Két iskolalelkész beszél szolgálatuk kihívásairól, lehetőségeiről, a nehézségekről és az áldásokról. Arról, mit jelent a nagyváros szélén vagy annak vonzáskörzetében, református iskolában szolgálni. Munkájukat meghatározza az adott iskola története, körülményei, egyvalami azonban mindenhol igaz: az iskolalelkészek nem pszichológusok, fejlesztőpedagógusok vagy szociális munkások – de akkor kik valójában?

Diák-szülő-tanár háromszögben
„Lelkész-nevelőnek tartom magam, ez a legpontosabb meghatározás. Én felelek az iskola hitéletének vezetéséért és szervezéséért, ebben a hitoktatók nagyon fontos munkatársaim. Része vagyok az iskolának, időm nagy részét az iskolában töltöm reggel fél nyolctól délután ötig-hatig. Részese vagyok a gyerekek életének, ez kölcsönös, tényleg az iskolában élek. Nemcsak terelem őket, hanem a szüleikkel is kapcsolatban vagyok. 650 diák esetén nagyon sok szülőről van szó, de a munkámban a többi tanár is segítségemre van. A nagyszülőkkel, testvérekkel, rokonokkal is találkozom például az istentiszteleteken” – fogalmaz Németh Tamás, aki Budafokon, a Rózsakerti Demjén Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban szolgál.

Az iskolalelkész a diák-szülő-tanár kapcsolati háló szerves része. „Amennyiben ehhez megadják a bizalmat, akkor a tanárok lelkigondozója is vagyok, de a kolléga szerepét is betöltöm. Hétfőn reggel alsósoknak, kedden a felsősöknek és a gimnazistáknak tartunk negyedórás hétkezdő áhítatot a tornateremben. Ezen kívül hittanórán, szülői értekezleteken, továbbtanulás céljából szervezett évfolyamszintű szülői értekezleteken is ott vagyok, jelen vagyok a beiskolázáson, nevelőtestületi üléseken is szolgálok áhítattal.”

Az iskolalelkész pásztor templom nélkül, hisz a gyülekezeti tér az iskolában van. Németh Tamás szerint azt sem jelenthetjük ki kategorikusan, hogy az iskola gyülekezet lenne.
„Olyan térre vágyom, ahol meg tudom értetni a gyerekekkel, hogy mit jelent megbecsülni az evangéliumot, hogy miért imádkozunk, éneklünk. Ezzel együtt az iskola nem gyülekezet, mert mindenekelőtt a kötelezettségről szól. Vannak persze programok, ahol a lelkiség találkozik az önkéntességgel, amikor közösen szervezünk előadást, adománygyűjtést, kirándulást, ökogyülekezeti programot, és valami megmozdul a diákokban, szülőkben – ez hasonló a gyülekezeti közösséghez. Ha egy diák megtalálja a befogadó légkört és találkozik az egyházi iskola méltóságával és múltjával, akkor azt mondja, örülök, hogy ennek az iskolának voltam a tagja. Ez olyan többlet, ami nem biztos, hogy egy világi iskolában is megvan.”

Az egyik legjobb missziós terület
A szolgálat egyik legnagyobb kihívása a diákok mentális, családi helyzete. „A gyerekek nincsenek rövid pórázon, sokszor inkább ők fogják pórázon a szüleiket, és a szülők bármit megengednek nekik, csak hogy a kedvükben járjanak. Még nehezebb ez, ha elváltak. Azért tartom az egyik legjobb missziói területnek az iskolalelkészséget, mert a gyerekek még nem mondtak le magukról teljesen. Manapság jellemző, hogy lemondunk a gyerekekről, amikor a gyerek kudarcot él át, gyakran állapítja meg magáról, hogy csak ennyire vagyok képes – és ezt a tanár is megerősíti. Amikor a gyerek azt hallja, te nem vagy értékes, akkor a lelkében valami elzárul. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy minél tovább nyitva tartsuk a lelküket Isten irányába.”

„Értékelnünk kell a hálájukat, meg kell élni velük a bizalmat, folyamatosan érezniük kell, hogy foglalkozunk velük. Nevelőként egyenrangú kapcsolatra törekszünk, meghallgatjuk őket, kisírhatják magukat. Budapest peremén élünk, ugyanakkor nagyon érezzük a nagyvárosi hatásokat. Utcán csellengő diákokat látok, akiknek egészen máshol lenne a helyük. A város moraja a mi iskolai és családi környezetünket is fenyegeti. Ebben a helyzetben kell biztonságos helyet teremteni a diákoknak, ahol emberként tekintünk rájuk és elmondjuk, hogy a hiányosságaikkal együtt értékesek.”

