Mintegy száznyolcvan fiatal részvételével rendeztékmeg a Református Fiatalok Szövetségének nyári nagytáborát a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferencia-központban, augusztus 3–9. között. A hét a regenerációról szólt, az evangelizációk, előadások, kiscsoportok, délutáni foglalkozások és bizonyságtételek megtérésre és megújulásra hívták a tábor résztvevőit.

Teljes reményvesztettségből
Csak szeretetteljes, érzelmi biztonságot adó istenkapcsolat által tapasztalhatjuk meg a valódi felépülést, erre Bajcsi Norbert élete hiteles példa. A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon önkéntes munkatársa alkoholizmustól,agressziótól súlyosan terhelt családban nőtt fel, nagyon sokszor átélte a teljes kilátástalanságot, lelki és egzisztenciális bizonytalanságot.
„Gyermekként hallottam először Istenről, de ekkor még egyoldalú, önző kapcsolatom volt vele. Tudtam, hogy létezik, és azt is, hogy nem hallgat meg. Mivel nem volt érzelmi biztonságot adó otthonom, elfogadásra vágytam, és arra, hogy tartozzak valahova. Így kerültem kapcsolatba a droggal, a szertől eltűntek a szorongások, teljes embernek éreztem magam, bátornak és értékesnek.”

Bűncselekmények, fiatal-, majd nagykorúak börtöne, a drogfogyasztás, gyógyszerfüggőség ördögi köre, hajléktalanság, pszichiátria – élethelyzetek, amelyek a biztos pusztulás irányába terelték a fiatal, Istenre vágyó Norbertet.
„Gyűlöltem az alkohol szagát, az ital mégis erősebb volt nálam. Mindent megtettem, hogy elmeneküljek a valóságtól, végül már a pszichiátria is bezárta a kapuit előttem. Még egy ilyen helyre sem vagyok alkalmas – gondoltam.”

Ráckeresztúrra kerülve arra számított, börtönhöz hasonló élmények várnak rá, ám ekkor indult el a valódi, teljes regenerálódás útján, ezt az utat azonban, mint mondta, csak nagyon kevesen járják kitartóan.
„Amikor először szálltam le Martonvásáron, az értem küldött sofőr kiszállt, és átölelt. A rehabon mind a harminc bentlakó egyenként ölelt meg, biztatott. Életemben először hálát adtam Istennek, de a bűneimmel is szembe kellett néznem. Isten egy fél pillanat alatt képes megbocsátani, de a teljes életemet kell letennem a kezébe – biztattak. Megtértem, gyülekezeti tag lettem, másokért szolgálok. Élettörténetemből színdarab készül, amelyet drogprevenciós céllal mutatunk majd be a terápiás otthon lakóival. Nagyon színes lett az életem, de tudom, mindent Istentől kaptam, és ezért mindennap hálát adok.”

Aki felülírja az emberi logikát
Valószínűtlen, hogy valaki hívő lesz, és azzal köt házasságot, akire a legkevésbé gondolt volna. Az Istentől jövő regeneráció sokszor váratlan, észszerűtlen és valószínűtlen helyzeteket teremt, ehhez aktív, megharcolt és bizalomteljes istenkapcsolatra van szükségünk – erről már Deák Péter és Deák-Vaizer Viktória csőszi lelkészházaspár beszélt.

„A lelkemben őrzök emlékképeket a rendeltetésszerű, idilli családról. Ez a kép később édesapám korai halála, édesanyám rokkant-nyugdíjaztatása miatt teljesen megváltozott, de úgy tekintek az életemre, hogy Isten a sok megpróbáltatást a javamra formálta. Hálás vagyok, mert bár négyévesen főznöm és takarítanom kellett, ez a tapasztalat óriási ajándék számomra családanyaként. Hamar megtanultam, mit jelent a kitartás, a munka és a szorgalom. Családunkban nem volt több generációra visszavezethető református hagyomány, édesanyám akkor lett református gyülekezeti tag, amikor kamasz voltam, ekkor gyakran tettem próbára a hitét. Végül átment a vizsgáimon, meggyőzött arról, miért érdemes keresztyénként élni. Minden kapcsolatban kiderül, ki milyen normákat, szokásokat és sebeket hordoz. Számomra komoly kihívást jelentett megtanulni, mit jelent tisztelni a férfit, már kisgyermekként talpraesettnek kellett lennem, nehéz volt átengedni a vezetést. Közösen kellett megtanulnunk, hogy nem egymás ellen küzdünk, hanem együtt harcolunk a megoldásokért. Azt a döntést hoztuk, hogy kitartunk egymás mellett, akkor is, amikor az adott pillanatban azt érezzük, már nem működőképes a kapcsolatunk, a hűséget Isten előtt mondtuk ki” –vallotta meg Deák-Vaizer Viktória.

