Tanítványság és gyülekezetplántálás – e kettő összetartozik, egymásra épül. Az Evangelikál Csoport teológiai témájú beszélgetéseinek idei évada éppen ezért a tanítványnevelés témakörével indított, majd a gyülekezetek sokszorozódásának témakörrel folytatódott, tudván, hogy az egyének és közösségek kapcsolódása és gyarapodása együtt szolgálják az evangélium terjedését. Mindkét beszélgetés visszanézhető a csoport videócsatornáján, így mindkettőt szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Az alábbiakban a gyülekezetplántálásról szóló disputa legfontosabb gondolatait emeljük ki, amely Tóth Krisztián baptista lelkipásztor vezetésével zajlott. Aktuális beszélgetőtársai Lovas András református lelkipásztor és dunamelléki missziós referens, Steiner József baptista lelkipásztor, valamint Németh László, a Golgota Gyülekezet lelkipásztora voltak.



A plántálás és mintái
„Mi elültetjük a palántát, locsolgatjuk, de Isten adja meg hozzá a növekedést. A gyülekezetnél is így működik. A missziói parancs lényege, hogy tanítvánnyá tegyünk embereket” – foglalta össze a gyülekezetplántálás lényegét Steiner József, aki szerint a zsidó vallás szemléletéből is következett, hogy az apostolok számára az együttlét és az Istennel való lét szétválaszthatatlan volt, ezért gondolkodtak egyéni tanítványság helyett közösségben, gyülekezetekben. Ma is ez a bibliai minta a követendő.

Lovas András kiemelte: nem a plántálás a cél, hanem az evangélium növekedése, terjedése, amely új közösségekben ölt majd testet. Ma is az az első kérdés, hogyan jut el az evangélium szájról szájra, szívből szívbe, hitből hitbe. Ebből kell közösségeknek születnie. Azt viszont nagyon nehéz kérdésnek látja, hogyan működik ez a posztkeresztyén Európában. „Ha csak stratégiaként tekintünk a plántálásra, akkor nyomorúságainkat, bűneinket, szakadásainkat is betesszük a palánta alá, és mindez nem az evangélium terjedéséről és növekedéséről beszél” – figyelmeztetett.

Németh László is egyetértett abban, hogy az evangélium nélkül teljesen felesleges az egyház gyülekezetplántálási szerepéről beszélünk. „Én mindig megijedek akkor, amikor bezáródunk, és azt mondjuk, hogy ide már nem kell új gyülekezet. Pedig kell, mert azért vagyunk, hogy minél több ember hitre jusson” – tette hozzá.

Plántálás és revitalizáció
A beszélgetőtársak hosszan beszélgettek a gyülekezetplántálás és a gyülekezetek revitalizálásának, azaz újraindításának viszonyáról is. Plántáláskor új területre lépsz ki, akár földrajzi, akár kulturális értelemben: olyan csoporthoz, akiket nem ér el az evangélium – magyarázta Lovas András. Revitalizációra pedig akkor van szükség, ha a már saját múlttal rendelkező gyülekezet a lelki megfáradás valamelyik szintjére ér. Az utóbbinál is az a kérdés, hogyan éri el az evangélium az embereket, de itt az evangelizációt másként kell végezni, mint szűz területen. A lelkész szerint mindkettőnek megvan a nehézsége és az előnye is.

„Nem szabad az egyiket szembeállítani a másikkal” – figyelmeztetett Steiner József, aki sajnos azt tapasztalta: vannak, akik csak új gyülekezetek alapítására koncentrálnak, miközben olyanok is, akik szerint nem kellenek új közösségek, csak a régiek stabilizálása a feladat. „Újonnan plántált gyülekezetnél is nagyon hamar előállhat a helyzet, hogy revitalizálni kell. Voltam már olyan helyzetben is, hogy annyira erős revitalizációra volt szükség, hogy gyakorlatilag újra kellett plántálnom a gyülekezetet.”

Németh László arról mesélt, hogy két elbukott plántálási törekvése után ébredt csak rá, hogy valójában a gyülekezet revitalizációjára volt szükség. Számukra nehézségeket okozott, hogy a kilencvenes évek óta nagyon megváltozott a magyar társadalom, megváltozott a világ, ezért újra kellett gondolniuk mind identitásukat, mind eszköztárukat.



Elhívás, támogatás, alkalmasság
„Érdemes minden alkalommal megvizsgálni, amikor elmegyünk egy-egy városba, hogy ez mekkora mértékben stratégiakövetés, és mekkora mértékben személyes elhívás. A városmisszió különlegesen fontos része, hogy szeresd a várost, és ezért nem hagyható el ez utóbbi sem a döntéskor. Lesznek olyan akadályok, amelyeknek a legyőzése nem lehetséges, ha nincs ez az elhívás, amelyhez vissza lehet menni. Nyilván az elhívás ereje a mögötte lévő Istenben rejlik, de a mögötte lévő Istenhez az Ő elhívása kapcsol engem” – mondta Steiner József. Hozzátette: többször is a szemére vetették már, hogy miért plántál új gyülekezetet, a meglévő miért nem elég jó neki. A misszió során ezekkel a kritikákkal, számonkérésekkel is meg kell küzdeni.