Harmathy Ágota negyedik éve szolgál Szentendrén. A település adottságai, a gyerekek társadalmi háttere, a szülők felfogása komoly feladat elé állítja az iskolalelkészt.
„A Dunakanyar reformátusságának iskolája vagyunk, ahova általában polgári, jómódú családok gyerekei járnak, ahol minden rendben van külsőleg. Sokszor épp az anyagi biztonság miatt vesznek el a gyerekek, akik azt érzik, mindenük megvan, bárhol nyaralhatnak – de nem kapnak érzelmi biztonságot. A gyerekek elérhetetlensége mögött gyakran az elfoglaltságuk áll, szüleik már most építik az ő karrierjüket – a nyelvórától kezdve az élsportedzésig mindenre beíratják őket. Van, akinek az iskola után öt óra az edzéssel telik – nehéz neki azt mondani, hogy maradj itt egy kicsit velünk énekelni, imádkozni.”

Mert Isten értékesnek teremtett
„Azt szeretném, ha a diákok rácsodálkoznának, hogy a világ által kínált értékek nem valódiak. Nem attól lesz valaki értékes, hogy sok diplomája és sok pénze van, hanem mert Isten értékesnek teremtette, és ez nem változik, ha kettest kap. Iskolánk benne van az ország száz legjobb középiskolájában – ilyen körülmények között mondjuk el, hogy nem a teljesítmény az elsődleges, hogy te akkor is vagy valaki, ha semmit sem tudsz letenni az asztalra. Ez nem azt jelenti, hogy hanyaggá, felelőtlenné, rossz tanulóvá kell válni, hanem pontosan az elfogadottság miatt kell mindent beletennünk a munkánkba.”

Ez a szemlélet döntően meghatározza, hogy az iskola tényleg keresztyén-e. „Kulcskérdés, hogy akik működtetik, milyen lelkiséget képviselnek és ezzel tisztában vannak-e.  Ezért először a tanárokat szeretném megszólítani, az ő pásztorukká válni. Minden héten van hétkezdő áhítat, amit lelkészek tartanak, ez kis istentisztelet egy tanóra keretén belül. Az egyéb napokon az első órában tanító tanár tartja az áhítatot, ez komoly kihívás számukra, hiszen nem tanulták, hogyan kell az Ige alapján áhítatot tartani. Az én feladatom segítséget nyújtani nekik, ezért segédletet állítok össze a napi igemagyarázatokhoz. Elkezdtük a tanári bibliaórákat is, önkéntes alapon, ezeken a következő heti reggeli áhítatok igéit vesszük elő. Arról beszélünk, hogy nekünk, tanároknak hogyan szól az Ige, ez mindenkinek hasznos és építő. Szülők iskoláját is szervezünk havonta, ahol különféle témákban próbálunk segítséget nyújtani.”

Az iskolalelkészség képességeket és komoly kitartást igényel. „Ezzel együtt az lehet alkalmas, aki igazán kreatív tud lenni, aki megtalálja azokat a pontokat, ahol be tud hatolni a diákok lelkébe. Mindig kérdés, hogy mitől lesz egyházi egy iskola. Önmagában kevés, ha áhítatokat tartunk, ki tudjuk számszerűen mutatni, mennyi lelki programot szervezünk és hogy van egyházi énekóra. Mi biblikus világnézetet adunk át, de aki pusztán egy rendszert akar fenntartani, ne menjen iskolalelkésznek.”

Harmathy Ágota szerint az iskolalelkészek feladata mindenekelőtt az, hogy a Szentlélek munkáját segítsék. „Ezért érthető nyelven és szeretetteljesen kell szólnunk. Nagy lehetőség, hogy minden héten több száz emberhez beszélhetsz, ez azonban önmagában kevés. Ha azt akarom, hogy a diákok is meghallják, amit Isten mond, akkor nem érthetetlen, kegyes frázisokat kell pufogtatnom, ezzel már tényleg nem lehet elérni ezt a generációt – bár Istennek vannak csodái. Lehet, hogy passzívnak tűnnek, mégis meghallják a diákok, ami fontos nekik. Azt kell megértetnünk, hogy Isten ott van a matekórán, a szünetben, a táncórán, a szalagavatón. Mindenütt és mindig, dolgozatíráskor, edzésen, áhítaton, a családi vacsoráknál. Ő mindenhol az a szerető, megszólítható Isten, aki hibáinkkal, gyenge vagy jó teljesítményünkkel együtt fogad el minket.”

Képek: Somogyi Csaba