Keressük a Karácsonyt. Azt sugallják nekünk, hogy valahol létezik: és azt mondják nekünk, náluk van a tuti recept. Minden eladó. Látunk egy kedves képet, melyen régi barátok, boldog gyerekek, mély megértésben élő párok ünnepelnek: és érkezik, mert hogy mindig érkezik, egy frappáns mondat, ami egy okos marketinges fejéből pattant ki. Megtudjuk, mi mindent kell megvennünk, megrendelnünk, előfizetnünk azért, hogy ezek a víziók valóra váljanak. 

Az ünnepeink mindig ott rejtik magukban valami fontosnak, értékesnek és értelmesnek a valóra válását. Ha nem lenne ilyen fontos az emberi kapcsolódás, akkor ezek a reklámok nem tudnának rajtunk fogást találni. Pontosan a szívünket veszik célba, mely majd magával húzza az eszünket: és emiatt például esztelen költekezésbe fogunk. 

Szeretnénk szeretni, valamit, valakit. Enélkül pusztán idegen, homályos sötétben virrasztunk. És ezt nálunk jobban senki nem tudja, mint a termék- és brandmenedzserek. A reklámpszichológus többet tud rólad, az érzelmi szükségleteidről, és azt, hogy miként működnek az emberi kapcsolataid, mint Te magad. 

„Nem tudom, hogy mi van velem. Egyáltalán nincs karácsonyi hangulatom.” A karácsony, ha csak hangulat marad, nagyon törékeny és kiszolgáltatott alkalom. Elég egy jól célzott beszólás a családunk valamely tagjától – és máris itt a vége, kis karácsony, nagy karácsony. Elég egy csomósra sikerült mártás, vagy az opálosra összeálló csokimassza… Ha a párunk arcán nem azt a boldog mosolyt látjuk feltűnni, melyet elképzeltünk – csalódások szükségtelen sorának tesszük ki magunkat. 

Ezek igazából nem valós problémák. Csupán apró bosszúságok. A valós problémák ott kezdődnek, ahol emberek nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy azon filózzanak: pulyka vagy csirke legyen az asztalon. A valós problémák ott kezdődnek, hogy mivel fűtsenek be Szentestén, hogy legalább akkor meleg legyen. A valós problémák ott kezdődnek, amikor rengeteg ember rokonok és minden egyéb támogató kapcsolati háló nélkül, egyedül áll a világban. 

A karácsony hangulata helyett (vagy alatt) létezik a karácsonyi valóság. És bizony, ebben a valóságban nagyon sok tennivaló akad. Isten válasza, amelyet a Születésként ünneplünk most – erre a valóságra volt válasz.
Martin Buber rendkívüli 20. századi filozófus azt írta, hogy „az érzéseink csak vannak, de a szeretet történik”. Az érzések végtelenül színes és változatos skálája hullámzik bennünk, amelyekre az állandótlanság jellemző. Ezért a hangulat nem elég. 

Ehhez a szeretethez, amely történik, másfajta látásmódra lesz szükségünk.
A meghívás pedig: részvétel és kapcsolódás.  

A karácsony előtti napokban egy segélyszervezet alkalmain önkénteskedtem. A hatalmas épület minden terme hirtelen kreatív műhellyé szerveződött.
Az önkéntesség nem karitatív hóbort, világmegváltó szentek hobbija, kegyes lelkületűek klubja, akik nem tudják, hogy mit kezdjenek a felesleges idejükkel, pénzükkel, vagy krónikus segítő-szindrómájukkal. Maga az önkéntes vállalás és a szociális fókuszú szervezetek működésének lényege – igazából egy nagyobb struktúrára mutat rá, olyan világ lehetőségére, olyan világállapotra, amelyben a szeretet meg tud történni.
Nem létezik külön önkéntesség, ezt így gondolom. Emberek vannak, egyre szélesedő, táguló világlátással és felelősségérzettel – akik igyekeznek olyan elveket az életük minden területén megvalósítani, mint a tisztelet, a hozzájárulás, a gondoskodás és az együttműködés. Az, hogy ez ilyen formán fut ki, egy önkéntes szervezetnél végzett néhány óra munkában jelenik meg – az csak ennek a szemléletváltásnak és személyiségfejlődési útnak a pillanatnyi és látható kifejeződése. 

Miről szólt ez a vállalás? A fent említett közösség december 25-én több mint 100 embernek terít asztalt, „pont úgy, mintha otthon lennénk!”, ajándékozással és egyéni, névre szóló karácsonyi üdvözlőlap átadásával egybekötve. 

