Éppen ezért e bizonyságokkal apró szikrákat szeretnék megmutatni az én árvaházi életemből, a testi árvaságomtól Isten gyermekévé válásomig, az árvaházi mozgalom történetéből. Talán e bizonyságtételek apró szikrái célra vezetnek eltévedt lelki vándorokat.

Egész életem során vezérfonalként fut végig: "Hagyjad az Úrra a te utadat és bízzál Benne, majd Ő teljesíti." (Zsoltárok 37: 5.)

Kívánom, hogy Isten iránti teljes bizalommal és hittel olvassuk e bizonyságok fellegeit, amelyek végül is arról tanúskodnak, hogy ha az egyházunkban az élő Krisztus az Úr, akkor Isten Szent Lelke irányítása alatt csodálatos dolgok történnek. Megelevenítik a megfáradt, elcsüggedt hívő testvéreinket, hitre juttatják az Istentől távollévőket és az istenkeresőket is.

Bízom abban, hogy az Isten Szent Lelke ez apró szikrák útján is tud vágyakozó szíveket lángra gyújtani, hogy a sok - sok apró lángoló tűz elevenné tegye egész egyházunkat.

Féléves koromtól a felvidéki Nehézy Károly Béthel mozgalmának keretében született kiskoszmályi és komáromi árvaházban nőttem fel. Itt éltem lelki életemet is. Itt kaptam kezembe konfirmációm alkalmával az első Bibliát. A naponkénti áhítatok, gyermekbibliaórák erősítették hitemet. Megismertem az Úr Jézus értünk hozott csodálatos golgotai áldozatát. Később ezt meg is értettem és elfogadtam Jézus hívó szavát:

"Adjad fiam a te szívedet nékem" (Példabeszédek 23: 26.)

Így lettem Isten gyermeke immár 60 esztendeje az Ő kegyelméből.

Ebből az áldott lelki otthonból Isten kemény megpróbáltatása szólított el 60 évvel ezelőtt. Németországba hurcoltak el 17 évesen féléves kényszerkatonai szolgálatra. A mindvégig velem lévő bibliámat és a naponkénti naplófeljegyzéseimet sikerült megőriznem - bár sokszor kellett elásnom a thüringiai erdőben, vagy a szalmazsákban elrejtenem a megsemmisítés elől. így ez az erőforrásom mindvégig megmaradt és másokat is erősített az együttes igeolvasás. Hitemet is megtartottam az Ő kegyelméből. Többen elfogadtuk az Ő üzenetét és ígéretét:

"Ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok." (Ésaiás 7: 9. )

E hitetlenségnek 197 áldozata lett. Az útravaló igém is a szívemben maradt:

" ... tűz -fal leszek körülötte..." (Zakariás 2:5.)

E féléves megpróbáltatás során a csodák sorozata vett körül. A magyarul beszélő amerikai parancsnok menekültként kezelt és gondoskodott élelmezésemről és hazajutásomról. Egy hívő evangélikus család befogadó szeretete pedig heteken átadott testi és lelki segítséget.

Emlékezetesek maradnak a katonai táborokban magyar teológusok által vezetett bibliaórák is. 
A legtöbb erőt azonban az árvaház lelki közössége és a lelki barátok útján kaptam.

Megtapasztaltam, hogy a Jézussal összekapcsolt lelki barátságnak van csak igazán ereje. Csodálva imádtam a mi Urunkat, hogy csaknem mindig közös üzenete volt hozzánk a zsoltárok könyve naponkénti olvasásakor.

Azt is jó volt tudni, hogy van lelki közösségem, így nem vagyok egyedül. Velem van az én Mennyei Atyám, és velem vannak az én lelki testvéreim is. Már itthon megtapasztaltam a közös együttlét áldását, a közös imádság erejét, a közös terhek hordozásának örömét, az egymás segítését, az örömökben, fájdalmakban való osztozást.

