Felelősség, hitelesség, egység

Az ezeréves terhekkel és a jelen kihívásaival való szembenézés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egyházak hitelesek legyenek a társadalom szemében. Beszélgetés a közös keresztyén jövőképről.

Tabuk nélkül beszélgettek a hazai keresztyénség jövőképéről a Népegyház vagy szubkultúra? – Szólj Be a Püspöknek! Extra című online vitaesten a magyarországi nagy egyházak képviselői. Balog Zoltán dunamelléki református püspök, Deák Viktória Hedvig magyar domonkos rendi főnöknő, Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita disputáját élőben közvetítette a Shoeshine.hu, de a felvétel utólag is megtekinthető. A jövőkép kapcsán előkerültek a jelen kihívásai, nehézségei, feladatai, emellett Facebookon kérdéseket is tehettek fel a nézők, amelyeket a beszélgetést vezető Berecz Péter olvasott fel. De mi mindennel kell manapság az egyházi vezetők szerint szembenézniük a keresztyén egyházaknak? Cikkünk erre a kérdésre keres válaszokat.



A keresztyén kultúrától a nyelv fontosságáig
„Nekünk, keresztényeknek nagy felelősségünk van abban, hogy a keresztény kultúrát hogyan adjuk át. Sokkal proaktívabbnak kellene lennünk. Nyilván fantasztikus stratégiákról lehetne beszélni, de a hitnek, Isten szavának van vonzása, Isten az erőfeszítéseinken túl munkálkodik. Ehhez persze vonzó példák kellenek: például keresztény gondolkodók, influenszerek” – mondta Deák Viktória Hedvig.

Fabiny Tamás szerint Jézus nagyon jó példát ad arra, hogyan érdemes nagyon szekuláris nyelven példabeszédeket mondani. „Nem vallási képekkel magyarázta a vallást, hanem világi képekkel.” Hozzátette: Pál apostol felhasználta a missziói útjához a római úthálózatot, Róma pedig sok csúfságot és pogányságot is képviselt, de Pál más tartalommal töltötte meg azt. Ez lehet a minta számunkra.

Balog Zoltán a nyelv fontosságára hívta fel a figyelmet: „Ha nem tudjuk úgy elmondani az örök érvényes tartalmakat, hogy azok mai nyelven érthetőek legyenek, akkor nem fogjuk tudni megszólítani a fiatalokat.” Szerinte emellett szükség lenne kifejezetten úgy tekintenünk az egész európai és magyar kultúrára, hogy fölfedezzük benne a Krisztusra mutató értékeket. Ezért úgy véli, a kultúra keresztyén tematizálásának létjogosultsága van.

„Az a keresztény művész vagy tudós, akinek a gondolkodását abszolút átjárja a Krisztushoz tartozás és az evangéliumi szemlélet, olyasmit fog alkotni, amin át kell sugároznia az istenkapcsolatának is. Az a baj, amikor úgymond keresztény kultúrát művelünk és igénytelenül, mert az még akkor sem keresztény, ha arról szól is” – vélte erről Kocsis Fülöp.

Megosztottság és közeledés
A felekezetek közötti ellentétek kapcsán a református püspök kifejtette: kulturálisan, történelmileg különféleképpen éljük meg a kereszténységünket, és ez hihetetlen gazdagság, amely elveszne egy esetleges összeolvadás során. „Nem az a gond, hogy különbözőképpen imádkozunk, de az botrány, hogy nem tudjuk közösen megélni a legteljesebb testvéri közösséget, amit Jézus ránk hagyott az utolsó vacsorával. Pont a legfontosabból zárjuk ki egymást: mi titeket az úrvacsorából, ti minket az eucharisztiából. Ezeréves terheket cipelünk, amelyek látszanak rajtunk, ez pedig nem tesz minket vonzóvá. Ez hitelességi probléma.” Szerinte a „lényeges dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenekben szeretet” régi bölcsességének gyakorlása adhatná vissza a hitelünket.

