„Megőrültél? Első helyre írtad a Károlit?” – kérdezték tőlem többen is a felvételi jelentkezés időszakában. Az ezredforduló évében jártunk, amikor a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara a maga hétéves múltjával még igen fiatalnak számított, és a felvételizők általában csak a sokadiknak írták be a jelentkezési lapjukon, mert a nagy múltú, nagynevű egyetemek kerültek első helyre. De nem nálam. Rokonaim és ismerőseim őszinte megdöbbenésére első helyen a Károlit tüntettem fel. Volt, aki évekkel később is megjegyezte, hogy más sorrendet kellett volna választanom. Én sosem bántam meg, és a rákövetkező évek csak megerősítettek a döntésemben. Olyannyira a helyemen éreztem magam, hogy nem elégedtem meg a történelem szakkal, hanem néhány év múlva a Károlira felvételiztem kommunikáció szakra is.



„Tágas tér” inspirált
A gimnázium zárt, szigorúbban szabályozott világa után nagy váltásként éltem meg az egyetem kínálta lehetőségeket. Úgy éreztem, „tágas térre” kerültem, és ez az újonnan megtapasztalt szabadság inspiráló közegnek bizonyult, amely segített szellemi kibontakozásomban. Lehetőségem volt elmélyedni mindabban, ami érdekelt, és emellett átfogó szakmai–módszertani szemléletformálást is kaptam – ez utóbbi segített át azokon a tanulási nehézségeken, amelyek gimnáziumban még komoly kihívásokat jelentettek számomra. Ott és akkor, egyetemistaként pont arra a szellemi nyitottságra, lehetőségre és támogatásra volt szükségem, amelyet ez a „tágas tér” biztosítani tudott.

Az ember azt gondolná, hogy az egyetemi képzés során ismeretei beszűkülnek egyetlen tudományágra, és elveszti azt a tág perspektívát, amelyet érettségi idején még birtokolt. Én mégis azt tapasztaltam, hogy a valóság ennél jóval árnyaltabb. A szakválasztás és az azon belüli specializációk valóban kiemelt fókuszt követelnek maguknak, azonban ez a fókusz már önmagában is multidiszciplináris szemléletű, több korábbi gimnáziumi tantárgy ismeretanyagára, szemléletmódjára és forrásaira épít. Ezen felül a közismereti és a pedagógiai–pszichológiai tárgyak is hozzájárultak ahhoz, hogy a domináns fókuszok ne kizárólagos fókuszok maradjanak számomra.



Szemléletformálás családias közegben
Inspirálóan hatott, hogy oktatóink megelőlegezték nekünk a bizalmat azáltal, hogy leendő kollégákként tekintettek ránk. Kíváncsiak voltak a véleményünkre, motiválni igyekeztek minket az adott témakörrel vagy problematikával való foglalkozásra, és kritikai szemléletet ültettek belénk. Ez talán más egyetemeken is így van, de a Károli kellően családias méretű, légkörű és hangulatú intézmény volt ahhoz, hogy oktató és hallgató valóban folyamatos kapcsolatban maradhasson egymással, és ne a szóbeli vizsgák legyenek leghosszabb beszélgetéseik. Évfolyamon belül is jobban ismertük egymást, mint más egyetemek hallgatói, így több lehetőségünk nyílt a másik támogatására, segítésére, felzárkóztatására.

Ebben a közegben születhetett meg az a háromfős hallgatói „vitakörünk” is, amelynek keretein belül rengeteget beszélgettünk történelemről, közéletről, társadalomról, gazdaságról, vallásról, egyházról és hitről. Hárman három teljesen különböző állásponton voltunk ezekben a kérdésekben, nézeteink nem is eshettek volna egymástól ennél távolabb, mégis építőnek bizonyult a vélménycserénk, mert sosem meggyőzni akartuk egymást, hanem megértetni magunkat, miközben őszintén kíváncsiak voltunk a másik álláspontjára is. Rendkívül inspirálónak tartottuk mindhárman ezeket a beszélgetéseket, és azóta sem volt részem ehhez hasonló intellektuális élményben. Ritka ajándék volt ez.



Protestáns princípium
Református egyetemként a Károlin több olyan kötelező tantárgyat is tanítottak nekünk, amely egyházunk lelki, szellemi és történeti örökségének gazdagságát mutatta be. Én megtiszteltetésként éltem meg, hogy ezeket a tárgyakat még nekünk, bölcsészeknek is többnyire a Hittudományi Kar nagynevű oktatói tanították, akik a mi sokszor teljesen fogalmatlan évfolyamunktól sem sajnálták drága idejüket és energiájukat. Még azoknak is tudtak újat mondani, akik otthonosan mozogtak az egyháztörténeti és teológiai fogalmak világában – én például a Károlin hallottam először a protestáns princípiumról. A Reviczky utcától a Ráday utcáig, a Horánszky utcától a Bécsi útig elkísért minket ez a szellemiség.

Hosszan sorolhatnám a Károlitól kapott kincseket a tudományos kutatásoktól kezdve a megjelent publicisztikákig, a szakmai és tanítási gyakorlatok tanulságaitól kezdve a könyvtári élményekig, a szóbeli felvételin kezdődő ismerkedésektől kezdve az utólag többször is hasznosnak bizonyult kapcsolatrendszerekig. Amit azonban mindezeken túl is magammal viszek, talán fontosabb ezeknél: valahányszor visszatérek ilyen-olyan okokból a Reviczky utcai épületbe, nemcsak az emlékek rohannak meg, hanem az az érzés is a hatalmába kerít, hogy változatlanul ide tartozom. Részévé váltam a Károlinak, részemmé vált a Károli, így máig érzem súlyát annak a bizonyos első helynek.




Barna Bálint
Képek: Károli Gáspár Református Egyetem, Barna Bálint