„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok” – olvashatjuk Jeremiás próféta könyvének 29. fejezete 11. versében. Ezzel az igeszakasszal indult el a Colloquium Iuvenum nevű kezdeményezés első nyilvános alkalma március 21-én, kedd este a Ráday Házban, a Károli Egyetemi Lelkészség és a Ráday Felsőoktatási Diákotthon közéleti szolgálócsoportjának közös szervezésében. A most indult rendezvénysorozat célja, hogy református fiatalok együtt gondolkodhassanak az egyházunkat és benne őket is érintő kérdésekről. Éppen ezért nemcsak teológus hallgatókat várnak ezekre az alkalmakra, de minden református egyetemistát, fiatal felnőttet, aki szívesen gondolkodna velük együtt.

Az első nyilvános alkalom a Ne lépj le! alcímet kapta. Hogy állhatok helyt az életem területein? Mit képviselhetek fiatalon az egyház életében? Mit ér a hangom és mi lehet a feladatom fiatal keresztyénként? Ehhez hasonló kérdéseket tett fel Kovách I. Bendegúz moderátor két beszélgetőtársának, Bedekovics Péter református lelkipásztornak és Petkes Piroska református teológus hallgatónak. „Piroska egyházi közösségi rendezvényeken már bizonyította, hogy lelkiismeretesen készül lelkészi hivatása gyakorlására, Péter neve pedig sokaknak ismerős lehet a Zsinati Ifjúsági Irodán, a Károli Egyetemi Lelkészségen, a Budapesti Református Egyetemi Misszióban és a Magyar Cserkészszövetségben végzett vezetői szolgálatáról” – mondta róluk előzetes megkeresésünkre Káposztás Gábor református egyetemi lelkipásztor.



Felismerni az elhívást
A beszélgetőtársak személyes útkeresésükről is meséltek, valamint arról, hogy az igehirdetésen túl milyen szolgálatot tekintenek személyes küldetésüknek. Petkes Piroska elmondta: egyházi iskolái mellett a hittantáborok élménye és a cserkészet volt számára meghatározó. Kiskora óta érezte, hogy Isten dicsőségére kell szolgálnia, és volt, hogy felkérték imádságra, áhítatra, de hiába lett környezete számára egyre nyilvánvalóbb, hogy lelkész lesz belőle, ő csak fokozatosan ébredt rá erre, és a 2017-es debreceni Csillagponton érezte világosan, hogy ott a helye. Mindebben nagyon sok szerepe volt imádságainak is.

Személyes küldetésének az igehirdetésen túl a fiatalok között végzett szolgálatot érzi. Aktív a cserkészetben, részt vesz a felnőttképzésben is, de elsődlegesen az ifjúsággal és a fiatal felnőttekkel foglalkozik. „Úgy érzem, őket tudom leginkább megszólítani, és ez igaz a nem keresztyén családból jövő fiatalok esetében is” – fogalmazott Piroska. A Csillagponton ő a kiscsoportvezető munkacsoport vezetője, így mintegy 120 önkéntes tartozik alá. Emellett a Reformátusok Szárszói Konferenciájának szervezésében is közreműködik. „Sokat tanulhatok ezeken a szolgálatokon keresztül, és az a célom, hogy az így összegyűjtött tudást át is adhassam másoknak.”



Bedekovics Péter számára is hosszú folyamat volt, ahogy felfedezte, hogy Isten lelkészi szolgálatra hívja. Elmesélte, hogy az ifjúsági munka mindig is meghatározó tapasztalat volt számára. Eredetileg tanárnak készült, de érettségi előtti évében egy ifjúsági táborban merült fel benne, hogy inkább lelkésznek kellene tanulnia. Azt akarta azonban, hogy ebben ne az ő szereplési vágya legyen a döntő. Isten megszólítását várta, amelyet az utolsó pillanatban kapott meg. Útja ezután a teológián sem volt zökkenőmentes. „Húsz-huszonegy évesen meginogtam elhívásomban” – vallotta meg. „Akkor azt a lelkészi tanácsot kaptam, hogy fogjak egy papírlapot, és keresztet rajzolva osszam négyfelé. A bal felső részbe írjam, mi az, amiben jó vagyok, a jobb felsőbe, hogy mit szeretnék csinálni, a bal alsóba, hogy mit mondanak rólam mások, a jobb alsóba meg azt, hogy Isten milyen utat szánt nekem. Ha ez a négy azonos irányba mutat, akkor nagyon nem tévedhetek az elhívás kapcsán.”

Hittel vallja, hogy igehirdetés alatt nemcsak prédikációt értünk, hanem jelenlétet, ahogyan viselkedünk vagy nem viselkedünk a másikkal. „Minden Isten-képviseletünk igehirdetés.” Személyes küldetését ezen túl három területen látja: egyrészt korábban azt fogalmazta meg missziójának, hogy akivel találkozik, abban segítse, hogy egyet előre léphessen Krisztus felé, de legalább ne legyen akadálya az előrelépésének. Másrészt a nagy kép víziója mindig jobban érdekelte a részleteknél, ezért igyekezett erre építeni. Harmadrészt azt tapasztalta, hogy jól tudja motiválni a fiatalokat.



Megragadni a lehetőségeket
Az idei év nemcsak arról nevezetes, hogy a lelkészi hivatás éve, hanem arról is, hogy presbiterválasztás lesz egyházunkban, és ez felhívja figyelmünket arra, hogy Isten az egyházunk nem lelkészi, vagy presbiteri személyeit is ugyanúgy szolgálatra hívja. „Nagy szükség van az egyházunk presbiteri oldalának szolgálatára” – fogalmazta ezt meg Kovách I. Bendegúz. Petkes Piroska kifejtette: mivel egyházunk alulról építkezik és a gyülekezet választja presbitereit, ennek során fontos szempont, hogy kinek mi látszik a szolgálatából, és ki milyen kapcsolatban van más gyülekezeti tagokkal. Hozzátette: a presbiterség vállalásához is elhívás kell.

„A hivatás még a szakmánál is tágabb fogalom: apaság, anyaság, keresztszülőség, barátság is azzá lehet” – mondta Bedekovics Péter. A nem lelkészi egyházi szolgálatok kapcsán kiemelte: sokan nehezen tudják elképzelni, hogy a lelkész nem a fizetésért beszél Istenről, ezért a laikus testvérek akár hitelesebbnek is tűnhetnek mások szemében. Úgy látja, hogy egyházunkban nincs olyan szolgálattípus, amely ne lenne elérhető a fiatal felnőttek számára. „Amikor szolgálatról van szó, sokkal inkább az Istennel való kapcsolat a döntő, nem az életkor.”



Miért szolgáljon valaki olyan gyülekezetben, ahol nem érzi jól magát? – vetette fel a kérdést Piroska, aki szerint olykor pont a szolgálat lehetősége segíthet abban, hogy becsatlakozzon valaki a gyülekezet közösségébe. „A legutóbbi Ifivezető Képzés egyik előadásában elhangzott, hogy otthonként kellene az egyházunkra tekinteni. Ez valóban hiányzik sokunkból, olykor még a teológusokból is. Ahelyett, hogy magunkénak éreznénk az egyházat, sokszor úgy kritizáljuk, mintha kívülállók lennénk.” Hozzátette: tudja, hogy ez nagyon nehéz, ahogyan sokszor családunkkal is nehéz zöld ágra vergődni. De otthon is mindig megtesszük azt, amit tudunk, ezért gyülekezeteinkben is tehetnénk hasonlóan. „Meg kellene erősíteni magunkban ezt a fajta otthonérzetet.”

Péter is elismerte, hogy sokszor nem érzi otthon magát az ember a gyülekezetben. „Amikor elkezdtem a cserkészetet, én voltam az egyetlen fiatal a gyülekezetemben, innen jött az ötlet, hogy csináljak valamit, amiben több fiatal vesz részt. Elkezdtünk közösséget szervezni, összeszedtem a gyerekeket magam köré, és foglalkozni kezdtem velük” – mondta a lelkész, aki szerint minden fiatalnak óriási felelőssége van abban, hogy ha nem érzi magát otthonosan a gyülekezetben, akkor megragadja-e a lehetőségeket, és törekszik-e arra, hogy közösségét otthonosabbá tegye. „Én is többször abba akartam hagyni, amikor azt tapasztaltam, hogy a felnőttek mindig mindent a problémák felől közelítenek meg. Ez utóbbit azután felnőttként már én is megértettem. Akkor úgy voltam vele, hogy ez az én gyülekezetem is, az én templomom is, ezért tennem kell valamit. Az az igazság, hogy a legtöbb gyülekezet nagyon is örül annak, ha valaki kezébe veszi a dolgokat.”



