„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Családi nap Őrbottyánban
A Juhász Zsófia Református Szeretetotthon ebben az évben is megrendezi a hagyománnyá vált anyák napja - majális elnevezésű programot. Ezúttal „A Család Napja"-ként meghirdetett rendezvényünkre minden kedves érdeklődőt szeretetettel hívunk és várunk.
Az egész napos programunk 10 órakor kezdődik a szabadtéri színpadnál a Kvassay-kastéllyal szembeni játszótéren. A nyitó áhítaton anyák napi köszöntés lesz lakóink, munkatársaink szolgálatában.
Természetesen a hozzánk érkező családokról, így vendégeinkről és a gyermekekről sem feledkezünk meg. Minden korosztály számára ajánljuk a mellékelt meghívóban szereplő kikapcsolódási lehetőségeket.
Rövid programajánlónk:
Lesz lehetőség kipróbálni az íjászatot, megtekinteni a rendőrségi tűzoltósági bemutatót, valamint meghallgatni a keresztyén motorosok bizonyságtételét is. Kirakodó vásár, különböző kézműves sátrak, ügyességi játékok és aszfaltrajz-verseny várja az érdeklődőket. A délutáni színpadi program 13.30-kor kezdődik az őrszentmiklósi református gyülekezet dicsőítő ifjúsági csoportjának koncertjével.
Rendezvényünkről, otthonunkról bővebb információ kérhető levélben, emailben, és telefonon is:
Juhász Zsófia Református Szeretetotthon
Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény
2162 Őrbottyán, Kvassay telep 1.
Tel: 06-28/564-010
Fax: 06-28/563-290
e-mail: orbottyan@reformatus .hu