A Református Fiatalok Szövetsége október 23. és 25. között tartotta hagyományos konferenciáját Miskolcon, melynek témája a harag–megbocsátás, az érzelmeinkkel való szembenézés és a megbocsátás dinamikája volt. Sokak számára idegenkedést, megütközést váltott ki az, hogy a közösség ezt a témát választotta, hiszen a Biblia egyértelmű útmutatást ad: bocsássunk meg mindenkinek, ne érezzünk haragot, talán ne is foglalkozzunk vele, mert a szó sötétséget sugároz – azt pedig kerülnünk kell. Az ország minden szegletéből érkeztek fiatalok, a 160 fős konferencia ismét megmozgatta a konfirmált korosztályt. Az azonban, hogy a téma milyen előzetes benyomásokat keltett a résztvevőkben, talán még tarkább képet mutatott, mint ahány gyülekezetből jöttek a református fiatalok, hogy ismét együtt töltsenek egy hosszú hétvégét a Lévay Református Gimnázium diákotthonában.

Főelőadónk Harmathy András szigetszentmiklós–újvárosi lelkipásztor volt, aki a harag–megbocsátás témakörében Jónás történetét dolgozta fel. A választott igék, imádságok, énekek végül két igehelyet ütköztettek egymással: Jónás fent idézett mondata nézett tragikus farkasszemet Pál apostol efézusiakhoz írt levelének híres igéjével: „Ha haragusztok is, ne vétkezzetek" (Efézusiakhoz írt levél 4. rész, 26. vers).
Mert Isten maga is haragszik, azonban haragja sohasem önmagában létezik: feddésének célja és értelme van, nem pillanatnyi dühét engedi tombolni, hanem a teremtett ember iránt érzett féltő szeretete hívja életre haragját. Isten mindig megéli ezt a haragot, hogy utána kegyelmet gyakorolhasson felettünk. Törésvonalak alakultak ki áhítatot tartók, szolgálók és az előadó között, hiszen nem mindegy, mit kezdünk a haragunkkal, tudunk-e, akarunk-e megbocsátani. Azonban közös gondolat volt, hogy a harag jelzőrendszerként van bennünk, ha nem kezeljük megfelelően, óriási pusztítást tud véghezvinni a saját lelkünkben, de másokéban is.

Az előadásokat, áhítatokat énekek, a kispest–rózsatéri fiatalok drámajátékai, valamint a Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió előadása színesítették. A rövid jelenetek egyértelműen megmutatták: saját haragunk, szavaink sokszor visszhangként hallatszódnak a körülöttünk élőkben, nyomot hagynak, ha Istentől jönnek, mint eszköz, akkor építenek, de ha önmagunk nyers tombolását éljük meg, akkor pusztítanak. Utóbbitól hangos, viharzik a külvilág, a város, amiben élünk, ahol nincs idő önmagunk rendezésére, az Istennel való kapcsolat megélésére, a türelem gyakorlására.

A csoportfoglalkozások jó lehetőséget teremtettek arra, hogy ki-ki megossza saját élményeit a témában. Meg kellett tanulnunk, hogy míg a harag múló érzés vagy épp állapot, amit tudatosan tartunk fenn, addig a megbocsátás döntés, amiben nem a sebeinket tagadjuk le, hanem Istentől kérünk erőt és gyógyulást ahhoz, hogy elengedhessük a másik ember tartozását. Hiszen hétről hétre imádkozzuk: Isten úgy bocsásson meg nekünk, ahogy mi is megbocsátunk másoknak.

Az avasi református templomban közös istentiszteleten vehettünk részt a helyi gyülekezettel, melyet a REFISZ alkalmain sokszor megszólaló énekek tarkítottak, de hallhattunk bizonyságtételt is az egyik résztvevőnktől. Megrendítő és áldott volt hallanunk azt, hogy Isten megengedi nekünk az ellene érzett indulataink megélést, hiszen el akarja venni tőlünk a haragot, nem akarja, hogy akár egy nap is úgy menjen le, hogy nem néztünk szembe az érzelmeinkkel – nagy bizonyságunk, hogy a keresztfán Jézus minden indulatot magára vett, mindenekelőtt azt, amit az Atya érzett irántunk. Dicsőség, hála Istennek azért, hogy megbocsátott és ezzel útmutatást ad nekünk életünk minden egyes pillanatában!

Somogyi Csaba 

Képek: Szoboszlai Zoltán