Csukás Zsigmond árvaházi, majd 49 évig somorjai esperes - lelkipásztorról, mint egykori lelki atyámról szeretnék megemlékezni. 2004. év pünkösd első napjára terveztük meglátogatását, de az Úr két héttel korábban hazaszólította. Emiatt a személyes találkozás elmaradt, de a róla való megemlékezésem Isten iránti hálámat szeretné kifejezni.

Ki is volt Csukás Zsiga tiszteletes úr? Annak a rév - komáromi református árvaháznak a lelkésze és nevelője volt, ahol én féléves korom óta nevelkedtem. Ö volt az, aki ráirányította figyelmemet a lelki dolgokra, megmagyarázta nekem és én meg is értettem, mit jelent számomra ez az isteni üzenet:

" Adjad fiam a te szivedet nékem." (Példabeszédek 23: 26.)

Az én számomra ő volt az, akinek lelki gondozása nyomán már 16 éves koromban Isten gyermekévé válhattam. Így lett ő igazán az én lelki atyám.

A II. világháború idején minden fiatal gondját felvette. Jövőjüket felelősséggel kutatta. Felhívta a figyelmet a veszélyekre. Különösen kitartóan harcolt az árva gyerekek elhurcolásának megakadályozásáért. Mindenkiről tudott, az idegenbe elhurcoltakról és az otthon maradottakról egyaránt. Láthatatlan lelki közösséget hozott létre, amely oly csodálatos lelki erővel segített mindenkit. Sorra írta a terjedelmes tanácsadó leveleket, de azonnal, késedelem nélkül. A hazulról elhurcolt 16 éves fiataloknak is. Nekem is.

A leveleket csaknem mindig a pincében, óvóhelyen írta, kimondhatatlan testvéri, krisztusi szeretettéi, a Leiektől indíttatva. Ezekben az Ige olvasását hangsúlyozta. Ehhez nekem bibliaolvasó kalauzt is küldött. E levelekben adott tájékoztatást a láthatatlan, egymástól sok száz kilométerre elhurcolt levente és katona lelki testvérekről. Naplóírásra is ösztönzött, még annak mikéntjét is meghatározta: a hazaírt levelekben őszintén számoljak be a napi eseményekről. Még ma is féltve őrzöm e 60 éves naplót.

Nagyon megjegyeztem azt a mondatát: Hiábavalósággal ne foglalkozzam! Isten dolgai mindent előzzenek meg. A biblia, mint erőforrás, mindig velem legyen.

Csodálatos volt, ahogy ez a láthatatlan, de élő lelki barátok közössége együtt olvasta a Zsoltárok könyvét és oly sokszor a Lélek ugyanazt az üzenetet adta mindnyájunknak azonos aranymondások formájában. Milyen csodálatos is volt a Léleknek ez az összefogó ereje, Isten munkálkodása az egymástól távollévő szívekben! Minden levél aranymondásokkal kezdődött. Hisz ez volt a legfőbb isteni üzenet, a többi már csak emberi hozzátételt jelentett. E közös igeolvasás gondolata is Csukás Zsiga tiszteletestől származott. Még az ő általa választott igehelyek is egyeztek a mienkkel. Ez hatalmas erőforrásunk volt.

Megszervezte az egymásért való imádkozást is név szerint könyörögve mindenki mindenkiért. Sok áldás származott ebből és még több lelkierő. A közös imameghallgatásokért pedig együttes hálaadások szárnyaltak fel az égbe, az áldást osztó, könyörgést meghallgató Mindenhatóhoz. Ilyenkor éreztük csak igazán, hogy egy test tagjai vagyunk, egy Atyának a gyermekei. Ó, de nagy öröm volt ez!

Zsiga bácsi az itthon maradottakkal is foglalkozott egyénileg is, közösségben is. Az óvóhelyen, pincében rendszeresen megtartották a bibliaórákat, rendszeres egyéni lelki beszélgetéseket folytatott a vágyakozó árva fiúkkal. A városban (Rév - Komáromban ) családoknál imaórákat, házi istentiszteleteket tartott. Mentette az árvaház megmaradt bútorait, a Timótheus könyvesbolt árukészletét. Mindezt egyetlen fillér nélkül. Isten iránti elkötelezettségből tette. Anyagi kérdésekkel sohasem foglalkozott. A fő célja a lelkek mentése volt.

A pincében a reformáció hőseiről olvastak naponta. Igyekezett minden várható körülményre felkészíteni az árvaház lakóit.

Én nagyon sokat köszönhetek neki. Az ő levelei, lelkigondozó tanácsai erősítettek elesettségcimben. O állított sokszor talpra, amikor Isten Igéjét továbbította nekem üzenetként.

Ismertem egyéni vívódásait is, gyakori önvizsgálatát, bünvallásait. Egy szüntelen megújuló és megújító, Istennek drága élctü szolgáját ismertük meg benne.

Áldott legyen az Úr, hogy vele lehettünk, levelei útján évtizedeken át vele maradhattunk és a mi clctutunkat az Úrnak útjára vezette.

A háború után ő szervezte meg, hogy a Timótheus Szövetséghez tartozók tizedpénzén a Dunán csónakkal átszökhettem Magyarországra 1947 áprilisában. Ezek a tizedpénzek segítették tanítóképzős pápai tanulásomat.

Amikor már a határ elválasztott bennünket, ezt írta levelében: " Egy lelki baráti, lelki testvéri, lelki közösségi kapcsolatot semmiféle valódi, vagy mesterkélt határ sem tud szétszakítani. A legfontosabb és legnagyobb kérdés az, hogy vajon hol kötünk ki? Adja az Úr, hogy az aranypartnál... Ott lellek-e Lacókám? Ez legyen számodra a legfőbb kérdés."

O bíztatott leveleiben, hogy a bizonyságok fellegeit ne hagyjuk elveszni, adjuk közre. Minden velem való levelezését erre felhasználhatom és ő ennek nagyon örülni fog mindenkor. 0 már ott van az aranypartnál. Ez év májusában elköltözött ezzel a hátrahagyott üzenettel:

"Boldogok, akik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen. " ( Zsolt.84:5 ) "A szeretel soha el nem fogy." ( I. Kor. 13:8.)

"Megesküvél Uram, és igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom, és áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját." ( 425. ének 4. vers.)

Isten kegyelmében bízva az aranypartnál találkozni fogunk vele.

Szekszárd, 2004. november 25.