A beszélgetők ki is mondták: fáj, hogy nem vagyunk egyek az eucharisztiában. „Kurt kardinális fogalmazott nagyon szépen pár hete: nem fáj nekünk eléggé az egység hiánya. Ezért örülök, hogy itt elhangzott a fájdalom szó, ez ad reménységet arra, hogy egyszer lesz majd közös úrvacsora” – tette hozzá Fabiny Tamás. „De az ellentétek nem negligálhatók, ezért nagyon komoly diszciplináris és tanításbeli közeledésnek kell ezt megelőznie. Ez nem lehetetlen, vannak rá törekvések már most is, de ha ennek nem fáj a hiánya, akkor bele is törődhetünk ebbe.” Az evangélikus elnök-püspök arra is emlékeztetett, hogy bár 1999-ben a megigazulásról szóló közös nyilatkozattal érvénytelenítették a reformáció idején kimondott kölcsönös kiátkozásokat, de ennek a gyakorlati jelentősége az érdekes.

Nemrég felvetődött református oldalról, hogy megkönnyítenék a kereszt szimbólumként való használatát. Balog Zoltán szerint ez egyúttal a katolikusokkal való megbékélési szándék jele is: „Történelmi bölcsesség, ha túllépünk az egymás ellen elkövetett vétkeken, és beszélünk róluk.” Nem gondolkodik radikális változásban, nem cserélné le a csillagot keresztre, de szeretné, ha nem lenne rossz lelkiismerete azoknak a reformátusoknak, akik használják ezt a jelképet. Még mindig maradna különbség a katolikus gyakorlathoz képest, hiszen a reformátusok nem feszületet használnak, hanem test nélküli keresztet. „Másrészt ma a kereszt olyan üzenet, ami kifelé azt mutatja, hogy van identitásunk, tartozunk valahova és vállaljuk a szolidaritást azokkal, akiket azért üldöznek, mert viselik a keresztet” – tette hozzá.



Népegyház és társadalom
„Azt látjuk, hogy a népegyházi infrastruktúra rendelkezésre áll: felújított templomok, épületek és számos intézmény formájában. Pályázatok állnak rendelkezésre, a szimbolikus térben is egész sok minden történik, a keret tehát adott. De felvetődik, hogy hol a nép a népegyházhoz. Ma a népegyház múltbéli nosztalgia vagy reális jövőkép?” – fogalmazta meg a beszélgetés központi kérdést Berecz Péter.

Deák Viktória Hedvig úgy látja, hogy az a fajta keresztyén társadalom, amely évszázadokon keresztül fennállt, már egészen biztosan eltűnőben van, és inkább a konfesszionális jelleg kerül előtérbe. Fabiny szerint az egyház felelőssége, hogy elsősorban a hitbeli kötődést érezzük, de az igazi hiányt is: a kötődést Isten népéhez. Kocsis Fülöp leszögezte: továbbra is fontos megadni a lehetőséget arra, hogy a társadalom a papokon keresztül Istennel találkozzon. A jézusi tanítás ugyanis az, hogy „tegyetek tanítványokká minden népeket”.

„Mit jelent a keresztyén társadalom? Hogy minden tagja a krisztusi elvek szerint él, vagy olyan kulturális-ideológiai, akár közjogi-gazdasági kötőanyag, amely egyben tartja a társadalmat? Cement vagy dinamit a keresztyénség? Össze kell ragasztania azt, ami szétesne, vagy pedig feszítse szét a kereteket?” – kérdezte Balog Zoltán, aki szerint a hiteles keresztyénség mindig kisebbségben volt, akkor is, amikor tele voltak a templomok, ezért a keresztyénség társadalomszervező ereje akkor pozitív, ha a krisztusi tanítványság hitelén alapszik. Elismerte, hogy a keresztyénség cementként néha nem hiteles dolgokat is rögzít, ugyanakkor úgy véli, hogy a „szétesés világában” sok mindent meg is őrizhet.

Együttműködés az állammal?
„Az állam és egyház szétválasztását történelmi perspektívából nézve a francia forradalom óta adottnak vesszük. Azóta megtapasztalhattuk, hogy ez egyfajta szabadságot is ad az egyháznak” – fogalmazott Deák Viktória Hedvig.

Balog Zoltán szerint baj, ha nem különválasztjuk, hanem szétszakítjuk a két társadalmi alrendszert, amelyek egymás mellett egy szinten állnak, de teljesen más a feladatuk. Ő az együttműködésre tenné a hangsúlyt, de ennek előfeltétele a megkülönböztetés.

