A Rózsatéri gyülekezetet alapító lelkésze, Ablonczy Dániel, gyülekezetünk kedves Dani bácsija életének 96. évében, hosszabb kórházi kezelés után december 3-án csendesen elhunyt.
Élete, szolgálata egyet jelentett a Kispest-Rózsatéri református gyülekezettel.
1944-ben gyülekezetszervező lelkészként került Rózsatérre, s 40 esztendőn át aktív lelkészi szolgálatban, majd nyugdíjasként további két évtizeden keresztül hirdette Isten igéjét.
Szellemi, lelki és fizikai erejét szinte mindvégig bírhatta, Isten szeretete és kegyelme nagyon gazdagon megáldotta életét.
Mély hite, elkötelezett, példaadó családi élete, haláláig engedelmes szolgálata, igehirdetői és igemagyarázói munkássága hatalmas öröksége a gyülekezetnek s az egyháznak.
125 fős családot hagyott maga után.
10 gyermeke, 36 unokája, 42 dédunokája és sok-sok kedves családtagja gyászolja a gyülekezettel együtt.

Gyászjelentés:

Dr. Ablonczy Dániel
1915-2010

„Elég neked az én kegyelmem…”
(2 Kor 12,9)

„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
(Mt 5,16)

„Ki ne rendülne meg, látva Isten hatalmas tetteit!
Az embernek meg kell rendülnie ott, ahol azt látja, hogy csak a rendíthetetlen dolgok maradnak fenn. A föld és a földön lakó ember, ha próféta is, beleremeg abba, amint a láthatók megsemmisülnek, és Isten lesz az, aki megmarad, és az ő szentjei nem látnak rothadást!”
(Részlet Ablonczy Dániel „Isten győzelmeinek könyve” Dániel könyve magyarázatából)

Isten felettébb való akaratában megnyugodva, hálát adva az áldott és bővölködő hosszú életért, élő reménységgel a láthatatlanokra tekintve tudatjuk, hogy Dr. Ablonczy Dániel életének 96. esztendejében, december 3-án elhunyt.

A búcsúvételi istentisztelet és temetés 2010 december 18-án, délután fél 3 órakor lesz a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség templomában (XIX. Jáhn F. u. 107.).

Gyászolják : 10 gyermeke, 36 unokája, 42 dédunokája, menyei és vejei, unokamenyek, unokavők, családtagok, rokonság, a Rózsatéri gyülekezet közössége, a Bethánia CE szövetség, a XIX Ker. Önkormányzat, és velük együtt sok-sok őt szerető, tisztelő kedves embertárs.

Táviratcím : 1196 Bp. Jáhn F. u. 107.

Életút
1915 január 18-án született Alsószuhán, Édesapja: Ablonczy Dániel, Édesanyja: Lipták Erzsébet
1925-33 Sárospataki diákévek, kitűnő érettségi
1933-37 Sárospataki Theológiai Akadémia
1937-38 Pázmány Péter Tudomány Egyetem diákja
1938-41 SDG utazó titkár, missziós főtitkár
1938-39 Soli Deo Gloria Főiskolai Internátus vezető
1939 Papi vizsga jeles eredménnyel
1940-42 segédlelkész, Ózd, Külső-Üllői út
1941 dec.21. Budapest - házasságkötés Kiss Margittal
1942 Megszületik az első gyermek: Emőke
1942 Kispesti Református Gyülekezet, segédlelkész
1943 Sárospataki Teológia magántanári vizsga: Ámós könyve
1944 A szervezendő kispesti gyülekezet lelkésze
1944 Második gyermek: Dániel
1946 Harmadik gyermek: Zsolt
1947 Gyülekezeti ház vásárlása, átalakítása, felszentelése
1947 Negyedik gyermek: Ágnes
1941-48 Bethánia CE Szövetség
1949 Ötödik gyermek: László
1950 Hatodik gyermek: Anna
1952 Hetedik gyermek: Gábor
1954 Nyolcadik gyermek: Pál
1956 Kilencedik gyermek: Kálmán
1959 Szabadságforrás, nyári gyülekezeti táborozások kezdete
1960 Tizedik gyermek: Margit
1984 Nyugdíjba vonul
1985 Édesanyjának halála
1990 Az újraalakuló Bethánia CE Szövetség elnöke
1995 Pestimrére költöznek Pali fiához és Margit menyéhez
1996 Feleségének halála
1996 Tiszteletbeli doktorrá avatás a Károli Gáspár Egyetemen
1997 Gyémántdiploma Sárospatakon
1998 Kispest díszpolgára
1999 Missziói és tudományos munkásságért kapott diploma - MR Missziói Szövetség
2001 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2007 Három esztendőn keresztül több mint 500 festményt készít, több kiállításra is sor kerül
2010 95. születésnapján családja a „Dániel könyvéről” írt magyarázata kiadásával köszönti