Ezért néhány pontban szeretnék ezekről a nézőpont-igazításokról írni. 

Az első forgatás: az elvárások helyett felajánlás
Amikor a csapból is az folyik, hogy „mert megérdemled”, és a feljogosítottság állapotában sokan azt keresik: „Ez miért jó nekem, nekem mi hasznom van belőle?”
Felszabadító, ha valaki azt a kérdést tudja feltenni: Mit tudok adni? Én mit tudok ehhez hozzátenni? 

A második forgatás: a nyereség helyett veszteség
Az önkéntes alkalmakon lehetőségünk van megtapasztalni azt, hogy ebből a tevékenységből nem lesz nyereségünk. Lesznek bőven, akik ezt nettó hülyeségnek, pazarlásnak tartják. Miért adna bárki is a keresményéből másnak, amelyért ő dolgozott, és amelynek nem ő fogja élvezni az előnyeit? Abban a világban, ahol minden alaposan ki van kalkulálva, ahol olyan „számítóak” az emberek: mi történne akkor, ha egyszer nem nyernénk cserébe SEMMIT?  

A harmadik forgatás: a látható helyett a láthatatlan
Jobbára láthatatlanul és a „láthatatlannak dolgozunk”. Ennek a karácsonyi vacsorának az elkészítésénél rengeteg ember fordult meg: van, aki fél órát, van, aki két órát tudott maradni. Van, aki csak épp beugrott egy kosár élelmiszerrel. Ebben a világban, ahol az emberek elképesztő dolgokat megtesznek azért, hogy észrevegyék őket, szerepeljenek főműsoridőben, elismerést és megbecsülést szerezzenek – rengeteg olyan ember van, aki láthatatlanul, észrevétlenül, minden méltatás nélkül törődik másokkal. Másrészt, a láthatatlannak dolgoznak, hiszen nem lehet mindig tudni, hogy miként és kihez ér célba az, amiért dolgoznak. 

A negyedik forgatás: a valaki helyett senki 
Ebben a világban, ahol mindenki Valaki akar lenni, lennie kell egy terepnek, ahol azt tapasztalhatjuk meg, milyen az, amikor senkik vagyunk. Elmentünk, hozzájárultunk, ott voltunk – mert volt lehetőségünk, mert volt miből adnunk, mert volt miből segítenünk, mert épp arra jártunk… Mert észrevettük, hogy minden, amink van, az nem a miénk – hanem mi is kaptuk, ránk bízták. 

Az ötödik forgatás: a név helyett a névtelen
Az önkéntes munkában nem a nevünkkel, sokkal inkább a jelenlétünkkel dolgozunk, ami éppen mindig abban a pillanatban hat, történik. A karácsonyi díszek készítésénél rendkívül jó hangulatban, tökéletesen együtt tudtunk működni mindannyian úgy, hogy be sem mutatkoztunk. Mégis, sokat tudtunk nevetni, derűsen osztozni a készülődés buzgalmában. Ugyanígy, nem tudjuk, hogy kikhez fog eljutni ez a sok útnak indított törődés és kedvesség, mivel nem mindig tudunk hozzá konkrét arcokat, embereket csatolni. Nem tudom, hogy kiknek készítettem azt a sok csomagot, nem tudom, kik lesznek jelen a vacsorán. 

A hatodik forgatás: a hatás helyett szabadság
És nem fogom tudni, hogy mit eredményez majd. Nem tudom, hogy segíteni-e, és hogy mennyiben fog segíteni az, amit én ezekben a napokban tettem. Lehet, hogy egy szemernyi különbséget sem fog hozni. Nem ugrik meg tőle a GDP. Még csak megváltani sem fogom a világot. Tökéletesen ismeretlen marad számomra az, hogy a szándékom milyen hatást eredményez. Remélem, hogy valakiknek ettől jobb és fényesebb lesz ez az ünnepi időszak. Ez a kontroll elengedése. 

A hetedik forgatás: az ismerős helyett ismeretlen
Van valami derűs, olykor mulattató abban, ha egyszerre olyan területen próbáljuk meg magunkat, amelyen nem vagyunk otthonosak. Például itt voltak azok a családapák, akik csillagokat rajzoltak és vágtak ki papírból, mellyel majd a vacsorának otthont adó termet fogják díszíteni. Nem lettek tökéletesek a papírmasé-figurák, minden díszítés másként sikerült. Rengeteg humorral kötöttük csokrokba a fenyődíszeket, melyekből sosem lett két egyforma. De úgy készítettük, mintha otthonra készítettük volna! 

Szabó Dóra Sarolta