Hányszor mentem haza úgy, hogy átéltem a Jézussal közösségben élés csodálatos mennyei örömét. Az Isten iránti túláradó szeretet hányszor kényszerített bizonyságtételre utcán, üzletben, egyéb helyeken. Nagyon boldog voltam itthon ezeken az alkalmakon.

Azt azonban még csak nem is sejtettem, hogy ennek a lelki közösségnek az ereje ki fog sugározni és egy csodálatos láthatatlan közösségben még inkább össze fog bennünket, a krisztusi szeretetet, még inkább érezni fogjuk, hogy egy Atyának a gyermekei vagyunk.

El kellett mennem egészen a thüringiai erdőkig, hogy ennek az összeforrott közösségnek a kisugárzó erejét több mint 1000 km - re is érezzem, tapasztaljam. Be kellett következnie - bármennyire is el akartam kerülni szökésemmel a kényszerkatonai szolgálatot - annak, hogy Isten kegyelme és megtartó szeretete ilyen távolságokban is megtapasztalható legyen a közösség ereje által.

Azok a testvéri levelek, amelyek mindegyike a légoltalmi pincékben gyertyafényeknél születtek, mind - mind ezt igazolják. Az itthon maradt testvérek pedig a pincék mélyén, térden állva imádkoztak a szétszóródott közösségi tagokért.

Ez a lelki közösség segítette hazatérésem után a további életemet is. A holnap felé vezető utam visszatükrözi:

"Rólam is, noha szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot." 
(Zsoltárok 40:18.)

Ennek bizonyságai: A diakónusi szolgálatra készülés, a tüdőszanatóriumi kezelés, a Szlovákiából való csónakkal menekülés a háborgó Dunán, a kéttornyúlaki reformátusok sorkosztja, a Timótheusok tizedpénze, a Dunántúli Református Egyházkerület menekült segélye, a pápai teológia nagylégátusi kiküldetései, a pápai teológia konviktusán ingyenes étkezés, lelki közösség Pápán, a tanítói oklevél megszerzése.

A legnehezebb történelmi szakaszban (1950 - 1954.) a holnap útján Isten tenyerén megyek tovább. E félelmetes világban csak egy biztos pont van: Isten. Ő az, aki tenyerén tartva minden nehézségen átsegít, megmutatja hatalmát és Ővele mindig győzedelmet nyerünk. Sokan, akik hittünk Benne, meggyőződtünk arról, hogy 0 a világ ura.

A csodák sorozata kísér most is. Volt erősítő lelki közösségünk, hívő vezető lelkipásztorunk, aki a szegedi Kárász utcai heti összejöveteleinken tanácsaival látott el bennünket, egyetemistákat. Mi pedig igyekeztünk Őt szolgálni bármilyen veszélyek között is, hogy diadalmas győzelmet vehessünk a Sátán romboló munkája felett.

A győzelmek sorozata egyre világosodó jövő felé vezetett el. Bár zúg a vihar körülöttünk, Isten népe egyre vágyódik Őt követni. Bűnbánó lélekkel újulnak meg igen sokan. Én is.

Egy lelki ébredési hullám részesei és tanúi leszünk.

Ennek eredményeként a középiskolai tanári diploma mellett lelki közösséget, lelki társat, lelki otthont is kapok Istentől. Nem sok idő múlva pedig Istentől nyert hívő feleséggel folytathatom életutamat.

Életem legboldogabb pillanata az volt, amikor lelki testvéreink csodálatos serege Somorjától Debrecenig több mint tíz helyen szinte egy időben, imádkozó közösségben kérték Isten áldását a Szegedi Református Honvédtéri templomban szerény családi körben megkötött szövetségünkre. Isten gazdag áldása nem is maradt el.

Visszatekintő bizonyságtételemet Füle Lajos versével fejezem be:

"Jeleket adni, jeleket hagyni,
ha elmegyünk is, jelnek maradni:
beszédes jelnek lenni a hitben
mint akit jelnek rendelt az Isten."

Szekszárd, 2005. november 10.