat is, akik a korábbi képzéseket végezték el. „A cél az, hogy ezeken a találkozókon lehetőség nyíljon arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz és ahhoz a szolgálói hálózathoz, amely a későbbiek során is segítségükre lehet” – magyarázta Sztojka Szabina. „Nagyon sok változás is történhet egy év alatt, ezek közül kiemelkedik az, hogy ez a legalább nyolc fő közösen fejlődhet a tanítványságban. Az ugyanis, hogy valaki gyülekezeti tagból aktív szolgálóvá válik, a tanítványság legszebb példája. Elkötelezett szolgálatuk később hatással lehet környezetükre, és másoknak is mintát adhat arra, hogyan találják meg saját szolgálati területüket a közösségeikben.”
Nyitni mások felé
„A keresztyén közösségfejlesztés egy olyan missziós és diakóniai szemlélet, amely a direkt gyülekezetépítés mellett azt tartja fontosnak, hogy kilépve a templom falai közül, a helyi lakóközösségekben támogassa a helyi értékek tudatosítását, ápolását és a kölcsönös szolidaritás erősítését, a helyi társadalmi egyenlőtlenségek közüggyé tételét” – olvashatjuk a pályázat kiírásában. Sztojka Szabina szerint közösségfejlesztés szempontjából a misszió és a diakónia egymástól nem elválasztható területek. A képzésre ezért olyan gyülekezeti vagy gyülekezetkörnyéki tagokat várnak, akik érzékenyek erre az integrált szemléletre.
„Hogy a közösségfejlesztésben milyen típusú segítségnyújtásra van szükség, az területenként és közösségenként eltérő lehet. A diakóniát nem szűkíthetjük le jótékonykodásokra, adományosztásokra, hiszen a Református Szeretetszolgálatban mindez összekapcsolódik azzal, hogy Isten kiküld minket a világba a többi emberhez, és ebbe beletartoznak többek között a cigány testvérek is” – mondta a lelkipásztor. „Ennek fényében nemcsak beleállunk Isten küldetésébe, hanem másokat is meghívunk rá. Ehhez nyitnunk kell településünk azon tagjai felé is, akik nem gyülekezetközeliek még. Segítenünk kell őket abban is, hogy készen álljanak elindulni a tanítványság felé vezető úton. Ebben nyújtunk a szolgálók számára szakmai, hálózati és lelki támogatást, és erre hívunk minden testvért!”
Az Együtt a közösségért református egyházközségi cigánymissziós fókuszú közösségfejlesztési program pályázati felhívása IDE KATTINTVA érhető el. A pályázat határideje: 2024. január 15.
Barna Bálint
Képek: Országos Református Cigánymisszió