Pályája kezdetén gyermekorvos szeretett volna lenni, azonban Isten Tatainé Lovas Nórát a hatvani kórházból a budapesti Országos Hematológiai és Immunológiai Intézetbe vezette, ahol annyira megszerette választott szakterületét, hogy évtizedeken keresztül dolgozott az akut leukémia osztályon. Mint mondja, az Úr Jézus nélkül már az egyetemet sem tudta volna elvégezni. „Az élet Istentől van és nélküle a gyógyítás egy lehetetlen vállalkozássá válik, az Ő kezében van minden” – fogalmazza meg.

Tatainé Lovas Nóra hematológus hivatástudatának különlegessége éppen ebben a mély hitben rejlik, hiszen nemcsak orvosa volt betegeinek, hanem egyfajta lelkigondozói szolgálatot is ellátott közöttük, amennyire csak a körülmények engedték. Imádkozott velük, felolvasott, Bibliát, hitolvasmányokat vitt nekik, átsegítette őket földi életük utolsó idején, bátorítást, sőt reményt adott nekik. Azt is megtudjuk tőle, hogy a betegek többségének vigaszt jelentett, amikor hitéről és Istenről, az út folytatásáról beszélt. „Amikor közölnünk kell valakivel, hogy halálos betegsége van, megváltozik az ember egész életszemlélete, mindent átértékel, nagyon sok félelem, fájdalom, megbánás tör felszínre. Sok esetben már máshogy alakítanák a mindennapjaikat, több időt szánva a szeretteikre” – avat be minket a szakember.

A hematológus úgy látja, hogy régebben közelebb állt egymáshoz élet és halál. A halál természetes módon volt része az életünknek. Nem ingatta meg az együtt élő nagycsaládok hitét az idősek elhalálozása. „Napjainkban az emberek örökké akarnak élni, csak rossz helyen és rossz időben, merthogy örök élet van, csak nem itt, ahhoz az Úrhoz kell költöznünk” – mutat rá.

Hívő orvosként a test és a lélek kapcsolatáról úgy vélekedik, hogy csodálatosan teremtette meg Isten az embert: köztudott, hogy a stressz nagymértékben befolyásolja az immunrendszer működését, márpedig ez felelős azért, hogy kialakul-e a szervezetben betegség. Ha ezt a rendszert stressz vagy más erős, tartós negatív hatás megbolygatja, csökken a védekezőképessége, és nem tudja kellő hatékonysággal felismerni a betegségeket. Az immunrendszernek tehát kiemelt szerepe van a génhibák felismerésében, a daganatok kialakulásában, miközben a lelkünk hat rá.

Hivatása legnehezebb részeként azt említi, amikor váratlanul hunyt el valaki, vagy fiatal páciensnek kellett elmondani, hogy az orvostudomány határaihoz értek el. Ezekben az esetekben még fájóbb a ragaszkodás az élethez, a családhoz. „Én mindig csak azt tudtam mondani, amit rám bízott Isten, mert ez az egy reménységünk van. Mindig elmondtam a betegeknek, hogy az élet nem ennyi, hogy innen el kell menni, mert van folytatás. Pál apostol nagyon szépen fogalmazza meg: „Mert nekem az élet Krisztus és a meghalás nyereség!” „Borzasztó rabszolga-lét az, amikor egész életünkben halálfélelmünk rabjai vagyunk, mi magunk tartjuk rabláncon az életünket. Hálás vagyok, ha ezen egy kicsit is lazíthattam a munkám során a hitem, és meggyőződésem által. Bizonyos vagyok abban, hogy Isten nélkül ez nem ment volna.”