A plántálók mindig kicsit szent őrültnek tűnnek mások szemében – értett egyet Németh László. „Kell ehhez megfelelő személyiség is az elhíváson és a stratégián túl. De nem szabad lenézni a többi lelkészt sem, mert erős gyülekezetek nélkül nem indulnának el új munkák sem. Nem működik az egyik a másik nélkül.”

Lovas András szerint a kulcs: stratégia a Lélek vezetése alatt. „Azt kell néznünk, merre vezet a Lélek a misszióban. Abban, hogy hogyan tudnánk ennek több teret adni, megjelenik az imádság, a spiritualitás.” Kiemelte, hogy a hatékony gyülekezetplántáláshoz a támogató felekezeti háttér mellett plántálásra alkalmas emberekre is szükség van.

Élővé és relevánssá válni
A plántálásban kulcsfontoságú kérdés a kontextualizáció, magyarul az adott környezet megvizsgálása és figyelembevétele. „Egy gyülekezet kontextualizásálása társadalmi környezetben történik. Ilyenkor nemcsak a feladatot nézem, hanem a kapcsolódó környezetet is, amitől élővé és relevánssá válhat annak a gyülekezetnek a szolgálata. Manhattanben például az evangélium megjelenítése egészen más makro- és mikrokörnyezetet jelent, mint Budapesten” – magyarázta Steiner József.

Németh László ehhez hozzátette: Budapesten belül is teljesen mást jelent a plántálás a nyolcadik kerületben, mint a Rózsadombon. Kitért a tanítványság aspektusára is. Szerinte ennek során nem tudjuk megspórolni a személyes istenkapcsolatot sem. „Láttuk a COVID-járvány alatt, hogy amikor kvázi ideiglenesen megszűnik az egyház, milyen fontossá válik az, mennyire erős az én személyes kötődésem Istenhez.”

Steiner József szerint minden plántálás azon áll vagy bukik, hogy érett tanítványságra hívjuk-e az embereket, mert hiába állítok jó prédikátort a szószékre, ha nyugdíjba vonulása után nincs a közösségben erő a folytatáshoz. „Lenyűgözni távolról is lehet az embereket, de ahhoz, hogy igazán nagy hatással legyünk rájuk, közel kell mennünk hozzájuk. Én azt a kérdést javaslom mindenkinek átgondolásra: ha egyik napról a másikra eltűnne a gyülekezetetek, akkor vajon hiányozna-e a környezetéből? Egyáltalán észrevennék-e? Mert ha nem, akkor az a nagy kérdés, hogy minek vagytok ott. Ez a kérdés provokatív ugyan, de bátorítás is lehet a revitalizációra. Számítson a jelenlétünk ott, ahol vagyunk!”

Kihívások és lehetőségek
A gyülekezetplántálás eltérő kihívásokkal néz szembe a különböző földrészeken, országokban, társadalmakban. Steiner József a nemzetközi misszióban szerzett tapasztalatai alapján kifejtette: míg a muszlim országokban a gyülekezetplántálás a keresztyének számára leginkább veszélyeztetett terület, mert még a toleránsabb országokban is bűnként tekintenek arra, ha valaki „hódít”, addig egészen más a helyzet ott, ahol a szekularizáció, az elvilágiasodás a fő probléma. És vannak olyan országok, amelyekben a kvázi államvallásként működő történelmi egyházak gátolják az evangéliumi lelkületű keresztyénség terjedését. Magyarországon azt látja, hogy két irányba mozdul el egyéni szinten a hit: vagy tovább fejlődik, erősödik, vagy apátiába süllyed. A COVID súlya alatt bizonyos gyülekezetek megroggyantak, mások megerősödtek, és ez a tapasztalatunk arra hív minket, hogy maradjunk aktívak a misszióban.

Lovas András elsősorban Budapestben és az agglomerációban gondolkodik. Szeretné, ha itt számos új, kisméretű, nagyjából 60-80 fős missziói közösség születne a Szentlélek megújító munkájából, de természetesen nem a zászlóshajó-szerepet betöltő nagyobb gyülekezetek helyett, hanem mellett. „Ennek infrastrukturális okai is vannak: városon belül nem tudunk nagyobb tereket biztosítani az új gyülekezeteknek, másrészt a mai kultúrához is jobban kapcsolódik egy átláthatóbb méretű és személyesebb kötődésekkel működő közösség.”

Németh László úgy látja, egyre nagyobb a társadalomban a közösségre való éhség. „Az individualizmus elkezdte kiforrni minden gyümölcsét és az emberek rádöbbentek a magányukra.” Szerinte az egyháznak nagy lehetősége van ebben, ha a közösségeit átjárja az evangélium, Krisztus szeretetével teljes, és a kívülről érkező emberek akár több csatornán is kapcsolódhatnak gyülekezeteihez. Az is feltétel, hogy ott ne ítélkező közösséggel találják szembe magukat, hanem azt mondják neki: mi ugyanolyanok vagyunk, mint te, csak bennünk Krisztus él. A lelkészeket arra bíztatná, hogy vágyjanak többre, és kérjék Istentől, hogy ne csak a templom falain belül legyenek hatékonyak.
 

Képek: Evangelikál Csoport, pexels.com