Ahol az Úr Igéje megszólal, ott el is éri az emberek szívét – vallja Rápolty Dávid aszódi református lelkipásztor, aki korábban épületgépésznek készült, de az Ágoston Sándor Alapítványon keresztül megismerte a felőri református gyülekezetet, egy árvaházas hétvégén megtért, majd pár év múlva a lelkipásztori szolgálatra is elhívást kapott. Személyes történetén túl arról is kérdeztük, hogy milyen szerepet töltöttek és töltenek be életében a különféle gyülekezeti táboroztatások, és hogyan lehet ezeken keresztül megszólítani az Istent keresőket.

„Még épületgépész hallgatóként, az építőtáboroknak köszönhetően kerültem kapcsolatba az Ágoston Sándor Alapítvánnyal, velük jutottunk el Erdélybe. A felőri református templom körüli munkákban kellett segédkeznünk, például az ottani szórványközpont udvarát, kerítését rendezni” – mesélte Dávid. Mind műszaki vagy hasonló érdeklődésű egyetemisták voltak az ország különböző pontjairól. „Akkoriban a hitem még inkább vallásosság volt, de Felőrön nagyon megszerettem az ottani gyülekezetet, és az Úr Jézus rajtuk keresztül utolért szeretetével.”



A valódi újjászületés pillanata váratlan helyen és formában érte el őt. „Az alapítvány egyik alkalmán mondták, hogy sofőrre lenne szükségük, aki teológusokat és gyerekeket visz le Pestről egy árvaházas hétvégére. És ott, a hétvége egyik lelki alkalmán ért utol Isten kegyelme. Új élettel ajándékozott meg, és valósággá tette számomra, hogy én megváltott gyermekeként az Övé vagyok. Hazatérve elkezdtem aktívan gyülekezetbe járni, és az Úr szépen lassan felszínre hozta azokat a bűnöket, amelyeket az elmúlt évek során felhalmoztam. Ezeket megvallottam, és igyekeztem megtért életet élni.”

Felőrtől Kelenföldig
Az építőtábor idején Dávid 22-23 éves volt, így a felőri fiatalokkal jól megtalálta a hangot. „Sokat fociztunk, játszottunk, fürödtünk a Szamosban. Később felvetődött az az ötlet, hogy egyhetes napközis tábort szervezzünk gyerekeknek az iskolaközpont udvarán és épületében” – emlékezett vissza. Majd elutazós hosszú hétvégéket is szerveztek, amelyen a kézműveskedés mellett az ige tanulmányozását helyezték középpontba. Egy-egy napra kirándulni is elmentek. Később az Ágoston Sándor Alapítvány más projekteket kezdett finanszírozni, ezért Felőrön először saját forrásból szerveztek tábort, majd miután a szervezőknek a családalapítás mellett egyre kevesebb idejük maradt erre, ez a korszak is lezárult. „A személyes kapcsolat megmaradt, és amikor arra járunk, mindig beköszönünk.”



Miközben Dávid szépen lassan közeledett a diplomaszerzéshez a Műegyetemen, egyre többször tette fel magának a kérdést, hogyan tovább. „Isten azt kezdte a szívemre helyezni, hogy teológiára kellene mennem. Először azt mondtam, felejtsük el, nem fogok 24-25 évesen még hat évre iskolapadba ülni úgy, hogy családot is szeretnék és dolgozni is kellene. Nagyon nehéz időszak volt az utána következő pár hét. Akkor jött egy újabb hétvége, amikor kimentünk Erdélybe egy karácsonyi hétvégére szolgálni. A mai napig emlékszem rá, hogy annyi volt csak az imádságom: Uram, legyen meg a te akaratod. A következő napokban beszereztem az összes papírt, és jelentkeztem a teológiára. Párhuzamosan elkezdtem a Műegyetem egyik mesterképzését is, de bevallom, azt már nem volt energiám befejezni.”

Mivel ekkor már Budapesten élt, a kelenföldi gyülekezethez csatlakozott. „Bekapcsolódtam a kelenföldi gyülekezet táboraiba is, és ott szolgáltam. Szépen végigjártam a lépcsőfokot, így harmad-negyedéves voltam, amikor táborvezető lettem. Addigra már ifit is vezettem feleségemmel együtt. Kelenföldnek saját gyülekezeti táborhelye van Tahiban, ahol szinte egész nyáron van valamilyen tábor, mindig más korosztálynak. Ezeknek az a célja, hogy szorosabbra fűzzék a gyerekek kapcsolatát az Úrral, illetve természetesen a gyülekezettel is. Ritka az olyan résztvevő, aki teljesen kívülről érkezik ezekbe a táborokba, ezért inkább a belső misszió szempontjából fontosak. Istennek hála, azért mély megtérések is voltak minden táborban. Amennyire tudom, ma is így működik náluk mindez, de amióta aszódi lelkész lettem, csak egy-egy alkalommal találkozunk.”