„Uram, nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz Istenem, örökké!... Isten közelsége oly igen jó nékem."

Utoljára megjelent (Dániel) könyvének előszava:

E kötet különlegessége, hogy anyaga 1993-ban íródott, amikorra a kötet szerzője a bibliai Dánielhez hasonló korúvá lett. Ha valaki figyelmesen olvassa sorait, meg kell éreznie, rá kell ébrednie, különösen a már csupán Dániel látomásairól szóló, hetedik fejezet táján, hogy több került a leírt szóba, mint érteni és megértetni vágyó igemagyarázat. Olyan ember szólal meg a sorok között, ki kora, helyzete szerint is onnan néz már, ahonnan Dániel próféta, ahonnan nézni érdemes e múló világot, s vágyni, várni az odaát elkészített örökkévalót.

Ablonczy Dániel, olyan istenkereső, ki maga is a Dániel nevet kapta a keresztségben, és akinek élete igencsak szorongatón indult, - hasonlóan, a prófétához, ki ifjú korától késő öregségéig, kiszolgáltatott fogoly maradt egy idegen országban. E kötet szerzője, születésétől fogva annak valóságos és fájó hiányával élt, mely más gyermeknek magától értetődőn adatik. Nagyapám, ki szintén Dániel volt, 1914-ben, az első világháború kezdetekor kapott behívót, s alig pár hónappal később, már csak halálának híre érkezett meg húszesztendős, várandós feleségéhez. Gyermekük, csak pár hónappal később jött e háborgó világra. Édesanyja többé nem ment férjhez, hiába kérték, egyedül nevelte fel egyetlen fiát. Mi adott neki ehhez erőt? Istenhez való ragaszkodása, testvéreinek szeretete, és egy utolsó üzenet haldokló párjától. Ezt a búcsúlevelet, haláláig a bibliájában őrizte. Egyszer, mikor még tehettem, leültem mellé beszélgetni, akkor mutatta meg nekem. Rögtön leírtam egy papírcetlire, mert meghatott az, ahogy nagyapám halálos ágyán, utolsó órájában, párját és születendő gyermekét, Istenre bízta. Úgy, mint akinek van a Láthatatlan.

Amikor édesapám később, életrajzi kötetét írta, eszembe jutott ez a levél. Elő is kerestem, el is küldtem neki, mert hisz sosem említette, hogy ő a fia, megtalálta-e ezt, Isten országába költözött édesanyja bibliájában? Nem tudott róla. Távol élek tőle, nem voltam közelében a levél olvasásakor. De bizonyára meghökkentő lehetett számára, nyolcvanon túl, találkozni azzal a választ remélő hittel, ami életére nézve, már születése előtt, végrendelkező könyörgés tárgya volt édesapja és Isten között:

Kedves Feleségem!
Ha az Úr Isten így végezte el, legyen meg az Ő akarata, amint már többször is írtam, nyugodj bele az Ő végzésébe, hogy és mint lesz, az a jövő titka, úgy igazítsd a sorsod, ahogy jobbnak látod, csak annak a kis árvának viseld gondját kedves feleségem.
Rakjad az Úrra a te terhedet, Ő megvigasztal tégedet.
Azt a kis árvát neveld Isten félelmében. Erős lélek legyen benned. Nem kell mindent szívre venned, minden csekélységért ne sírj, nagy búban is magaddal bírj. Csak imádkozzál és megsegít az Isten.
Isten áldjon meg mindnyájatokat, hű férjed áldást kér rátok