„Két kislány édesapjaként nehéz elképzelnem, milyen lehetett, amikor csecsemőkoromban örökbe adtak, és intézményből intézménybe szállítottak. Aztán megjelent egy orvos-mérnök házaspár, akik hazavittek, és túlzás nélkül mondhatom, hogy a legjobb körülmények között neveltek fel, Budapesten. Azért kereszteltek meg és konfirmáltam, mert ez a középiskolai felvételim egyik feltétele volt. A gimnáziumi évek alatt Isten többször is megszólított, látta azt az űrt, amit örökbefogadottként éreztem a lelkemben. Sokáig politikus akartam lenni, hallani sem akartam a lelkészi pályáról, végül megértettem, hogy lelkeket kell mentenem. Kisebbségi komplexusokkal küzdöttem, végül Isten megerősítette bennem, hogy valóban elfogad. Teljesen valószínűtlen volt, hogy Viktória személyében találom meg a társam, hiszen kölcsönösen mást képzeltünk el ideális házastársnak. Később előfordult, hogy a legapróbb különbözőségeken is hajba kaptunk, Viktória tanított meg arra, hogy beszélnünk kell a problémákról, mondjuk ki, ami zavar minket. Jézus gyakran kért emberileg logikátlant, értelmetlent, Isten mégis ekkor tudta megmutatni igazána hatalma nagyságát. Számomra is észszerűtlen volt elhagyni a fővárost, karriert, barátokat, hogy aztán Istentől megáldott életet élhessünk. Egyáltalán nem biztos, hogy amit racionálisnak látunk, az Isten terve, inkább az ő útmutatását kell keresnünk minden élethelyzetben” – fogalmazott Deák Péter.

Degenerációból regeneráció
Az evangélium nem mindig simogatja a lelkünket, hanem, mint az orvos, lelki kificamodásainkat rakja helyre. Ez fájdalommal jár, és türelmet, alázatot kíván, ezek nélkül nem beszélhetünk regenerálódásról – erről Korsós Tamás dunaharaszti beosztott lelkész beszélt, aki az esti evangelizációkat tartotta a Máté evangéliuma 16. részének 24-25. versei alapján.

„Önmagunk körül forgunk, saját gondolataink urai akarunk lenni, a másikat nem szeretjük, hanem használjuk. Céljainkat önmagunknak találjuk ki, ahogy a célokhoz vezető utat is magunkért járjuk. Jézus, amikor önmagunk megtagadásáról beszél, erre az önző állapotra utal, amit gyakran szabadságnak gondolunk, de ez valójában elkorcsosult életet jelent. Degenerált állapot, amiből Jézus regenerálni szeretne bennünket. Azért lettünk megteremtve, hogy életünk minden pillanata Istenre mutasson, hiszen ez teljesít ki minket emberként. Mi azonban magunkra nézünk, és nem akarunk tudomást venni az önzetlenségre hívó Istenről. Amíg egy probléma nem érint személyesen, nem érdekel, saját vágyaim kiélése a legfontosabb – vallják sokan. Önistenítésünk egyfajta gravitációs erő, amely mindig visszahúz minket Istentől. Önmegtagadásunk azt jelenti, többé nem tűrjük el, ami egyszer kificamodott. Ez kegyetlenül nehéz döntés és feladat minden keresztyén számára, le lehet térni az önzőség útjáról, ezt azonban mindennap meg kell tennünk. Sőt, mindent át kell adnunk Istennek, és ez még nehezebbé teszi ezt a döntést. Krisztus, aki feladta a mennyország tökéletességét, nem a céltalan semmibe, hanem a másokat gazdagító, önzetlen életre hív minket.”

Az Úr kedves esztendeje
A tábor főelőadója, Pálfi-Ferencz Lilla budafoki beosztott lelkipásztor a Lukács evangéliuma ötödik részének egyes szakaszai alapján tartotta meg délelőtti előadásait. Mint mondta, a Megváltó teljesen új életre hív, új gondolkodásmódot ad, és ez radikálisan különbözik attól, amit a világ hirdet, vagy amit önmagunknak elképzelünk.

„Minden igetanulmányozás egyik legfontosabb kérdése, hogy pontosan kihez szól az adott szakasz. Jézus a gyógyításaival tanítani szeretne, korunkban úgy mondhatnánk, egyfajta élménypedagógiai szemlélettel teljesítette küldetését. Amikor bénát, leprást, megszállottat, vakot gyógyított, azzal kijelentette, hogy ő a várva várt Messiás, aki az Úr kedves esztendejét hozta el a világnak – az ószövetségi időkben a hetedik év az adósságok elengedésének ideje volt. A rabszolgák hazatérhettek családjukhoz, a termőföldet nem vetették be, engedték, hogy regenerálódjon. A szabadulás éve Jézussal kiteljesedett, és most már mindennap átélhetjük azt, hogy Isten minden tartozásunkat elengedi. Ő az evangéliumok által nem a szálkát vagy a gerendát keresi bennünk, hanem a naponkénti feloldozást és gyógyulást hirdeti Jézus által. A regenerálódás is erre reflektál: a megújulásban nincs helye az önvádnak, sem mások hibáztatásának. Ennél sokkal könnyebb nemet mondani Jézusnak, mert a teljes megújulás bocsánatkéréssel, bűnbánattal, mások tartozásának elengedésével jár együtt. Isten mindenkinek személyre szabott tervet állított össze, a kérdés, hogy érdekel-e minket ez a hibátlan terv, és képesek vagyunk engedelmeskedni.”

A nyári nagytábor a beszélgetések, érintkezések, szellemi és lelki formálódások helye. Biztonságot adó otthon, ahova fiatalok ezrei léptek be a szervezet története során. A 2020-as tábor arra az életet regeneráló evangéliumra fókuszált, amely járványok, korlátozások, családi és egyéni küzdelmek között ad teljes gyógyulást, önzetlen célokat, másokat gazdagító szolgálatot.

A REFISZ következő országos alkalmai az őszi regionális találkozók és a téli találkozó lesznek. Bővebb információt a szervezet honlapján és Facebook-oldalán találhatnak.

Képek: Dobó Attila és Puha Dorottya