Teológusok, akik Isten dicsőítéséről tanítanak a Szentírás alapján; hivatásos és amatőr zenészek, akik gyülekezeti szolgálatokban vesznek részt; Istent egész életükkel tisztelni kívánó, kreatív fiatalok és idősek; családok, akik egyszerre hirdetik az egységet és a sokszínűséget – ők valamennyien a Sófár református dicsőítő mozgalom résztvevői. Velük találkoztunk Kecskeméten, az idei nyári dicsőítő iskolában, ahol a mozgalom kialakulásáról és tevékenységéről kérdeztük őket.

Néhány református baráttal indult el az a folyamat, amely a gyülekezeti éneklés, valamint az egyéni és közösségi Isten-imádás újragondolását és felfrissítését célozza mind a mai napig – idézte fel kérdésünkre a kezdeteket Szabó András, a mozgalom egyik alapítója.
„Megtapasztaltuk, milyen ereje van a dicsőítésnek, és azt is érzékeltük, hogy nemcsak a mi vágyunk, hogy azt kisebb és nagyobb lélekszámú gyülekezeteinkben szabadabban és mélyebben megélhessük. Mindez nemcsak a zenés dicsőítés megújításának igényét jelentette, hanem többről is szólt: az Istennel való szorosabb, mélyebb közösség, vagyis az Istent imádó élet utáni vágyról.”

Először a második Csillagpont református ifjúsági találkozón kezdeményeztek dicsőítő alkalmakat – tette hozzá."A következő évben, 2006-ban bontott zászlót a Sófár, amikor az első konferenciánkat megszerveztünk Gazdagréten. Ezek után elkezdtük keresni azokat a formákat, amelyekkel a leginkább továbbadhatjuk a lángot. A különböző találkozók, konferenciák és egy nagyobb szabású dicsőítő nap megrendezése után végül is 2008-ban sikerült az első dicsőítő iskolát megszervezni Sárospatakon lelkészek, presbiterek és gyülekezeti tagok részvételével. Azóta minden év augusztus elején, növekvő létszámmal fogadja a diákokat a Sófár dicsőítő iskola az ország különböző helyszínein.”

Idén a kecskeméti református gyülekezet adott otthont a mozgalom legnagyobb és legátfogóbb rendezvényének. 64 gyülekezetből csaknem 240 résztvevő érkezett az egyhetes programsorozatra, amelynek középpontjában a lelki feltöltődés és a szakmai fejlesztés állt. A dicsőítő iskolában 26 kiscsoportos foglalkozás tartottak 27 tanár vezetésével. A hangszeres és énekes kurzusok mellett művészeti és a gyülekezeti dicsőítést segítő feladatkörökben indult egyhetes intenzív képzés. A hét során szemináriumok és fórumbeszélgetések is zajlottak többek között a tradicionális és a modern gyülekezeti éneklés lehetőségeiről, de olyan hitéleti kérdésekről is, mint a Szentlélek ajándékai vagy az ébredéssel kapcsolatos hitek és tévhitek. A dalíró fórumon a dalszerzőknek nyílt lehetősége bemutatni, miként segítheti a magyar nyelvű éneklés a lelkiéletet gyülekezeteinkben.

„Abban bízunk, hogy egyre több közösség nyitottá válik arra, hogy nagyobb teret kapjon Isten zenés dicsőítése – bármilyen formában történjen is ez. Mindezt igényesen, ugyanakkor olyan lelkülettel gyakorolva, ami nem a formát, nem a régi és új ellentétét, hanem Isten valódi, szívbeli imádatát jelenti. Egyúttal szeretnénk gyakorlati szinten is keresni, megélni, átadni azt az általunk állandóan hangsúlyozott gondolatot, hogy Isten dicsőítése minden művészettel és életünk minden percével történhet, megtöltheti a hangokat és a szüneteket, ott lehet a kapcsolatainkban és a döntéseinkben” – összegezte Szabó András.

A dicsőítő iskolába szerte a Kárpát-medencéből érkeztek érdeklődők, legnagyobb számban reformátusok, de más keresztyén, főként protestáns gyülekezetek is képviseltették magukat. A GyermekSófár, vagyis a dicsőítő iskola gyermektábora hatására kinyílt a korosztályos olló: az egészen pici gyerekektől, a középiskolásokon át az egyedülálló felnőttekig és kisgyermekes családokig minden réteg jelen van, évről évre nő a középkorúak és az idősebbek száma is.

Hogy mi vonzza őket, arról a résztvevőket is megkérdeztük.
„Elfogadás, egység, öröm – ezt jelenti nekem a Sófár. Az itt megtapasztalt kinyílásokban, érintésekben a szerető Isten ölel körül minket. Falak omlottak, gátak szakadtak, elméletek dőltek meg idén is, és maradt a meztelen valóság: Jézus, az áldozati bárány, a győztes oroszlán jött közel hozzánk” – fogalmazott Koszó Vanda.

„Nap mint nap Isten jelenlétében lehettem, miközben csupa olyan ember vett körül, akik nagyon közel állnak hozzám.
Életre szóló élmények születtek, például a közös utcazenélés, a dicsőítések, a beszélgetések, az egymásért mondott imák. Ez az a személyes és közvetlen Isten-kapcsolat, amelyre mindannyian vágyunk, ahol megtapasztalhatjuk Isten szeretetét, és feltehetjük a számunkra fontos kérdéseket” – számolt be Thoma Glória Petra.