Előnyöktől a kihívásokig
A mai fiatal generációnak is megvannak azok a sajátosságai, amelyek előnyt jelenthetnek az egyházi szolgálat során. Bedekovics Péter szerint ilyen vonások például a csapatmunkára, a párbeszédre, a közös gondolkodásra való nagyobb nyitottság. „Egyházunk sokáig a magányos harcosok világa volt, és ennek sajnos máig érezni a hatását. Sokáig persze nem lehetett másként működni Magyarországon, ezért fel kellett ezt vállalni, de ma már semmit sem kellene egyedül elvégezni. A fiatalok ezt könnyebben belátják, mint az idősebbek” – magyarázta. Emellett úgy látja, a fiatalok könnyebben adnak visszajelzést a lelkészi szolgálatra, ami szintén igen hasznos lehet egyházunk számára. Petkes Piroska mindezt a fiatalok tudásszomjával, segítőkészségével és friss gondolkodásmódjával egészítette ki.

Az eseményen résztvevő fiatalokban sok kérdés megfogalmazódott, például az, hogy a lelkészeknek a közösségépítés mellett jut-e elég energiája egyéni beszélgetésekre. Bedekovics Péter szerint akkor tudunk gyülekezetként jól működni, ha ezek az egyéni beszélgetések nemcsak a lelkész feladatköréhez tartoznak, hanem a közösség tagjai is feladatuknak érzik. Petkes Piroska pedig konkrét tanácsot is adott arra, hogyan lehet az ilyesmit delegálni: „Legyen öt embered a gyülekezeten belül, és legyen nekik is öt-öt! Ha mindenkinek van öt embere, akkor mindenki mindenkivel folyamatos kapcsolatban áll” – fejtette ki.



Egy másik kérdés arra irányult, hogy mit tehet az a fiatal, aki szeretne lelkész lenni, de néhány konkrét lelkészi feladatkörben rosszul érzi magát. Válaszként elhangzott, hogy a lelkésznek nem kell mindenhez értenie, fókuszálhat azokra a területekre, amikben jó. Abban is van mozgástere, hogy gyülekezeti vagy intézményi lelkészként szolgál. Fejlődésre persze mindig van lehetőség, ha az adott terület átmozdítható a pánikzónából a tanulási zónába.

Érdekes válaszok születtek arra a kérdésre is, hogy Piroska és Péter mit tekint ma a legnagyobb kihívásnak egyházunkban. „Néhány helyen még mindig nehéz női lelkészként szolgálni, például van olyan egyházmegye az országban, ahol nőként csak férfi lelkész mellett végezhetsz lelkészi szolgálatot” – emelte ki Piroska. Azt is megemlítette, hogy napjainkban annyi impulzus áraszt el minket, hogy nehéz kihámozni belőlük a lényeget. Péter ez utóbbihoz még hozzátette: manapság nagy a kísértés, hogy összekeverjünk következményeket, eszközöket és másod- vagy harmadrendű célokat elsődleges célunkkal: az evangélium hirdetésével. Félő, hogy e fókusztévesztés következtében mi magunk is álhírgyárakká silányulhatunk.



Az esemény a fiatalok kérdései után kiscsoportokban, asztali beszélgetések formájában folytatódott, amelyhez segítségképpen néhány papírra írt kérdésfeltevést is kaptak. Emellett összeírhatták az egyház életét érintő imakéréseiket is – az első alkalom az ezekre épülő közös imádkozással zárult. Ám a párbeszéd maga nem ért ezzel véget: folytatódni fog a Colloquium Iuvenum további alkalmain, amelyre a szervezők már lelkesen készülnek, és amelyre szeretettel várnak mindenkit.


A következő alkalmakról a Károli Egyetemi Lelkészség Facebook-oldalán szerezhetnek információkat az érdeklődők.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás