Idén lesz ötven éves a Doktorok Kollégiuma, a Magyarországi Református Egyház tudományos kutatómunkáit egybefogni és koordinálni hivatott szakmai szervezet. Az elmúlt fél évszázadról, a jelen feladatairól és a jövőbeli tervekről Vladár Gábor lelkipásztorral és teológiai tanárral, a Doktorok Kollégiumának elnökével beszélgettünk.



Mit érdemes tudnunk a Doktorok Kollégiumának születéséről?
Az 1972-ben Debrecenben Bartha Tibor püspök vezetésével ülésező Zsinati Tanács hozta létre a Doktorok Kollégiumát, és ekkor fogadták el annak szervezeti és működési szabályzatát. Elsősorban az volt a cél, hogy összefogják a korábban többé-kevésbé elkülönülve működő tudományos műhelyeket és biztosítsák a tudományos teológiai munka számára az utánpótlás nevelését. A Doktorok Kollégiuma megalapításában, illetve működtetésében elévülhetetlen érdemei voltak Makkai László főtitkárnak, a nemzetközi hírű egyháztörténésznek, aki egyébként a Confessio folyóirat elindításában is fontos szerepet játszott.

Ön hogyan került kapcsolatba a Doktorok Kollégiumával?
Az alapítás évében már teológushallgató voltam Debrecenben, így azon kevesek közé tartozom, akik diákként jelen lehettek a kezdeteknél. Lelkipásztorként azután tagja lettem az újszövetségi szekció közösségének, amelynek egy időben az elnöke is voltam. Tavaly augusztusban választottak meg a Doktorok Kollégiuma elnökének.

Mik voltak a kezdeti időszak fontos témái a szervezet számára?
Abban az időben sokféle teológiai kérdés vetődött fel, például az új bibliafordítás, illetve annak revíziója, vagy a világszerte megelevenedő karizmatikus mozgalmak jelensége kapcsán. Ott volt még a nők lelkészi ordinációjának a kérdése is. Lehetséges-e, hogy a nők teljes értékű lelkipásztori szolgálatot vállaljanak? Ma már ez evidencia, de hosszú út vezetett el idáig. A keresztség és az úrvacsora sákramentuma kapcsán is felmerültek tisztázandó dogmatikai kérdések, és ebben az időben tárgyalták az új istentiszteleti rendtartásunkat, illetve a református istentisztelet teológiájának kérdéseit is. Meg kell említenem, hogy az a korszak az úgynevezett párbeszédek korszaka volt, amely akkoriban terjedt ki az ortodox keresztényekre is, ortodox–református dialógus címen. Persze, nem minden téma kapott hangsúlyt minden egyes szakosztályban vagy szekcióban, de mindenki elvégezte a maga házifeladatát, hogy egyházunkban letisztuljanak ezek a kérdéskörök.

Milyen új lehetőségek nyíltak meg a szervezet számára a rendszerváltás után?
Nagyobb mozgásteret kaptak az egyházak, amit református részről ki is tudtunk használni. Persze, ez vitákkal és belső tanulási folyamatokkal is járt. Például a teológiai akadémiáknak át kellett állniuk az új felsőoktatási rendszerre, és be kellett illeszkedniük az egyetemi keretek közé. Megindultak a doktori iskolák, amelyek azóta is gazdagítják a Doktorok Kollégiumának a taglétszámát. Sok új szakosztály is kialakulhatott. 1972-ben még csak három szakosztály volt, jelenleg már tizennégy működik. Komoly közösséggé nőttük ki magunkat, ami számos szervezeti átalakulással is járt. Jelenleg nagyjából százötven tagról beszélhetünk, akik a maguk területén mind komoly tudományos munkát folytatnak.



Jelenleg milyen rendszerességgel találkoznak egymással?
Legalább évente egyszer, a hivatalos plenáris üléseken, illetve az ahhoz kapcsolódó szekcióüléseken. Az egyes szekciók emellett konferenciákon és egyéb szakmai rendezvényeken is találkozhatnak egymással, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy felpezsdüljön a tudományos munka. Persze, az elmúlt két évben a COVID-járvány ezt megnehezítette, de még így is eleget tudtunk tenni kötelezettségeinknek. Nagy átfogó program volt például a himnológusok esetében az új énekeskönyv megszerkesztése és az azzal kapcsolatos elméleti vitáknak a lefolytatása. Legutóbb pedig a teremtési rend és a nemi identitás kapcsán kellett komolyabb anyagot összeállítanunk a Zsinat számára. Ez év februárjában vitanapot is tartottunk erről a témakörről.

