„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Engedem, hogy rám találjon az ige
Mitől él az Ige? Sorozatunkban személyes válaszokat keresünk a nehezen megfogható kérdésre. Elsőként Hekli Katalin, Rákospalota – Óváros vezető lelkésze válaszolt.
Az ünnepes félév végén keresem. Saját bevallása szerint most sokunkhoz hasonlóan ő is küzd a fásultsággal – de csak akkor, amikor nem szolgál. Amikor együtt él és együtt lélegzik az Igével, mert valami módon, szavakkal, vagy tettekkel továbbadja, akkor nem lehet tetten érni a fáradtságát.
Látom, ahogy beszélni kezd az igéről lassan, de határozottan mozdul és telik meg élettel körülötte nyári melegben elsötétített lelkészi iroda is.
Mások csak úgy mondják: jó a közelében lenni. Mert sugárzik. Ma az ő gondolatait adjuk közre.
Hekli Katalin hetedik éve vezetőlelkész egy tradicionális református gyülekezetben, ahol női presbiter sem volt még soha. Gyülekezetével együtt intézményfenntartó, identitásában igehirdető és lelkigondozó. Szereti az Urat, szereti az embereket, és nem szeret tétlenkedni.
Olyan templomban szolgál, ahol a jóeli prófécia hangsúlyos helyen látható:
„Szívetek szaggassátok meg, ne ruhátokat!”
„Ez a gyülekezet nem a projektek, a módszerek gyülekezete, hanem az igehallgató, az igeértő és a megértett üzenetet engedelmesen cselekvő lelkek közössége. Úgy szocializálódtam itt, hogy a lelkipásztor nemtelen. Számomra lelkek vannak és testvérek, és az Isten szava, amelyet közvetítek. Azt szeretem, ha látjuk a másikban Krisztust és így soroljuk magunk mellé.
Nálunk a gyermekistentiszteleten és a baba-mama körön is az az elsődleges téma, hogy mit üzen ma nekünk Isten igéje.
Azt látom, hogy az igét nem szabad a fókuszból kiengedni, mert az a változhatatlan. Minden nap rácsodálkozom, hogy milyen aktualitása van, bár évezredek választanak el olykor az adott szakasz szereplőitől”
– mondja a lelkésznő. Pedig aznap, amikor ezeket a gondolatokat megfogalmazza a napi ige ó- és újszövetségi szakasza is komoly kihívása elé állította az olvasót: Ezsdrás könyvének második fejezetében hetven versen keresztül a hazatértek névsorát olvassuk, Máté evangéliumában pedig Jézus nemzettségtáblázatát.
Nagyon érdekelt, hogy a két névsor hogyan elevenedett meg a lelkésznő számára.
„Miről szól nekem ez a sok név? Egyrészt fontos, hogy van múltunk. Másrészt arról, hogy az Istennek minden időben voltak elhívottjai. Számomra komoly erőforrást jelent, ha visszanézek, hogy kik voltak az életem adott pillanataiban az állhatatosak, a hűek, akik tényleg úgy adták tovább nekem azt az egy-két igei szót, mint aranyalmát ezüst tányéron. Voltak nehézségeik eközben, volt nyomorúságuk is, nincsük, meg vanjuk, de mégis az Úréi voltak.
A fogságból azok mehettek haza, akik akartak, akik készek voltak vállalni a viszontagságos utat és hazamenni egy romhalmazba, ahol egy valami volt élő, az az ígéret, hogy a szabadító Isten ott is velük lesz. Ezek minden nehézségük ellenére csodás lépések és csodás utak, melyekben ott van a bátorítás, hogy mindezt nem egyedül kell véghezvinni.
Erről is szól a sok név: nem magányos harcosokról olvasunk a Szentírásban, mindenkinek van lelki családfája is, melyben Krisztus a nemzetségtábla csúcsa – és benne van mindenki, aki bármi módon Isten imádása felé indított. Van, akit a nagymamája, de van olyan is, aki a gyermekén keresztül kapcsolódott először Isten népéhez.
A munkálkodó Isten ugyanakkor sokszor rejtőzködő Isten, de a nagy terve szerint vezeti az ő népét, amibe a messziről jövők is belekerülhettek akár pogány múlttal, bukott sorssal is.
Az örökölt sors felett ott van az örök, gyógyító kegyelem.”
„Lassan váltam igemagyarázóból igehirdetővé”
– vallja Hekli Katalin - sokkal inkább elkezdett élni és éltetni az ige. Minden szolgálatra készülve úgy hajolok oda az Igéhez, hogy könyörgöm a Szentlélekért, mert van, amikor üresnek érzem magam, távolságot tapasztalok az ige és a mindennapi valóságom között. Ilyenkor könyörgöm azért, hogy elevenedjen meg számomra abban a találkozásban, amikor csak az ige van és én. Éltető megtapasztalásom az ilyenkor, hogy valóban kinyílik az Ige. Ez nagyon gyönyörű folyamat, aminek a vége, amikor láthatom, hogy a befogadóknál is elérte a célját, életté, cselekedetté válik” – mondja Katalin.
„Nagyon jó örök tanítványnak maradni a Mester mellett, mert az Úrtól másokon keresztül rengeteget tanulok” – teszi hozzá. „Nagyon szeretek úgy jelen lenni a közösségben, hogy figyelem a körülöttem élőket. Sokat kapok mások hitvalló életéből, vagy akár egy kicsit nehezebb időszak megéléséből is.
Most is várok az Úrra, de úgy, hogy nyitott vagyok arra, hogy tanuljak, nyitott vagyok arra, hogy történjen, aminek történnie kell. Nincsenek elvárásaim Jézussal szemben. Megtapasztalásaim és megéléseim viszont már vannak arról, hogy hordoz és előttem jár, hogy tényleg megújít.
Nem a fa tartja a gyökeret, hanem a gyökér a fát. Ha ott a gyökér, és ott a nemzetségtábla és ott az a sok név, ott van az Istennel megélt esztendők sora és a csodák, amelyek körülölelik a dolgaimat, az utamat, a nehézségek, melyekben edződtem, a próbatételek, amelyekben formálódtam, akkor nincs miért aggódnom.”
Szóval a gyökér tart - az ÚR, az Ige. (Lásd: Rómaiakhoz írt levél 11. fejezet 18. vers)
Fotó: Dezső Attila