Danyi
1914 október

Így indult édesapám élete, e keserves hiánnyal megáldva, hogy aztán épp ezzel, oda forduljon, annak kezébe kapaszkodva leljen utat, célt, lehetőséget, aki az őt hűségesen keresők, a hozzá mindvégig ragaszkodók életét, holtukban is, hetedíziglen megáldja. Arra csodálkoztam rá nemrég testvéreimmel együtt, hogy korán eltávozott nagyapánk kérése, jövendőt Isten kezébe helyező, övéinek áldást áhító imájának ereje máig ér. Az e szavakból fakadó áldás kísérte nagyanyámat, és apja nélkül nőtt édesapámat. Látta, tapasztalta a huszadik század ezer nyomorúságát, a két világháborút, a vallást és hitet kioltani, eltiporni kész hatalom lelket ölő pusztításait, a vérbe fojtott forradalmat, a jogfosztottságot és a nincstelenséget... Ő mindezek közben, már akkor is, akarva-akaratlan, valamire kiválasztott, megajándékozott emberként élt. Mert Isten hallja a könyörgéseinket, s meghallgatja az akarata szerint esdeklőket.

Sok prédikátor és pap volt az Ablonczy családban. Az egyik, Menyhért néven szerepel 1560-ban, a wittenbergi bursa lapjain, ki onnan hazajőve Boldván, Aszalón lett gyülekezetet alapító lelkész. És ha igaz - egyszer tán be is bizonyosodik -, a hol Jablonczinak, hol Iablonczinak, hol Jablonczaynak írt, lexikonban meg Jablonkai Jánosként jegyzett, Gömörből indult gályarab prédikátor, szintén e család felmenőihöz tartozott.

Édesapám anyai nagybátyja - keresztapja -, Lipták István, sőt, apai nagyanyjának, Lenkey Évának nagybátyja, Zsigmond is pap volt, s még sorolhatnám az e gyökérből származókat.

Apámat is papnak szánták, tán huszonévesen elhalt édesapja is ezt álmodta fia felől, abban az utolsó levélben. Így aztán a módos apai nagyapától kikönyörgött támogatással Sárospatakra került kisdiáknak. Nem igen lelkesedhetett érte az a magának való kisfiú, ki otthon se igen kereste társai társaságát. Kert fái közt, szoba mélyén, olvasott, olvasott, olvasott... Ritkán mehetett haza, nehezen találta meg helyét a híres-neves kollégiumban. És nem akart pap lenni. Hamar ráébredt - hisz minden ünnepben menni kellett a kollégistáknak -, miféle szereppé üresedett a legtöbb gyülekezeti lelkészség. De Isten az övéit nem engedi másfelé menni, mint elrendelte. Úgy szólította őt, hogy nem mondhatott ellent. Történt, amiért történt, belevonták a háború előtti ifjúsági misszióba, s mint SDG titkár Pesten tevékenykedett, és párját, Kiss Margitot is ott, az Isten ügyéért folyó országos ifjúsági munkában lelte.

Pár esztendővel később, már a háború befejezése után, találkozott egy szíve egészével Jézus Krisztusnak elkötelezett lelkésszel, s beszélgetésük közben ébredt rá, miféle lelki térben elevenedhet egy gyülekezet. Utána jelentkezett a Bethánia CE szervezet tagjai közé. Ez az akkor nyert evangéliumi és missziói küldetés határozta meg azután, nem csupán saját életét, hanem gyülekezetteremtő munkáját is. Pedig közben, alig lett hivatalosan is tagja, megszüntették e szervezetet. Ám Isten különös ajándékaként kapott egy gyülekezetet, mely kinevezésekor még nem is létezett, melynek létéért, lehetőségeiért birkózhatott elkötelezett társaival. Tudtuk, nem tudtuk, épp azokban az Isten népét szüntelen támadó, istentelen hatalom alatti veszedelmes években, mi az Örökkévaló Isten emberi erők által ki nem oltható, megőrző kegyelmének légkörében, és az Őt hűségesen szolgálók ölelésében növekedtünk. Elmondhatatlan, felsorolhatatlan, mennyi áldásban volt részünk.

Isten harcolt értünk, s győzelmeinek ereje éltetett minket.

Ablonczy Ágnes