A március 31-én tartott ülésükön javasolta, hogy átfogó rendezőelv köré csoportosítsák tevékenységüket. Javaslata szerint a koinónia (közösség) lehetne ez az elv. Mit jelent ez pontosan?
Nagyon égető probléma a közösség kérdése, amely a társadalom minden pórusát érinti, de az egyházak egymáshoz fűződő viszonyát is. Hogyan tudnak bizonyságtévő, hiteles közösséget alkotni egymással az egyházak, ha az eucharisztia/úrvacsora kérdésköre még mindig megosztó? Mit kezdjünk az elemeire széthulló társadalmunkkal és az elmagányosodással? Hogyan öltenek testet az egyházi tisztségekhez fűződő kérdések közösségeinkben? Ezek teológiailag mind-mind nagyon fontos kérdések, amelyek az egyházak közösségeit, a társadalmi közösségeket, illetve a világméretű ökumené közösségét is érintik. A tizennégy szakcsoport mindegyike be tud kapcsolódni a maga sajátos módján és eszközeivel az ezekkel foglalkozó közös munkákba.

A tizennégy terület mennyiben önálló, és mi az, amiben felülről irányított?
Az egyes közösségek önmagukban is jól tudnak működni. A Doktorok Kollégiuma elnökségének az a feladata, hogy az egyes szekciók elnökségével közösen koordinálja, szervezze a munkát, és irányokat mutasson. Nem telepszünk rá az egyes szekciókra. Tizennégy területet nem is tudna az elnökség összefogni, tehát inkább azokat a technikai és egyéb lehetőségeket igyekszünk megteremteni számukra, amelyekben még szakszerűbben tudnak dolgozni.

Honnan lehet értesülni arról, hogy melyik munkacsoport éppen mivel foglalkozik?
A személyes találkozások lehetőségein túl a Collegium Doctorum című periodikánkban is igyekszünk erről tájékoztatást adni, amelyet minden tagunk megkap nyomtatásban, a honlapunkról pedig bárki ingyen letöltheti. A közérdeklődésre igényt tartó témák egyházunk sajtójában is meg szoktak jelenni, de igény szerint a specifikusabb kutatásinkról is tarthatunk előadásokat, konferenciákat, diskurzusokat. Szeretnénk minél inkább hírt adni a nyilvánosságnak magáról a Doktorok Kollégiumáról is, ezért nagyon szívesen megyünk bárhová, ahová csak meghívnak.

Miről szól majd az idei jubileum?
Egyrészt megemlékezünk az elmúlt ötven évünkről. A Doktorok Kollégiumának első főtitkárára, Makkai Lászlóra való emlékezést szolgálja egy alkalmi kamarakiállítás. A plenáris ülésünk másik témája az egyházi tisztség kérdésköre lesz. Szeretnénk olyan nyugat-európai református teológus előadót meghívni, aki az egyes egyházi közösségek, felekezetek szempontjából beszélne az egyházi tisztségekről. Harmadrészt szeretnénk egy füzetsorozatot elindítani. E füzetekben 40-50 oldalon számolnánk be az egyes szekciók szakterületéről, áttekintve, milyen tudományos változások voltak az adott területen az elmúlt ötven évben.

A jövőre nézve milyen tervek körvonalazódnak?
2023-ban a Protestáns Egyházak Európai Közösségének 50 éves fennállása kerül középpontba, 2025-ben pedig a katolikusok és protestánsok egyaránt megemlékeznek a niceai – vagy görögösen nikaiai – zsinat 1700 éves évfordulójáról. Még távolabbra kitekintve megemlíteném, hogy 2030-ban az Ágostai Hitvallásnak lesz az 500 éves évfordulója. Mi azon leszünk, hogy mindegyik témáról világos, érthető, szakmailag megalapozott mondanivalónk legyen és így megfelelően tudjuk tájékoztatni egyházunk közösségét.


Barna Bálint
Képek: Holger Manke, Vargosz (reformatus.hu), Doktorok Kollégiuma