Lenyűgözően sokoldalú ember – juthat eszünkbe Csia Lajos (1887–1962) magyar református lelkész, egyházi író, bibliafordító és bibliakutató életútját látva. Lenyűgöző munkabírású ember – tehetjük hozzá, ha ezután termékeny munkásságára tekintünk. Hogy pontosan mennyire volt lenyűgözően sokoldalú és lenyűgöző munkabírású ember egyszerre, azt igazán akkor érthetjük meg, ha életművének utóéletét is figyelembe vesszük. Sok tanítását ugyanis egykori tanítványai őrizték meg és a halála után publikálták, így szellemi örökségének egy részét szellemi örököseinek is köszönhetjük.

Valódi kincsesbánya ez a hagyaték, amely újabb és újabb kincsekkel kecsegtet – tárta a hallgatóság elé nemrégiben a budapesti Hagyomány, Identitás, Történelem konferencián tartott előadásában a Csia-örökség egyik „kincskeresője”, Kecskés D. Gusztáv történész, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója, Csia Lajos életét és munkásságát egyaránt bemutatva.

Életútja
A székely családból származó Csia Lajos 1887-ben a kárpátaljai Királyházán született. Gimnáziumi tanulmányait a Budapesti Református Gimnáziumban végezte, ahol matematikából is kitűnő volt. Az utolsó gimnáziumi tanévben megtért, így Isten elhívásának engedve mégsem a korábban fontolt mérnöki, hanem – szülei rosszallását kiváltva – a lelkipásztori hivatást választotta. Teológiai tanulmányait 1905-től 1909-ig végezte a Budapesti Teológiai Akadémián, majd ezután segédlelkészként szolgált Marosvásárhelyen, Déván, Pécsváradon, de volt helyettes lelkész is Érsekcsanádon.

Az 1912‒1923 közötti időszak az útkeresés éveit jelentette Csia számára. Németországi tanulmányútjai során német és angol irodalmat tanult, Budapesten pedig négy féléven át történelmet, latint, ókori irodalmat, angol és germán filológiát. Könyvkiadót alapított Bérea néven, amely saját műveit és fordításait adta ki. Az első világháborúban önként jelentkezett katonának lelkészként, meg is sebesült. 1922-ben vitézi címet kapott, amiről 1944-ben mondott le, mivel nem akart hűségesküt tenni a nyilasoknak.

1923-tól nyugdíjba vonulásáig hitoktatóként dolgozott Budapesten, emellett azonban egyéb szolgálatokat is vállalt. Előbb kórházban, majd javítóintézetben szolgált, börtönmissziót és utcagyermek-missziót szervezett. Rendszeresen hirdette az Igét a Kun utcai kórházban, ahol a nemibeteg nők kórháza is volt. Ezeknek a tapasztalatainak köszönhetően megírta és megjelentette Az utcagyerek és Az utcalány című munkáit, amelyekkel a hívő emberek figyelmét akarta felkelteni azokra a súlyos társadalmi problémákra, amelyekkel szembesült.

Rendszeresen szolgált különböző közösségekben. Külön bibliaórákat tartott lelkészeknek, jogászoknak és orvosoknak – az utóbbiaknak bátyja, Csia Sándor MÁV-főorvos lakásán. Evangelizált a Pro Christo Evangéliumi Diákszövetség Üllői úti helyiségében, majd a Vas utcában a Keresztyén Ifjak Egyesülete akkori épületében, a Salétrom utcai imateremben, a metodisták Felsőerdősor utcai imatermében, majd a fasori református gyülekezet és a pasaréti református gyülekezet imatermeiben. Bibliamagyarázatai iránt olyan nagy érdeklődés volt, hogy ezek az imatermek sokszor szűknek bizonyultak. Ekkor vasárnapi kirándulásokat szervezett, amelyek valójában „sétáló bibliaórák” voltak a budai hegyekben. Tanítványait egy ideig albertfalvai lakásán fogadta, amely mindenki számára nyitva volt.

A második világháború idején bátran prédikált a szószékről a náci németek gaztettei ellen, tervezett pogromot akadályozott meg, és az üldözött zsidók megmentése érdekében üzenetet küldött a kormányzónak olyan adatokról, amelyekhez toloncházi működése során jutott. Ennek nyomán két zsidókat deportáló vonatot visszafordítottak a határról. Csia Lajos rendszeresen bejárt a gettóba, élelmiszert és ruhát vitt, majd a legvéresebb nyilas terror alatt négy zsidó társát bújtatta albertfalvai lakásában.

1958-tól 1961-ig a baptista teológián tanított, ahol nagy hatással volt az akkor ott tanuló teológusok későbbi szolgálatára. 1959-ben Pestimrére költözött, ahol együtt lakó testvéri közösséget próbált kialakítani – sikertelenül. Élete hetvenes éveiben többször súlyos betegség támadta meg, innentől arra törekedett, hogy mindenkivel, akivel nézeteltérése volt, megbéküljön. Ennek egyik fontos állomása volt Kiss Ferenc anatómiaprofesszorral és annak tanítványi körével való megbékélése, és a pestimrei házban közös úrvacsoravétellel való megpecsételése. 1962 januárjában újabb súlyos betegség támadta meg, kórházba került, és február 3-án, 74 éves korában elhunyt.