„A Sófár szellemiségét mi alakítjuk, akik benne vagyunk. Bennünk pedig az a közös, hogy mindannyian Isten akaratát keressük.
Azt, hogy hogyan tudjuk Őt dicsőíteni az életünkkel. Hiszen, azzal, ahogy a munkánkat és a szolgálatainkat végezzük, ahogy jelen vagyunk a kapcsolatainkban, bizonyságot teszünk arról az Istenről, akihez tartozunk. A Sófárban azért tudunk egységben lenni, mert a középpont számunkra Jézus Krisztus. Csakis belőle tud kibontakozni az a sokszínűség, ami az Ő gyermekeire vall” – fogalmazott Damásdi Eszter főszervező.

„Isten szeretetét sokféle módon megtapasztaljuk, elfogadó légkör és szabadság jellemzi a Sófár mozgalmat.
Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek keretek, vagy nem beszélünk nehéz kérdésekről, de mindezt azon az alapon tesszük, hogy Isten elfogad és szeret úgy, ahogy vagyunk. Ebben a légkörben pedig már tudunk változni. Ennek jele, hogy a találkozóinkról sosem úgy megyünk haza, ahogy érkeztünk. Isten formál, alakít, megengedi, hogy kemény dolgokat lássunk meg az Ő Igéje által. A szervezők itt a megtapasztalt, megélt kegyelmet próbálják továbbadni. Fontos, hogy készek legyünk megújulni, és ennek a forrása a köztünk munkálkodó Szentlélek” – mondta Thoma László lelkipásztor, a Sófár egyik alapítója.

Életre hívsz – ez volt a témája az idei, jubileumi Sófár dicsőítő iskolának. Márkus Tamás András református lelkész igehirdetéseiben arról beszélt, hogy miközben a zenés dicsőítés lelkesít, az igazi öröm forrása Isten. „Ez a felülről való öröm gyakran a körülmények ellenére nyilvánul meg. Erre példa Anna és Sámuel története. Az asszony örült régen várt gyermeke születésének, de csakhamar le is mondott róla, hiszen Isten szolgálatára ajánlotta fel fiát. Mégis, ujjong, amikor el kell engednie. De Jób élete is rendkívüli példa, hiszen tragédiák sora történik vele, a legnagyobb szomorúsága közepette mégis Istent dicséri. Ezek a történetek arra tanítanak, hogy járja át lelkesültségünket az a tudat, hogy ha a körülmények változnának is, akkor is van okunk Istent dicsérni.”

A lelkész hozzátette: a dicsőítés és az istentisztelet szavak nem alkalomszerű összejövetelekre vonatkoznak a Szentírásban, hanem arra, hogy az egész életünk, a leghétköznapibb élethelyzeteink is Istent dicsőítik.

Kiss Sámson Endre, a mozgalom társalapítója arról beszélt, hogy a helyesen értelmezett zenés dicsőítés túlmutat önmagán. A dicsőítő iskolában ezért nemcsak a szolgálattevők szakmai fejlődését szeretnék serkenteni, hanem a lelkületre kívánnak hatni, hogy „a gyülekezeti éneklés valóban Isten dicsőítése legyen”.

„A Sófár felhasználta a kortárs hazai és külföldi keresztyén könnyűzene énekkincsét a gyülekezeti éneklés fejlesztésére, az elsődleges szempont mégis a szemlélet átalakítása volt. Az a reménységünk, hogy a nyári dicsőítő iskolákról és a konferenciákról azt a látásmódot viszik magukkal a résztvevők, hogy akár régi, akár új énekeket énekelnek, az élő Isten imádása a cél, az a lényeg.”

Gyakran jogos kritikaként hangzik el, hogy akik a keresztény könnyűzenét művelik, azok nem elég képzettek zeneileg, így minden jó szándékuk ellenére nem elég igényes az sem, amit létrehoznak – tette hozzá a lelkipásztor. „Ezen a problémán szerettünk volna segíteni azzal, hogy útjára indítottuk a dicsőítő iskolát, ahol ki-ki jobban megértheti a zeneelméletet és a maga hangszerén játszva fejlődhet. Azokban a gyülekezetekben, ahol a könnyűzenés istendicséretnek is tere van akár az istentiszteleten, akár az ifiben vagy egyéb rétegalkalmakon, ezek a képzési lehetőségek emelhetik a megszólaló zene színvonalát.”

A dicsőítő mozgalom résztvevői létrehoztak egy énekgyűjteményt is, amellyel az újabb énekeket is szívesen éneklő gyülekezeteket szeretnék segíteni. „A gyűjtemény összeállításában szempont volt a prozódia, a művészi megfogalmazás, a teológiai helyesség és a zenei igényesség is. Külföldi szerzőktől csak egy válogatott anyagot vettünk át, melyeknek a korrekt magyaros fordítására is odafigyeltünk. Így ültettünk át magyarra néhány mai, himnikus éneket is, melyek nagyon könnyen alkalmazhatóak a teljesen tradicionális gyülekezetekben is. Emellett kevésbé ismert magyar szerzők énekeit is felkaroltuk, és saját népi hagyományainkból születő énekeket is felelevenítettünk. Felakkordoztunk számos református énekeskönyvi éneket, hogy gitárkísérettel is énekelhetőek legyenek. Ennek hatására azok a fiatalok, akik csak külföldi dicsőítő dalokat énekeltek volna, református éneket és népi zsoltárparafrázist is felvettek a repertoárjukba.”

A lelkipásztor hozzátette: a Sófár mozgalom elindítói remélik, hogy a sokszínűségben fellelhető érték és erő a jövő gyülekezeti éneklését is meghatározza majd. „Ebből a gyűjteményből élő hagyomány lett, énekelt énekek, és ez hatalmas dolog. Reméljük, ez a válogatás még több élettel tölti meg közösségi dicsőítéseinket.”

A Sófár református dicsőítő mozgalomról és aktuális programjairól többet megtudhat a mozgalom honlapján.

Képek: Gaál Anna, Eperjesi Áron, Füle Tamás, Szabó Csoma