A Ráday-napok első, csütörtöki tanulmányi napján az Élő Ige évéhez kapcsolódó szakmai műhelyek várták az új ismeretek szerzésére vagy a már meglévő tudás elmélyítésére vágyó lelkipásztorokat. Ezeket rövid felvezetés előzte meg, zárásként pedig a műhelyvezetők kerekasztal-beszélgetésen összegezték a műhelyekben elhangzottakat. 

A Literáty Zoltán által vezetett Az igehirdetés mint bibliamagyarázat című műhely alapvetéseként elhangzott, hogy egy adott textusról nem lehet úgy beszélnünk, hogy az egész Szentírásról nincs képünk, ahogyan az egészről sem tudunk beszélni úgy, hogy az értelmezés annak nem egy részéből indul ki. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának dékánja szerint a mai református prédikálási gyakorlatban is van egy törésvonal. Az egyik oldalon szigorúan az alapigéhez kötött írásértelmezéssel, míg a másik oldalon az egész Írásra alapozott elvi szintű szimbólumok használatával találkozunk.

A Gyakorlati Teológiai Tanszék vezetője a kerék példájával illusztrálta a Krisztus-központú prédikációt, ugyanis a tengelynek milliméterre pontosan illeszkednie kell a kerék közepéhez annak érdekében, hogy az arra épített váz egyenletesen guruljon, valamint teherbíró legyen. Ennek értelmében, ha nem Krisztus-központú a prédikáció, az egész nem tud haladni, vagy ha mégis, akkor darabjaira hullik.

A műhely egészét végigkísérte a textus és a kontextus dilemmája. A dékán szerint minden textus magában hordoz egy olyan üzenetet, ami könnyen tematizálható, azaz alkalmazható (kontextualizálható) a jelenre nézve is. Ugyanakkor van olyan kontextus, amikor egy aktuális helyzet adja meg a témát, és ahhoz kell egy alkalmas textust választani. Egy viszont rendkívül fontos: kerülni kell a maga szövegkontextusából kiragadott textust, mert könnyen félreviheti az igehirdetőt. „Ha a szövegre szövetként (textus) tekintünk, abból nem húzhatunk ki egy szálat, mert akkor sérül az egész szövet is, viszont beszélhetünk egy szálról az egész szem előtt tartásával is.”

Kapcsolódó cikkünk
Mintegy százhetven teológus, lelkipásztor és gyülekezeti szolgáló vett részt a Ráday-napok programsorozat csütörtöki tanulmányi napján, melynek napirendjéért idén is Molnár Ambrus, a DRE Lelkésztovábbképző Intézetének vezetője felelt. A nap témáját a Biblia, az élő Ige tekintélye és értelmezési lehetőségei jelölték ki.
Igaz alapra építve​ - Parokia.hu

Literáty Zoltán szerint ez úgy válik értelmezhetővé, hogy Isten az igehirdetőn keresztül szeretné eljuttatni üzenetét az emberekhez. „Szűcs Ferenc professzor az almát hozta példaként. Minden, ami a felszínen vagy az alatt van, az szervesen kapcsolódik a középponthoz, azaz a maghoz. Mag nélkül nincs az almának sem húsa, sem pedig héja. Ugyanígy minden bibliai szöveg Krisztusra tekintve kapja meg a jelentését. A Krisztus előttiek előretekintenek rá, az Újszövetség írói pedig visszatekintenek rá. Nem tudjuk úgy értelmezni az Igét, hogy nem krisztológiai az értelmezési keretünk.” A dékán kiemelte, hogy a textusmagyarázat megóvja a lelkipásztort a panelek használatától. „Egy adott szöveg alapján nem lehet általános üzeneteket megfogalmazni. Az az üzenet, amely akár húsz másik textusra is alkalmazható, nem textusszerű üzenet.”

A műhelyen szó esett az igehirdetés két, ma is élő műfajáról, a szigorúan a textus teológiai logikáját alapul vevő homíliáról, illetve a görög gondolkodással elterjedő szermóról, amely a témát és annak retorikus kommunikációját helyezi előtérbe. „Szerencsésebbnek tartom a textushoz kötöttséget, de előfordulhat, hogy az igehirdetés alapja egy olyan esemény, amely ’több, mint’ aktuális, vagy az adott gyülekezetet kizárólagosan foglalkoztatja” – vélekedett Literáty Zoltán, aki egy résztvevői kérdésre válaszolva azt mondta, az igehirdetésben való fejlődést talán a tematikus lelkésztovábbképzések segíthetik leginkább, annak a mókuskerékből kiléptető jellege miatt. „Hivatásotok legfontosabb részére, a prédikálás tudományára, ill. az arra való reflexióra időt kell szánni, ugyanis elsődlegesen az Ige hirdetésére, Krisztus hirdetésére kaptatok elhívást.”

Újabb kérdés az igehirdetésről való véleményformálást bocsátotta megvitatására. Literáty Zoltán szerint erről a homiletika-gyakorlatos diákok sokat tudnának mesélni. A hivatásukat végző lelkészek egy része alig várja, hogy visszajelzést kapjon igei szolgálataira, míg vannak olyanok is, akik nehezebben kezelik, ha prédikációikról van szó. „Természetesen nem a Lélek munkáját akarjuk kétségbe vonni, de a prédikációnak van egy szakmai része is, amely tartalmaz teológiát, kommunikációt és liturgikai összefüggéseket. Az nem gond, ha legalább kommunikáció szintjén születik visszajelzés, hiszen az elmondott igehirdetés a hallgatóban válik jelentéssé.” Ehhez kapcsolódott egy résztvevő Ravasz Lászlótól idézett mondata, mely szerint „a prédikáció az íróasztalnál készül és a szószéken születik”, mellyel kapcsolatban a dékán úgy vélekedett, hogy Isten igéjének a dinamikája a hangzó beszédben tudja legautentikusabban kifejezni önmagát.

A műhely egyik legfontosabb tételmondata akkor született, amikor az egyik részt vevő lelkipásztor Pál apostolt idézte – „Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, a ki szégyent nem vall, a ki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.” 2Tim 2,15 – annak kapcsán, hogy mi is a lelkész feladata a szószéken. Amit Károli Gáspár itt hasogatásnak fordított, az a revideált új fordításban fejtegetésként jelenik meg, Literáty Zoltán pedig ennek példáján keresztül szemléltette a Szentírás eredeti nyelveken való tanulmányozását.

„Az itt szereplő ὀρθοτομοῦντα (orthotomeó) a görögben orvostechnikai szó, a sebészetből származik, azt jelenti, hogy egyenesen/ helyesen vágni. Pál annak a felelősségét helyezi Timóteusra, hogy mentesüljön a szóharcoktól, és élet és halál kérdésében hirdesse Isten Igéjét. Senki sem akar olyan orvos kése alá feküdni, aki nem tudja, melyik a jobb és bal keze. Ha egy prédikátor jól hirdeti – azaz jól hasogatja – az Igét, annak gyógyító hatása van és élet lesz az eredménye, ha nem, akkor pedig halál. Nem akarjuk megriasztani a jelen lévő teológusainkat, de érezni kell, hogy lelkészként nem csak egyszerűen valamilyen szépbeszédre szegődünk. Élet és halál beszédére szegődünk.” Egy elsőéves teológus-lelkész szakos hallgató ijesztőnek nevezte ezt a felelősséget, de hozzátette: az is előfordulhat, hogy nem minden emberben úgy csapódnak le az igehirdetésben hallottak, mint ahogyan azt ő tervezte.

Literáty Zoltán válaszul egy Boross Géza által szívesen használt Karl Barth-mondatot idézett, mely szerint „Isten országának igazi arénája a szószék.” „Az igehirdetés tulajdonképpen küzdelem” – mondta a dékán. „Nem sikersztori abban az értelemben, amiben sokunk szocializálódott, hogy azért élünk, hogy sikeresek legyünk. Sokan mondják az egyházi-teológiai közegben, hogy elég már a harcból és a militáns metaforákból. De az evangélium nem a harcról szól? Dehogynem, hiszen Krisztus legyőzte a halált. A harcból valaki győztesen jött ki, valaki pedig elbukott.”

A műhely végén szóba került az igehirdetésre való készülés etikája is. Literáty Zoltán hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a prédikáció textusa szombat este derül ki. Az igehirdetés kapcsán pedig mindannyian egyetértettek abban, hogy az Igével átitatott élet és a lelkipásztor kegyessége egyértelműen megmutatkozik a szószéken, ezek együttese életet munkáló prédikációkat eredményez.

Képek: Füle Tamás