Pontosan 50 év telt el azóta, hogy házasságot kötöttünk, de ennek története különösképpen csodálatos, ezért érdemes erre visszaemlékeznünk. 

Egy évig voltunk együtt Szegeden 1954-ben. Leendő feleségem, mint menyasszonyom a főiskolán tanult, én pedig, mint vőlegény az egyetem utolsó évét fejeztem be és ezt követően Tamásiba helyeztek a gimnáziumba tanítani. Mindketten a szegedi egyetemi lelki közösségben kaptuk meg a lelki élet elméleti és gyakorlati útmutatóit. 
1955-ben szükségessé vált a házasságunk megkötése, mert akkor reményünk sem lehetett volna arra, hogy egy községben taníthassunk és lakáshoz is juthassunk. 
Tudattuk minden lelki testvérünkkel, hogy esküvőnket a legegyszerűbben kívánjuk megtartani, mert az Isten Igéjéhez szabott életünknek ez alkalommal sem szabad a világhoz igazodnia. Kifejeztük, hogy örömünket megosztjuk mindazokkal, akik szeretetben kísérik életünket. Szeretnénk, ha az összekapcsolt életünk Neki szentelt élet lehetne, hogy tudnánk sugározni az Ő szeretetét az emberek felé. Szeretnénk egész életünkkel az Ő dicsőségét szolgálni. 
Még csak gondolni sem mertünk arra a csodálatos visszhangra, amely értesítő levelünket követte. Csupán néhányat említünk meg ezek közül. 
Balla Rebeka volt felvidéki árvaházi diakonissza testvér Mözsről írja levelét: "Az Úrtól van az értelmes feleség." (Példabeszédek 18:15) "A szeretetnek Istene kösse össze szíveteket hűséges, szolgálatkész és soha el nem fogyó szeretettel." 
Szeghalmi Erzsébet volt felvidéki árvaházi diakonissza testvér Budapestről fogalmazza levelét: "Legyen boldog, örvendező az életutatok és igazán Isten dicsősségére való." 
Nehézy Károly őrszentmiklósi, korábban a felvidéki árvaházak vezető lelkésze így ír: "Nagyon jól teszitek, hogy teljesen magatokban fogjátok megtartani esküvőtöket. Ez nemcsak komoly keresztyén, hanem igazi modern cselekedet. Legyetek minél szélesebb körben áldására az embereknek, mert e világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését." 
Csukás Zsiga tiszteletes úr Somorjáról így ír levelében: "Arról vagyok meggyőződve Veletek kapcsolatban, hogy az Úrtól van e dolog. Mi ugyan csak ilyen messziről imádkozhatunk értetek, de hisszük, hogy Isten nagyon közel lesz hozzátok áldásával, megsegítő, gondoskodó, hordozó szeretetével. A legtöbbet jelentő esküvői bíztatás ugyancsak Somorjáról érkezik egy lapocska formájában éppen az esküvő napján testvéri szeretettel Zsigáék felirattal: "Az Úr veled van." (Lukács 1:28 ) 
Kincses Zoltán mözsi ref. lelkipásztor leveléből: "örülök, mert két olyan lélek egyesül a szent házasság kötelékei által, akik megelőzően is lelkileg egyek voltak a Krisztusban. Különös ajándéka ez Istennek. Nem felejtelek el Benneteket, mert akik valóságosan tudják és hiszik, hogy Krisztuséi, azok a soha el nem fogyó szeretet által valóságosan is egyek és nemcsak imádságban hordozzák egymást, hanem az élet útjain is segítségére sietnek egymásnak..." 
Zoli bácsi, egykori felvidéki árvaházi nevelő Győrből fogalmazza meg levelét, hogy igen jóleső lelki gyönyörűséggel olvasta levelünket és az örömünk megosztásával növeltük az ő boldogságukat is. 
Csíszár családok, imaközösségek Debrecenből küldték testvéri együttérzésüket és azt kívánták, hogy legyen gyakorlati ereje életünknek, hogy hordozhassuk az Úr szeretetét, mint áldást öröklők és hordozók a családban, a közösségben és a munkában. Kovács Tibor segédlelkész hívő költők verseit küldi nekünk. 
Tóth Kálmán ipolypásztói ref. Lelkész, korábban komáromi ref. árvaház vezetője is válaszol: "Szüntelenül imádságainkban hordozunk Benneteket és nagyon örülünk annak, hogy szövetségetek nemcsak testi, hanem lelki is. Nagy kegyelme ez Istennek!" 
A szekszárdi testvérek sem feledkeztek meg rólunk. "Az Úr áldása legyen egész életeteken át"- írja imádkozó testvérként Domonyainé és jelzi, hogy a többi testvérek is imádságos szívvel gondolnak ránk. 