Életműve
Csia Lajos több élő nyelven beszélt, ezek mellett héberül, ógörögül és arámiul olyan fokon, hogy ezeket a nyelveket tanította is. Igen elmélyülten foglalkozott a bibliafordítással és a bibliai könyvek magyarázatával. Műveiben nem egyszerűen kommentálja, magyarázza a Bibliát, hanem a Bibliára támaszkodva világmagyarázatot ad a Teremtés előtti időtől a Jézus visszajövete utáni időszakokig. Olyan különleges művekkel gazdagította a magyar teológiai irodalmat, amelyek a mai olvasók számára is nagy értékkel bírnak. Hatalmas munkakedvvel és munkabírással dolgozott, körülbelül 250-300 írást hagyva maga után – ezek közül több tucatnyi könyvterjedelmű. Unokája, Sándor Gábor visszaemlékezése szerint szinte állandóan az íróasztala mögött ült.

1945 előtt nagyrészt a maga által alapított Bérea Kiadóval adta ki műveit és fordításait. Ezek közé tartozott például a Mária, egy három éves kisleány életrajza. Elmondja az édesapja. (1917); A zsidók története; Az örök reformáció; Az utolsó napok; Assisi Szent Ferenc élete. 1947-ben jelent meg A kegyelem című műve.

A pártállami körülmények között művei nyilvánosan nem jelenhettek meg, de a kézzel gépelt és sokszorosított példányok szamizdat formában terjedtek. Ezek készítése során sokszor egyszerre kilenc példányt gépelt indigóval. Többségük egyes bibliai könyvek alapos magyarázata volt, amelyeket elküldött egy-egy példányban a teológiákra és tanítványainak, akik sokszorosították őket. A tanítványai e mellett a szóban elhangzott tanításait is leírták és terjesztették. Leszármazottjaik mesélték, hogy szüleik a munkából hazatérve leültek az íróasztal elé, és begépelték Csia Lajos tanításait. Később beköttették ezeket, könyv lett belőlük, amelyet kézről kézre adtak.

Könyvterjedelmű, még ki nem adott művei között szerepel az Ószövetségből Mózes I. és II. könyvének, Józsué könyvének, Sámuel I. és II. könyvének, Eszter könyvének és Ézsaiás könyvének magyarázata. Az Újszövetség könyvei közül az evangéliumok magyarázatán kívül említhető példaként az Efézusiakhoz írt levél magyarázata.

Az Ószövetség több könyvét is lefordította, például Mózes öt könyvét, a Zsoltárokat, Dániel könyvét, ezek azonban még nem jelentek meg.

1989 után Sándor Gábor gondozásában jelentek meg Csia legjelentősebb teológiai művei: a Bibliai lélektan; A Jelenések Könyve – a mai kor tükrében; a Dániel könyvének magyarázata; valamint Újszövetség-fordítása (1978 utáni kiadásai: 1997, 2005, 2019).

Életigazsága
Csia Lajos életét végigkísérte református egyházához való mély kötődése, és ezt nemcsak művei, de levelei és az őt ismerők visszaemlékezései is megerősítik. Teljes határozottsággal vallotta a Biblia isteni ihletettségét, és minden magyarázatában kiindulópontnak tekintette. Esperesének írt 1957-es keltezésű levelében pedig így fogalmazott: „A reformátori igazságok egy pillanatra sem halványodtak előttem […] Sohasem tagadtam meg a reformátori elvet és a történelmi reformált egyházat.”

Ennek fényében különösen is izgalmas, mit értett Csia Lajos valódi egyház alatt. A Milyen lesz az egyház Jézus visszajövetelekor? című írása alapján ugyanis egyházfogalma jóval túlnyúlt a református intézményi kereteken.
„A II. Timótheus 2,19 szerint az egyháznak van egy belső és egy külső oldala, s ezen a két látáson alapul a bibliai egyházfogalom. A belső, láthatatlan oldal: »Ismeri az Úr az övéit«; tehát az egyházi anyakönyvek, tagnyilvántartó jegyzékek az egyházról hamis képet nyújtanak. A külső oldal: »Álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét nevezi!« Ebből következik, hogy az egyházhoz tartozásnak két ismertető jele van: 1. Jézust Urának nevezi az egyház tagja, 2. minden közösséget megtagad azzal, aki igazságtalan, hamis” – fogalmazott fentebb említett írásában.

Erről a befogadó lelkületről tanúskodik egyik tanítványának a jellemzése is, aki ezt mondta róla: „Csia Lajos otthona Noé bárkája volt, és mindenkit befogadott. Akik óráin egymás mellett ültünk, nem is tudtuk egymásról, ki református, ki katolikus, ki zsidó, vagy valamely szabad gyülekezethez tartozó. Teljesen szabad, előítéletektől mentes testvériségben éltünk. Az Ige-szomj egy volt mindnyájunkban.”

Csia közeli barátja, Kovács Bálint református lelkész Csia Lajos halálának tizedik évfordulóján így emlékezett vissza rá: „Csia Lajos élő hitben járó ember volt. Ennek az élő hitnek minden ajándékát és feladatát elfogadta. Nagy ellentétek egyesültek jellemében. Hívő és harcos, szenvedő és derűs ember volt. Kezdeményező és elbukó, de mindig megbocsátani kész hívő lélek volt. Ez a hit szenvedések között tisztult és mélyült, családi problémák, gyászok, szolgálati csalódások, sikertelenségek, és minden, ami vele járt a két világháborúval, forradalmakkal, az egyház átalakulásával, de ezek tették érzékennyé őt a szenvedők iránt. Ezért kereste a betegeket, szenvedőket, nyomorultakat, a bűn áldozatait, és irgalmas szívvel vitte a rászorulóknak az egyetlen segítséget, Jézus Krisztust.”

A cikk Kecskés D. Gusztáv HIT 2023 konferencián tartott előadása alapján készült. A Csia Lajossal kapcsolatos forrásokról és kutatásokról részletesebben a csialajos.hu oldalon olvashatnak.

Képek: Kecskés D. Gusztáv gyűjtése