Május 1-jén, szombaton a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalomhoz tartozó magyar és szlovák fiatalok, közös programot szerveztek Esztergomban és Párkányban, amelyen több mint 300-an vettek részt. Ez egyúttal az Egyesült Világ Hetének világszintű megnyitója is volt, melyet a fiatalok a világ minden részéről interneten nézhettek. A Magyar Kurír élményeikről kérdezte a részt vevő magyar és szlovák fiatalokat.

- Miért fontos számodra az Egyesült Világ Hete? Miért jöttél el erre a napra?

Móni: Azért fontos nekem, mert ezt mi szervezzük, a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalomhoz tartozó fiatalok, és tudjuk, hogy mindenki a saját országában tesz valamit a testvériségért. Azért is, mert ezzel felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy lehetséges a testvériség az emberek, nemzetek között. 

Bulcsú: Nekem azért fontos, mert sikerült elhívnunk a városunkból, Monorról hat fiatalt a református felekezetből, akik jól érzik itt magukat, és tetszik nekik, amit csinálunk, és így is velük együtt tudjuk építeni a városunkban a testvériséget. Már volt egy kezdeményezésünk a „24 órás kosármérkőzés", a következő lépés ez a rendezvény, és reméljük, hogy a jövőben Monoron is tudjuk kamatoztatni ezt az egészet. 

Berci: Ennek a napnak az a lényege, hogy tanúságot tegyünk a testvériség eszméjéről, és főleg arról, hogy ez egy élhető ideál. Ez a nap megmutatta, amit tudtunk, hogy a testvériség nagyságrendileg sokkal fontosabb, mint bármilyen hovatartozás kérdése. Azért jöttem el, hogy ezt megtapasztaljam és erről tanúságot tegyek. Nemcsak azok előtt, akik itt vannak, hanem a világ előtt is, és mindenki előtt, akihez ennek a napnak az üzenete eljut: nem kell meglepődni azon, hogy mi a szlovákokkal a testvériséget építjük, mert ez egy természetes dolog, ez nem áll ellentétben a nemzeti öntudattal, sőt erősíti azt. Csodálatos dolog, amikor a két kultúra találkozik egymással. 

Balázs: Azáltal, hogy kifejezzük a különbségeket, még inkább rámutatunk az egyéniségre és a sajátos szépségekre is. És arról is bizonyságot adunk, hogy ezt közösen tudjuk élvezni. 

Berci: Igen, ez nem működik anélkül, hogy a testvériségre ne fektetnénk hangsúlyt. 

- Milyen élményeid voltak szlovák, illetve magyar fiatalokkal? Volt korábban elképzelésed, előítéleted a népükkel kapcsolatban? Ehhez képest mit tapasztaltál a mai nap során?

Berci: Ha volt is bennem előítélet, az most teljesen lényegtelenné vált. Számítottam rá, hogy a magyarok és a szlovákok részéről is azok a fiatalok fognak eljönni, akik a testvériséget akarják építeni. A köztünk lévő kapcsolat háttérbe szorít minden olyan dolgot, ami negatívumként vagy nehézségként előjöhetne a két nép kapcsolatában. Nem volt arra szükség, hogy most leromboljuk a két népet elválasztó falat, mert ez a fal nem is létezett. 

Bulcsú: Délután Párkányban voltam a gyerekekkel játszós-műhelyen, és nagyon jó volt. Teljesen mindegy volt, hogy a gyerekek milyen nyelvűek vagy nemzetiségűek, mert a játék közös volt. S az előítéletek? Annyi volt bennem, amit az iskolában az ember hall, de én soha nem gondoltam olyan komolyan ezeket. 

Móni: Nem voltak előítéleteim, talán azért sem, mert nincs személyes rossz tapasztalatom. A szlovák fiatalok ugyanolyanok voltak, mint mi. Ami még kedvezően befolyásolta a véleményemet, az mások tapasztalata volt: délután az idősek otthonában egy néni arról mesélt, hogy sokszor jár Szlovákiában, de nem emlékezett egyetlen problémára sem. Voltak olyan fiatalok, akik járókelőkkel készítettek interjút a nap folyamán, és minden megkérdezett nagyon örült annak, hogy a szlovákokkal együtt építjük a testvériséget. Így ma megerősödtem abban, hogy ugyanolyanok vagyunk, testvérek vagyunk, és nem szabad hagynunk, hogy a média befolyásoljon bennünket. 

- A mozgalom gondolatait, az itteni élményeidet hogyan tudod hasznosítani vagy megélni a mindennapokban?

Bulcsú: Szerdán a főiskolán majális volt és pont egy szélsőséges nézeteket valló sráccal beszélgettem, aki szidta a cigányokat... és tudod, vannak ilyen irányzatok, akik bizonyos népeket akarnak felelőssé tenni azért, hogy mi rosszul élünk. Komoly vitánk volt erről, és a csoporttársaim is egyetértettek azzal fiúval. Láttam, hogy az előítéletek ott vannak bennük. Hazafelé mentünk az egyik lakótársammal, és ő is neki adott igazat. A srác előtte azt is mondta: „Forradalom kell, leverünk mindenkit..." Az úton találkoztunk egy rokkant cigányemberrel, aki nem volt valami túl jól szituált. Az autók nagyon kijárták ott az utat, és ő mindig visszacsúszott a kerekesszékével egy nyomvályúba. Odamentem hozzá és áttoltam az úton, majd visszamentem a lakótársamhoz, és azt mondtam neki: „Látod, ez a forradalom." Amit itt kapok, azt így tudom kamatoztatni az életben. 