Szórványmisszióban
Rápolty Dávid hatodéves teológusként került át Kelenföldről Aszódra. „Százfős szórványgyülekezeti életbe csöppentem bele egy nagyméretű gyülekezet tapasztalatával, tehát nagyon sok mindent át kellett gondolnom, és eleinte sok mindent el is kellett engedni. Itt jóval kevesebb a gyerek, közöttük pedig hatalmas az életkori szórás, így nehéz nekik közös programokat szervezni. Eddig napközis táborok tartására nyílt lehetőségünk, azt is a kisebbeknek, az alsósoknak és óvodásoknak szerveztük. Az ő családjaik amúgy is járnak a gyülekezeti alkalmainkra, így ezúttal is a már meglévő kötelékek megerősítése lett a reális célkitűzés. Hogyha nagyobb helyszínnel fogunk rendelkezni, vagy más infrastruktúrával, akkor nagyobb lesz a merítési lehetőség, és akkor már lehet hívni külsősöket ezekre az alkalmakra.”

A lelkipásztor úgy látja: a kifelé nyitó misszió szempontjából a gyerekeknek szóló programoknál jóval jelentősebbek azok a felnőtteknek szóló gyülekezeti hétvégék, ahová a résztvevők el tudják hívni azokat a barátaikat, házastársaikat, családtagjaikat, akik még nem járnak istentiszteletre. „Volt, aki így csatlakozott a gyülekezethez. Most is van olyan felnőtt konfirmandusunk, aki először gyülekezeti evezésre jött el, és már akkor megszólította az Isten. Azóta elment női hétvégére is, és most már tudja, hogy miért van köztünk; rendszeres istentiszteleti résztvevő, és ősszel fog konfirmálni. Az evezéseink ugyan kötetlenebb programnak számítanak a többi alkalmunkhoz képest, de ott is olvasunk Bibliát, és hisszük, hogy ahol elhangzik Isten Igéje, ott munkálkodik is, és valahogy el is éri az emberek szívét.”



Gyülekezetük mostanra jutott el oda, hogy ne csak napközis tábort szervezzen, hanem hagyományos, ottalvós tábort is a hetedikesektől a tizenkettedikesekig terjedő korosztálynak. „Pilismaróton leszünk, és igei szolgálattal, beszélgetésekkel, sok kirándulással, hajókázással, kreatív játékokkal, társasjátékozással, filmnézéssel készülünk. A táboraimnak mindig fontos pontja, hogy bevonom a gyerekeket az étkezések elkészítésébe és felszolgálásába, valamint a mosogatásba. Nem viszek külön gyülekezeti segítőt ezekre a feladatokra, hanem inkább odaszánunk plusz egy-két órát az ebédre, de akkor az közösen készül. Ez azért jó, mert összekovácsoló ereje van annak az élménynek, ha a gyerekekkel együtt pucoljuk a krumplit, hagymát, együtt főzünk, és közösen rakunk tüzet.”

Ami célba ér
A hittanosok, konfirmandusok és ifisek szívét csak úgy lehet elérni, ha az ő nyelvükön szólunk hozzájuk. „Az én módszerem az őszinteség és a közvetlenség, mert ez ér célba náluk. A feleségem és én is erre építünk” – mondta Dávid. „Akik konfirmáltak már, azokra felnőtt gyülekezeti tagként tekintek, és arra kérem őket, hogy ők is így álljanak egymáshoz, és hozzám is lehetnek közvetlenek. Ez olyan kapcsolatot alakít ki közöttünk, amelyben őszintén mernek kérdezni tőlem, minden örömüket, gondjukat meg merik osztani velünk, és ebben a kapcsolatban tudjuk az Isten szavát képviselni feléjük, és valóban minden körülmény között választ adni helyzetükre. Reményeink szerint mindez nemcsak a táboroknak, hanem az ifis és más gyülekezeti alkalmaknak is vonzerőt jelent.”



Ez a közvetlenség leginkább szeretetközösségben lehet építő. „Próbálok úgy tekinteni rájuk, mintha a saját gyerekeim lennének. Arra törekszem, hogy az ugratást se bántásként éljék meg, hanem tudják, hogy helye van, és ők is merjenek velem viccelni. Akkor tudunk szeretetközösségben lenni egymással, ha Krisztus elfogadó szeretete van a középpontban, és így nincs távolságtartás. Ez az, amit megtanultam Felőrön, ahol én is ezáltal lettem közéjük való. Hiszem, hogy nemcsak Felőrön, de Kelenföldön, Aszódon, és mindenhol másutt is ez az, ami célba ér. Nemrég éltem át, hogy az egyik konfirmandus egyedül is eljött istentiszteletre, és utána a közös ebéden közvetlen hangulatban beszélgetett a felnőttekkel. Itt volt közöttünk, és a gyülekezet is úgy tekintett rá, mint egyre közülünk. Isten így érte el mindannyiunk szívét.”


Barna Bálint
Képek: Somogyi Csaba, Rápolty Dávid