Fabiny Tamás kifejtette: abból lesz nagy baj, ha megkülönböztetés helyett összekeverik az államot és az egyházat, mert a vallás nacionalizálása vagy a nemzetet szakralizálása bálványimádáshoz vezet. Csak annyit kapjon tőlünk a „császár”, amennyivel tartozunk neki, Istennek viszont mindenünket adjuk át! – tolmácsolta a Biblia sokszor félreértett üzenetét.

Kocsis Fülöp arra emlékeztetett, hogy már a bibliai levelekben is találunk buzdításokat arra, hogy engedelmeskedjünk a világi hatalomnak, Jézus tehát nem akarta szétrobbantani az államhatalmat. „Ma is mindent meg kell tenni, ami egy állampolgárnak kötelessége, és sokkal többet adni azáltal, hogy keresztény vagyok. Minél keresztényibb módon vagyok jó állampolgár, az annál jobb mindenkinek, az államnak is.” De szerinte arra is figyeljünk, hogy ha közel kerülünk a hatalomhoz, a hatalom minket is megronthat. „Mondjuk ki: óriási veszély ránk nézve, hogy minél több mindenünk van, annál hatalmasabbnak érezzük magunkat és annál jobban bele akarunk szólni az állami folyamatokba is, ezáltal hiteltelenítve mindazt, amit az általunk vezetett intézményekkel a társadalomban képviselni akarunk.”



Közös feladatunk
A kihívások mellett a lehetőségekről is szó esett, például a laikusok, azaz a világiak bevonásáról a misszióba. Fabiny Tamás szerint az egyházaknak mindenképpen növelnie kellene a laikusok szerepét. „A laikust ne ügyetlen értelmében értsük, mert eredeti jelentése szerint méltóságot jelentett laikusnak lenni. Isten népéhez lehet tartozni nem klerikusként is. Ez óriási lehetőség. Sokkal több laikus tagunk van, mint lelkész, és ők könnyebben el tudják érni a világot. Fontos, hogy a só és világosság szerepét be tudjuk tölteni. Máté erről úgy ír, hogy lámpást azért gyújtsanak, hogy világítson a házban levőknek. Lukács azonban azt mondja, hogy azért gyújtsanak lámpást, hogy világosítsanak a bejövőknek. Ez utóbbi inkább a missziói szemlélet, ezért ehhez kell közelebb állnunk. Ez a másokért élő egyház.”

„Mintha még mindig jelen lenne valamiféle rossz beidegződés, hogy az egyház a hierarchiájával azonos, és akkor a laikusokat még külön be is kellene ebbe vonni. De ők maguk is az egyház része” – hívta fel a figyelmet Deák Viktória Hedvig.

Kocsis Fülöp is egyetértett ezzel. „Nem lenne szabad laikust és klerikust szétválasztani, hiszen Isten népeként közös feladatunk az apostoli munka, az örömhír továbbadása. Véleményem szerint a klerikalizálódás emberi torzulás az egyházban. Érdekes, hogy a protestáns felekezeteknél is jelen van ez a kísértés. De azért is tenni kell, hogy a laikusok magukénak érezzék ezt a feladatot.” Úgy látja, a világ szemében a laikusok sokszor hitelesebben képviselik az evangéliumot, mert nem kapnak érte fizetést, hanem a maguk hivatásából élnek meg. Balog Zoltán ez utóbbit saját tapasztalatai alapján meg is erősítette, de hozzátette, hogy ez nem csak hátrány lehet, lehetőségek is rejlenek benne.

Hogyan lehetne összefoglalni mindezen célokat és milyen konkrét lépéseket lehet tenni az elérésük érdekében? – kérdezte Berecz Péter zárásképpen. Az evangélikus elnök-püspök válaszul a laikus egyháztagok megerősítését emelte ki, a dunamelléki református püspök pedig a hiteles keresztyének helyzetbe hozását.

„A papnövendékeknél arra ügyelek, hogy elsősorban arra irányuljon minden törekvésük, hogy minél inkább krisztusi emberekké váljanak” – fogalmazta meg a célt Kocsis Fülöp.

Deák Viktória Hedvig pedig ezzel a gondolattal foglalta össze az előttünk álló, közös feladatot: „Szeretnék a jövő nemzedékében egyfajta intellektuális igényeséget kialakítani, hogy azután ne elégedjenek meg az olcsó válaszokkal, felszínességgel, hogy merjenek kérdezni és legyenek is jó kérdéseik.”


Képek: Magyar Kurír