Még ifjú lelkészként próbáltam ki a gyermekekkel a következő játékot. A teljesen elsötétített ifjúsági szobában hatalmas rendetlenséget csináltunk. Felborítottuk az asztalt, a székeket, köteleket feszítettünk ki térdmagasságban, bevittünk egy lavór vizet, kis tégelyekben lekvárt, kormot. Amikor a gyerekek beléptek a szobába, nagy kavarodás lett. A sötétben semmit sem láttak, és mindenbe beleütköztek. Amikor a felfordulás a tetőfokára hágott, a terem egyik sarkában meggyújtottunk egy gyertyát. Csöndesedett a vihar, próbáltak tájékozódni. Amikor a második gyertya meggyulladt, hozzáfogtak a rendrakáshoz, s a harmadik gyertya fényénél szinte minden helyére került. A negyedik gyertya az egyébként soha el nem csöndesedő gyermekeket is az asztal körül ülve találta, teljes nyugalomban várakozva arra, hogy most mi lesz. Élénk beszélgetés alakult ki arról, hogy milyen rend vagy rendetlenség van az életünkben, az otthonunkban, az országunkban.

Az első advent értelme, célja éppen ez volt. A Jordán folyó partján azok gyülekeztek a Messiás hírnöke, Keresztelő János körül, akik tudták, érezték, hogy nincs rendben az életük, s a világ körülöttük. Amikor János a végső ítélet felől szembesítette őket ezzel, akkor föltették az egész életüket megváltoztató kérdést: Mit tegyünk, hogy ne legyünk akadályai Krisztus megérkezésének az életünkbe?

Nézz körül Isten igéjének világosságában! Ne kizárólag az értelmed és az érzelmeid mondják meg, hogy milyen állapotban készülsz az ünnepre, hogy mit kellene másként csinálni, hanem tekints bele abba a tükörbe, melyben nem csak azt látod meg, ki is vagy valójában, hanem azt is, hogy Isten szeretete által ki lehetnél. Megláthatod, hogy hol van a helye, az értelme azoknak az ajándékoknak az életedben, melyeket Tőle kaptál. Arra használod-e őket, amire valók? Azt a valakit szereted-e a Tőle kapott szeretettel, akit Ő bízott rád vagy inkább magadat, vagy valami mást, amitől a boldogságodat reméled? Isten igéje a valóságos Krisztusba vetett hitet segíti a megkülönböztetésben. Az adventi gyertyák azt az igei, bibliai világosságot jelképezik, melynek fényében elválik egymástól a rossz és a jó, a hamis és az igazi, a képmutatás és a példamutatás, a hiteles az álságostól.

Kiderül, hogy csak egy kis feltöltődést vársz-e az ünnepi napoktól vagy kész vagy kiüresedni, elengedni mindazt, ami nap mint nap kitölt, hogy helye legyen Krisztus születése örömüzenetének?  

Rá akarsz tenni az ünnepek előtt még egy lapáttal, vagy kész vagy eltávolítani az akadályokat az ünnep útjából?

Begyűjtesz vagy elengedsz?

Magadba fordulsz vagy odafordulsz ahhoz, akinek szüksége van rád?

Arra fordítod-e anyagi lehetőségeidet, amire kaptad, vagy valami másra, kívánatosabbra?

Csak bekalkulálod Jézus születését az ünnepnapokba vagy tudod elvárások nélkül várni az Úr érkezését?

Valamit akarsz Istentől vagy Őt akarod?

Valamit akarsz a másiktól, vagy akarod azt a másik embert, akit Isten neked szánt?

Nem csak „belül”, de „kívül”, a világban is leleplezi az adventi világosság a rendetlenségbe fordult viszonyokat. Segít leszámolni azzal az illúzióval, hogy ha sikerül az ünnepek alatt kiépíteni és megvédeni a magánboldogságunkat, akkor szép karácsonyunk lesz.

Tanuljunk meg inkább imádkozni, s így is együtt lenni azokkal, akik szenvednek, akiknek esélyük sincs a békére és a biztonságra.

Ha nemcsak ismerjük, hanem mélységében is értjük a karácsonyi történetet, akkor meglátjuk a golgotai kereszt árnyékát Mária, József és a kisgyermek menekülésében, Heródes király gonosz indulataiban, a gazdátlan emberek sokaságában. S látjuk azt, hogy karácsonykor is a „mégis-hit” győzedelmeskedik. A világ és magunk baját nem kizárva és elfeledve, hanem az adventi fénykörbe helyezve rendülünk meg attól, hogy Isten még mindig szereti ezt a világot és benne mindenkit, akit szeretünk, s azokat is, akiket nem.  

A cikk a Reformátusok Lapja 2022. karácsonyi számában jelent meg.