Acsay Irma, volt felvidéki árvaházi diakonissza testvér Neszmélyről írja levelét: "Tudjanak mindig az Ő szárnyainak árnyékában maradni. így aztán építhetik egész lényükkel Isten országát." 
Mözsön az esküvő napján és óráiban bibliakör jött össze énekelni, imádkozni. Az egyik rokonunk azt mondta: "Tudtam, hogy imádkozni fognak, azért jöttem." 
A felvidéki Negyed községben az esküvő napján 11 órától délután 5 óráig voltak együtt a hívő testvéreink, énekeltek, imádkoztak értünk. Még a közösségi tagok neveit is megörökítették. 
Milyen csodálatosak az Úrnak útjai! Mennyi vigyázó szem kísérte készülő egybekelésünket. Valóban tőle volt e dolog. Ő készítette elő a közösségeket, a lelki testvéreket Mözsön, Negyeden, Debrecenben, Szegeden, Szekszárdon, Somorján, Ipolypásztón, Győrben, Őrszentmiklóson, Neszmélyen, hogy e láthatatlan, de élő lelki egység és lelki háttér szinte eggyé kovácsolva tegye áldotta ünnepünket. 
Ezek után elkövetkezett az esküvő Istentől kirendelt napja. A két tanunk: Szilágyi Mihály és Huszka Tibor közösségbeli lelki testvéreink voltak. Az egyházi esküvőnk a Szeged Honvédtéri Református templomban volt. Az esketést Seres Zoltán lelkipásztor, egyetemi lelki közösségünk vezetője végezte az Efézus 5: 19-33 versei alapján. 
Nagy örömünkre szolgált, hogy az Ige szavai pontosan nekünk szóltak, a Vele való életutunkra megadta a teljes programot. 
Csodálatos lelki együttlét volt ez mindannyiunk számára, mert a láthatatlan lelki sokaság értünk hangzó imájának ereje is érezhető volt. Áldott, megszentelt és örökké emlékezetes alkalom maradt mindkettőnk számára ez a felelősségteljes ünnepi fogadalom. Isten szeretete még inkább átkarolt bennünket, hogy egy életre védőszárnyai alatt maradhassunk és az Ő tenyerén hordozza további életünket.. Áldott legyen mindezért a mi drága Mennyei Atyánk. 
A félévszázad gyorsan elmúlt. Ez alatt annyiszor megtapasztaltuk Mennyei Atyánk megtartó, megőrző, gyakran megbocsátó végtelen szeretetét. Ő valóban a tenyerén hordozott bennünket és hordoz ma is. Számomra, mint egykor árva gyermek, Isten legnagyobb ajándéka az volt, hogy az Ő gyermekeként nemcsak hívő szülői otthont, hanem hívő feleséget is kaptam Tőle, akivel együtt jártuk ezt az 5 évtizedet. Erősítettük egymást, ha elcsüggedtünk, felemeltük egymást, ha egyikünk elesett, de mindig a mi Mennyei Atyánk vigyázó szeretete kísérte közös életünket, szövetségünket. Még a problémák, a próbatételek nehézségei között is éreztük, hogy Mennyei Atyánk a javunkat akarja, ezért bizalmunk mindvégig megmaradt iránta. Megbizonyosodtunk arról is, hogy Ő mindig hű maradt, ígéretei mindig beteljesültek. 
Ezért kellett most, 50 év elmúltával, számadásunk megtétele után annyi mindenért hálát adni Istennek és áldását kérni szövetségünk további erősítésére. 
Kimondhatatlan öröm tölti be szívünket, hogy hálát adó örömünkben együtt osztozott 3 gyermekünk és családja (8 unokával), testvéri rokonságunk és a még élő tanunk (Szilágyi Mihály), összesen 25 fő. 
Örömünket csak fokozta, hogy e hálaadásra a pasaréti református templomban kerülhetett sor Cseri Kálmán lelkipásztor igeszolgálatával megtartott jubileumi hálaadó istentiszteleten. Mindnyájunk ajkáról boldog örömmel hangzott fel a 264. zsoltár, mert bizonyosan tudtuk, hogy az Úr mindent oly szépen intézett. Sasszárnyon hordozott, vezérelt és bajunkban védett, áldását mindenben érezhettük. Az igeszolgálat során a Példabeszédek 17,17 verse isteni üzenetként adott útravalót további életutunkra. Meglepetésként a testvérek négyszólamú kórusának köszöntése hangzott fel: "Mindig velem Uram, mindig velem, Még ha nem láthat is gyarló szemem." (139. hallelujah ének). Végül a 462. zsoltár fogalmazta meg kérésünket: "Csak vezess Uram végig és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem." 
Legyen áldott a mi Urunk, akinek védőszárnyai alatt folytathatjuk Isten kegyelméből további együttes éveinket az Ő dicsőségére a megújított fogadalom tételünknek megfelelően.

Szenczi László, Szenczi Lászlóné