Berci: Amiről itt beszélünk, az nemcsak egy eszmerendszer vagy egy ideál, hanem konkrétan arra vonatkozik, hogy nekem hogyan kell lépnem a másik ember felé. Ahhoz, hogy én a testvériséget megéljem, nincs szükség nagy rendezvényekre, konferenciákra. A kölcsönös szereteten alapuló testvériség a hétköznapokban is élhető. 

Móni: Nagy segítséget jelentenek azok a gondolatok, amelyekről itt hallottunk. Segítenek, hogy nyitottabb szívvel járjak, ne mindig ösztönösen csak azt nézzem, hogy mi az, ami nekem jó, hanem másokra is figyeljek. Ez a hétköznapokban legkönnyebben például az otthoni teendőkben, mosogatásban, főzésben, takarításban nyilvánulhat meg. Vagy abban, ahogy a másik emberhez szólok. 

- Mit viszel haza magaddal erről a napról? Van ötleted, terved, elhatározásod a jövőre?

Bulcsú: Örömet és azt a szándékot, hogy a mi városunkban is kibontakoztassuk az itt tapasztaltakat. 

Berci: Leginkább azt, hogy a békét és a testvériséget komolyan kell gondolni, és közelebb van, mint hinnénk. S ha a kölcsönös szeretetre törekszünk, akkor az ellentétek vagy bennünket elválasztó dolgok megszűnnek létezni. Pusztán abból, hogy a szlovákok közül is milyen sokan eljöttek erre a napra, úgy érzem, hogy ez valóban sok ember vágya. 

Móni: Ma még könnyebb volt testvérekként élni, mert mindenki ezt akarta. Ha hazamegyek, szeretném többször tudatosítani magamban napközben, hogy a sok idegen, akivel találkozom, mind-mind a testvéreim. Így biztosan nagyobb szeretettel fogok feléjük fordulni. Ez a legfontosabb, amit hazaviszek.

* * *

Marek (Szlovákia): Kihívás volt számunkra, hogy ezt a napot együtt szervezzük a magyar fiatalokkal. Érzem, hogy Szlovákiában vannak problémák, a kapcsolatokban van valami, mint a homokszemcsék fogaskerekek között. A politika sokszor felfújja a problémákat, az emberek pedig ezt hallják, és így ebben élnek. Ezek a gondok befészkelik magukat a társadalomba is. Amikor hallottam emberektől, hogy „azok ilyenek vagy olyanok", bármelyik oldalról, többször mondtam: „Jó, üljünk le, mondd el, mi történt pontosan. Neked személyesen volt valami problémád?" Én például soha nem találkoztam közelről ilyen nehézséggel. Úgy éreztem, kutyakötelességem megmutatni a világnak, hogy léteznek normális kapcsolatok is, és nem minden igaz, amit hallunk. 

Ezzel a nappal kapcsolatban legnagyobb félelmeim a nyelv miatt voltak, mert a magyar és a szlovák nagyon különbözik, s gyakran úgy éreztem, ez szinte elválaszt minket. Sokszor angolul és olaszul kommunikáltunk. Érzékenyebb kérdések is előkerültek: mi történik, ha egy elhangzott tanúságtételben egy részt kicsit másképp ad vissza a fordítás? Az egész szervezés, a kommunikáció nagy része rengeteg e-mailen keresztül zajlott. Egy idő után láttam, hogy a megoldás az, ha bizonyos értelemben Isten kezébe helyezzük ezt. Fontos az én lépésem is: bizalommal kell fordulnom a másik félhez, hogy megfelelőek a fordítások stb. Természetesen a szervezés során voltak nehézségek, főleg a kommunikáció miatt, de ezek mindig elrendeződtek. Mivel az esemény Magyarországon volt, a magyarok sokkal többet vállaltak magukra, mint mi, és ezt ezúton is szeretném megköszönni. 

Nekem nagyon tetszett a mai nap, és tényleg lehetett látni, hogy ezt a rendezvényt nemcsak mi szerveztük, hanem a gondviselés is nagy szerepet játszott benne. Rájöttem, hogy voltak előítéleteim, de az előkészítő közös munkák során ezek eltűntek. Az előítéletek gyakran abból fakadnak, hogy nem törekszünk megérteni a másikat, ezért a legjobban a kommunikációval lehet megszüntetni őket. Sok jó embert megismertem, pozitív benyomásom van a napról. Ha valaki most azt mondaná nekem, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok rosszak, azt mondanám neki: „Gyere, megmutatom neked, hogy vannak másmilyenek is." Megértettem, hogy ha adunk és kapunk bizalmat, akkor nincsenek problémák, és ha megvan közöttünk a bizalom, a problémáknak is lesz megoldása. Már most várom a következő találkozót Magyarországon. 

Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír