Az Ószövetség és az Újszövetség összefüggései számos érdekes felismeréssel gazdagíthatnak minket, ha tudunk újszerűen közelíteni ezekhez, és nem elégszünk meg a hagyományos, történeti megközelítések kínálta válaszokkal. Ennek egy módja, ha Jézus Krisztust a négy evangélista szemével próbáljuk megérteni – hívja fel a figyelmünket Richard B. Hays amerikai Újszövetség-kutató a Visszafelé olvasás – Figurális krisztológia & négyszeres evangéliumi tanúságtétel című könyvében, amely nemrég jelent meg magyarul Hajnal Piroska fordításában, a Hermeneutikai füzetek 38. számaként. A mű azt vizsgálja, miként értelmezték az evangéliumok a Megváltó életét az Ószövetségi szövegek tükrében.

„Richard. B. Hays könyvének fő tézise vitát kockáztat, mert egyrészt igazhitűnek gondolt, másrészt tudományosnak vélt előítéleteket foszlat. De leginkább érzékeny olvasásra tanít: együtt olvasni az evangéliumokat Jézus Krisztus istenségének fényében.” – írta a könyvhöz készült ajánlójában Bogárdi Szabó István, dunamelléki püspök. De mit is jelentenek a mű címében szereplő fogalmak, a visszafele olvasás és a figurális krisztológia, és milyen előítéleket foszlatnak a szerző tézisei? Erről kérdeztük Pecsuk Ottó teológust, a Magyar Bibliatársulat főtitkárát, aki szintén ajánlót írt a könyvhöz; valamint a magyar kiadás szerkesztőjét és lektorát, Fabiny Tibor irodalomtörténészt és teológust.

Újranyitott utak
„A visszafelé olvasás megragadó szókapcsolat arra, ahogyan a szerző igyekszik az evangéliumok történeteiben felfedezni azokat az apró, hol jobban, hol kevésbé elrejtett utalásokat, amelyek összekapcsolják a Jézusról szóló történeteket az ószövetségi törvény, a próféták vagy a zsoltárok szövegeivel” – magyarázta Pecsuk Ottó. „A szerző szerint ilyenkor érdemes visszalapozni a Bibliánkban, és újraolvasni magukat az ószövetségi szövegeket, hogy immár az Újszövetség és a Jézusról szóló hitvallás fényében felismerjük bennük a Jézusra mutató régi-új értelmet.”

Hozzátette: a keresztyén szentírásmagyarázat történetében mindig voltak irányzatok, amelyek igyekeztek összekapcsolni az Ószövetséget az Újszövetséggel. Maga Jézus adott kulcsot ehhez, amikor az emmausi úton a két tanítványnak elmagyarázta, hogy róla tesz tanúságot az egész Ószövetség. Kálvin is úgy vélte, hogy a két Testamentum nem érthető meg egymás nélkül. Ebből a szempontból tehát nem új Richard B. Hays megközelítése. Frissessége és hatékonysága inkább a kreatív megközelítésben, az új terminológiában (mint például a figurális értelmezés fogalma) és a kidolgozottságában rejlik.

A szerző egyszerre kiváló teológus és irodalmár, így ennek megfelelő érzékenységgel képes kihozni a már unásig ismert, de valójában soha meg nem értett bibliai igék árnyalatait. Pecsuk Ottó könyvajánlójában erről így írt: „Richard B. Hays markáns és határozott hangja az elmúlt évtizedek Újszövetség-kutatásának, aki sokakat inspirált arra, hogy lezártnak gondolt hermeneutikai és írásmagyarázati utakat újranyissanak, és újra meghallgassák a teológiatörténet megcáfoltnak gondolt, de valójában csak elfeledett bibliamagyarázóit. A visszafelé olvasott Biblia mindannyiunkat előrébb visz az ige megértésében.”

Hays mint jó irodalmár szépen és élvezetesen fogalmaz, és bár műve tudományos értekezés, de a központi tézise a legfontosabb dologról beszél: Jézus Krisztusban a világ Teremtője és Izráel Istene jött el közénk. Pecsuk szerint ez zárójelbe tesz ezernyi fontosnak vélt újszövetségi és „tudományos" vitát Jézus történetiségéről, messiási öntudatáról, az evangéliumok megbízhatóságáról, és a lényegre irányítja a figyelmünket: aki Jézusban hisz és benne remél, az a leghatalmasabb barátra tesz szert. „Mint Ábrahám, akit Isten a barátjának, igaznak nevezett” – fogalmazott.

Négy szólam harmóniája
A figurális értelmezés a Biblia egészére tekint, és azt vizsgálja, hogy a négy evangélista miként véli fölfedezni, hogy az Ószövetség Istene azonos Jézus Krisztussal. Amíg a hagyományos olvasatok általában az Ószövetségből kiindulva azt nézik, hogy az ottani próféciák, ígéretek hogyan teljesülnek be Krisztusban, addig a visszafelé olvasás az újszövetségi iratokban keresi meg azokat az elemeket, idézeteket, amelyek visszautalnak az Ószövetségre. Azaz pont fordított irányba halad, mint az manapság megszokott.

„A szövegek olyanok, mint a szövetek: fonalak alkotják őket. Az Újszövetség így építi be a vendégszövegeket tanúságtételébe, és ezek az ószövetségi idézetek vagy visszhangok teremtik meg az összefüggést az Ó- és Újszövetség között” – fogalmazta meg a könyv alapgondolatát Fabiny Tibor. „A figurális megközelítés ezt az összefüggésrendszert szövetként véli fölismerni. A Szentírás fölszakíthatatlan köpönyeg, egységes egész, amelynek szétszedése sok veszéllyel járhat, akár dekanonizálással is.”

„Az Ószövetség felől nézve nehéz megállapítani, hogy mely próféciák vonatkoztathatók Krisztusra. De ha az Újszövetséget nézzük, és azt, hogy a szövegben melyek azok a képek, amelyek a Messiásra vonatkoznak, akkor egyértelmű az, amit az evangélium szerzői is fölismertek, hogy Jézus az Ószövetség Istene” – tette hozzá. A könyv arra hívja fel a figyelmünket, hogy bármennyire eltérő is a négy evangélista megközelítése, lényegében egyik sem csupán Jézus emberi személyére koncentrál, hanem isteni mivoltára mutat rá.

Különbségek természetesen vannak a négy evangélium között. Egyrészt amiatt, mert négy különböző személy írta, másrészt amiatt, hogy négy eltérő közönségnek írtak. Máté elsősorban a zsidóság számára, Márk inkább a pogányság számára, Lukács inkább az értelmiség számára, és Jánosé az úgynevezett lelki vagy spirituális evangélium. Hays szerint a négy különböző szemlélet kiegészíti egymást, és a szöveg tekinthető egyfajta polifon zeneműnek, amelyben négy különböző szólam alkot harmóniát.

Eltérő megközelítések
Amíg a fundamentalista megközelítés homogénnek tekinti a Bilbliát, és azt mondja, a teljes Szentírás Isten kinyilatkoztatása, addig a figurális megközelítés ugyan vallja a Szentírás inspiráltságát, de kihangsúlyozza, hogy az inspiráció nem ugyanaz, mint az információ. Elfogadja, hogy az írók emberek, akik különböző gondolkodásúak, de mindegyiküket megragadta Jézus Krisztus, akinek a személyében mind felismerték a Messiást.

Hays a The Art of Reading Scripture (A Szentírás olvasásának művészete) című könyvében kilenc tézisben foglalta össze a Biblia értelmezéseket. Ez függelékként a Visszafelé olvasás magyar kiadásában is olvasható. Itt többek között azt fogalmazza meg a szerző, hogy nem teljesen elvetendő az a régi szemlélet, amely szerint a Biblia szövegeinek rétegei vannak. „A középkorban az értelmezésnek négy szintje volt: literális, allegorikus, morális és anagogikus. A reformáció szerint viszont csak egyetlen értelem lehetséges, még ha az komplex is” – mondta Fabiny. Minden kornak megvoltak a maga értelmezési módjai.

A figurális kutatás nem veti el a történetkritikai módszert, de úgy véli, a teológiai szempont nem lehet másodlagos: a teológiát kell először figyelembe venni, hiszen a Szentírás nem olyan, mint bármely más régi szöveg, a Biblia azt igényli, hogy a hit szemüvegén keresztül értsük meg. „Sajnos mára kettévált a tudományos bibliaértelmezés és a gyülekezeti, gyakorlatias igeértelmezés. A figuratív megközelítés azonban hidat verhet közéjük oly módon, hogy a konzervatív és progresszív irányzatokat összekapcsolja, ezért nevezik teológiai értelmezésnek is.”

A teológiai vagy figurális értelmezés emellett ökumenikus megközelítés, amelynek kidolgozói között voltak katolikusok, ortodoxok, reformátusok és evangélikusok is. Éppen ezért fontos számára az egyház komolyan vétele, valamint az egyház hitének kifejezése. Ez nem csupán a mai egyházra vonatkozik, hanem a korábbi évszázadok egyházára is. Emellett komolyabban veszi a tradíciót, és rehabilitálja az értelmezéstörténetet. „Hays szerint együtt olvassuk az evangéliumokat az evangélistákkal: ugyanabba az irányba nézünk, és éppen ezért a lelkületen is osztozunk velük” – magyarázta Fabiny.



Minden nap tanít minket
A Richard B. Hays könyvében leírtak alapján bárki olvashatja a Szentírást összefüggéseiben akár komolyabb teológiai előképzettség nélkül is, és nem csupán történeti, tudományos, vagy az egyéni élményekre koncentráló olvasással, hanem a szövegösszefüggések értelmezésével. „A Biblia folyamatos olvasása mellett fontos az is, hogy fedezzük fel az egyik rész utalását a másik részre, azaz az Újszövetséget olvasva figyeljünk föl arra, mikor vannak az adott szakaszban ószövetségi idézetek vagy utalások! Ez ahhoz a reformátori jelmondathoz vezet minket vissza, hogy a Szentírás önmagát magyarázza.”

A figurális krisztológia értelmezése szerint, ha teológiai érdeklődéssel olvassuk a Bibliát, akkor nem kelhetünk fel a Biblia olvasásából úgy, hogy nem tanultunk semmit. „Luther alapgondolata szerint mindennap, amikor az Igét olvassuk, újra és újra meg kell térnünk. Mert nem elég, ha csak egyszer tértünk meg, és utána állandóan erre hivatkozunk. Mindennap föl kell fedeznünk a Biblia olvasásával az élő evangéliumot a Szentlélek segítségével. Ezért imádkozunk minden bibliaolvasáskor azért, hogy a Szentlélek nyissa meg az értelmünket és szívünket az Ige befogadására.”

Barna Bálint

Képek: Hermeneutikai Kutatóközpont; pexels.com; Barna Bálint