1. felvonás – Engem elhagytak
Engem elhagytak. Egyedül maradtam. Magamra maradtam. Megint én. És minden a vállamra szakadt. Vagyis inkább én szakadok szét mindjárt a feladatok között. Még ez is van, de az sincs kész. Úgy érzem, ezerfelé áll a fejem. Szétszakadok. De megoldom, megoldok mindent, muszáj lesz, nem? Be sem fejeztem még az egyiket és jön a másik teendő. Mi a fontos, mi a sürgős, mi az, ami várhat?

Mária – Nem értem. Persze ő – megteheti. Magamra hagyott. Pedig nem tett még ilyet. Vagy mégis? Ez már a sokadik alkalom, hogy itt állok végül egyedül. De hát tudja, hogy mennyi feladat lenne. És azt is tudja, hogy én itt robotolok, és egyedül nem megy majd. Legalábbis tudnia kéne. De ő csak ül és hallgat. Azt hittem, hogy számíthatok rá. Ígéretei mindig mindenkinek olyan könnyen vannak.

Jézus – Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszek a teendők tengerében? Uram! Hát nem látod? Uram! Még te sem látod? Uram! Ha nem látod, ha nem veszed észre, akkor mondom! Uram! Legalább te mondd már meg Máriának! Uram! Szólalj már meg! Ha igazán szeretnél, tudnád, hogy segítségre van szükségem.

Megint csak én maradtam. Ha én nem teszem, senki sem fogja. Engem elhagytak. Hát senki sem látja?

2. felvonás – Dehogy hagytalak el
Márta, Márta – de hiszen szeretlek. Na, hallod már? Ismerlek téged. Márta, Márta hallasz már valamit? Ha tudnád, hogy úgy sírok érted, mint a városért; Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Betértem hozzád, és te be is fogadtál, gondod is van rám. Látom, mennyit teszel. Látom, hogy eltemet a munka. Látom, hogy mennyire szeretnél engem szeretni. Hogyne törődnék veled? Hogyne lenne gondom rád? Hiszen itt vagyok, eljöttem.

De végighallgatnál engem is?

Dehogy hagytalak el. Nem Márta, Márta, te maradtál egyedül, mert a gondolataid választottad. Magadat választottad. Szétszórtad magad a sok dolog között. Teljes lényed felett uralmat szereztek. Te a másik részt választottad. Pedig én téged választottalak.

Márta, látod a feladattengert. Látod azt a nagy kupachalmot, ami az asztalodon előtted tornyosul, de látod-e azt, amit kitakar? Hallod a teendők örvénylő sorát a fejedben, de hallasz-e még mást? Nem kell mindent elvégezned előbb, hogy hozzám jöhess.

Hogyan segítsek, ha parancsolsz az Úrnak, és parancsod hangja túlharsogja hangom? Ha parancsolsz és a parancsod hangja nagyobb, mint én, hogyan legyek Úr a káoszodon? Marad-e még hely az Úrnak? Te mást választottál. Pedig én téged választottalak!

Kérsz, de nem tudod, mit kérj. Szükségben vagy, de nem jó helyen keresgélsz. A gondolataid telve vannak, de csak magaddal. Még nem érted, mit kérj. Még nem látod, hogyan kérj. De honnan is tudnád, ha nem ülsz ide hozzám? Ha nem ülsz ide hozzám, akkor nem fogod tudni, hogy mire is van a szívednek legjobban szüksége.

Dehogy hagytalak el! Márta, Márta. Itt vagyok, betérek hozzád.

Nem a testvéredre van szükséged. Nem a tetteidre van szükséged. Valójában csak egyre.

3. felvonás – Engem hagynak el
Én Istenem, én Istenem! Én leszek az, aki magára marad, aki egyedül marad.

Márta, ha odaülnél, odakuporodnál a lábamhoz, gyere!

Márta, tudod, azért jöttem, hogy szolgáljak. És én leszek az, akit magára hagynak. Én leszek az, akit cserbenhagynak a társai. Sőt, tudod be sem fogadtak, mert a szálláson nem volt számomra hely.

Én Istenem, én Istenem! Megvetett leszek és emberektől elhagyatott, nem törődnek velem. És szétszakít a küzdelem. Egész testem, teljes lényem odaadom. Segítség nélkül maradok; vajon eljön-e Illés, hogy megmentse őt? De csak némán tűröm.

Ülj ide a lábamhoz, ha nem ülsz ide hozzám, nem fogsz engem látni. Csak magadat. És csak a feladattornyokat. Végül keserű lelked szemüvegén keresztül pedig csak a falakat.

Márta, Márta először ülj ide a lábamhoz.