Egy élet, melyet először hetedik gyermekként magába zárt a nyolcgyermekes vasutas család, a műszaki fémipari iskola, majd a Mátyásföldi Repülőgyár. A háborús összeomlás végén viszont a Krisztus elhívása, a szolgálatra való felkészülés, és a gyülekezetek vonták körükbe.

Átéli közel nyolc évig a kazahsztáni börtönlágerbe történő bezáródást is. Egy Isten ellen harcoló birodalom sok tízezernyi testvérével együtt tépi ki otthonából, és szülőföldéből, és úgy tűnik az ő számára is végsőkig beszűkül a horizont. A mennyei üzenetből is csak annyi olvasható, amennyi fény a pokróc alatt rejtegetett Bibliára ráhull, a pokrócba vájt lyukon át.

Az éhezés és fázás, a szenvedés és a halál naponkénti megtapasztalása, de a reménység is, hogy élete és elhívása felett maga az Úr Jézus őrködik.

A lélek útján megjelenő belső vigasztalás és kijelentés erősebbnek bizonyul, mint a magát élet és halál urának vélő lágerparancsnok, aki tudva, hogy foglya lelkipásztor, ezt ordítozza ismételten felé:” Lajos, Lajos, ha mindenki haza is menne innen, te akkor is itt fogsz megdögleni!” Ezt a gyilkosan durva mondatot Gulácsy püspök úr idézte fel püspöki beiktatási beszédében, a beregszászi nagytemplomban, majd így folytatta: „ hol van a lágerparancsnokom, hol van a láger, hol vannak az őrök, hol a Szovjetúnió, és mivé lett az önimádó, istentelen és embertelen ideológia?!”

Életem nagy ajándékának tekintem, hogy a Horkay családdal való rokoni szálakon keresztül, már a 70-es évek végén meglátogathattam kárpátaljai testvéreinket, s ekkor ismerkedtem meg Gulácsy püspök úrral is. Ebben az időben ő volt a „gályarab-nemzedék” legfiatalabb tagja. Forgon püspök úrnak, Horkay Barna és Kovács Zoltán –szintén fogságból visszatért – lelkipásztor-tanároknak, először tanítványa, majd nagyon gyorsan tanártársa. „ A hit és hitelesség akadémiája”volt ez a 20. század végének egyedülálló tanári karával.

Ebben a rövidke hálaadó főhajtásban, csak néhány pillanatot idézhetek fel, melyekben és is új ismeretekre és látásokra jutottam. Még minden egyházi „státusz” nélkül, de az egész kárpátaljai reformátusságra gondolva kezdte el püspök úr, azt az iparművészeti szépségű műhelymunkát, melyben a nyolc évig vőlegényére váró, hűséges feleségével együtt restaurálták a még fellelhető, megrongálódott énekeskönyveket és Bibliákat, akár 20-30 oldalnyi anyagot is gyönyörűkézírással pótolva bennük.
Főjegyzőség, a Tanácskozó Zsinat levezetése Nagyberegen, ahol Sárospatak után, most már kibővített létszámban gyűlt össze a Kárpát- medence egyházi hivatalt viselő népe, a lelkipásztorokkal, gyülekezetekkel is zsúfolásig megtelt templomban. Röviddel később már püspöki felelősséget hordoz. Ekkor szinte heti, akár napi kapcsolatban voltunk, mert Tiszáninenni Kerületünk felajánlotta, hogy minden elvonható erővel kész segítséget nyújtani a kárpátaljai indulásban.

Püspök úr – kérdeztem- mikor szabad nekem püspök urat telefonon, vagy személyesen zavarnom? Mely időközben, hánytól, hány óráig? Hát ide figyelj: „ ki kérdezett meg engem közel nyolc éven át, hogy éjjel vagy nappal, mikor hajtsanak ki a negyven fokos hidegbe, vagy égető, sivatagi forróságba? Akkor most, amikor Isten megengedte, hogy az ő egyházát, és országát, építhetem, most akarjak komfortosan élni? Gyere, vagy hívjál 24 órában, aztán alszunk, vagy eszünk, amikor időt találunk rá. A konyhában a díványon, és az asztalnál neked is lesz mindig egy helyed!” Ez a 24 óra szorzódott be legalább kettővel főtiszteletű asszony, hasonló elkötelezettségű, tálentumokkal gazdagon megáldott segítő szolgálatával.
Helyreállított templomok sokasága, gomba módra született parókiák, küzdelem a régi hatalom átörökített képviselőivel, „országjárás” naponta. A világ legkülönbözőbb pontjairól érkező hivatalos látogatók, mind magánvendéggé lettek, s a családi otthon egyszerre volt püspöki hivatal, szálloda, étterem és imaterem. Kiváló és hasonló elkötelezettségű munkatársak vették körül, kik nélkül a legszentebb törekvések is megvalósulatlanul maradtak volna, s kik később a stafétabotot is átvették tőle. Legjelentősebb európai útjait is munkatársaival együtt járta be, a hűséges, megszentelt Oroszi Pállal, a minden terhet felvállaló és teljesítő Horkay Lászlóval, az iskola-indító munkatárs Szabó Annával, s az első angol anyanyelvi tanárnővel, Debra Meyerrel járták be Hollandiát is. Az útjukat előkészítő, és kapcsolataikat kimunkáló Tüski István és családja segítségével, úgy szólították meg a különböző református közösségeket, hogy azok, először életükben egy közös bizottságot alkottak: Bizottság a Kárpátaljai Református Iskolákért. Történelmi pillanat volt. És még hány országban hagyott püspök úrék látogatása maradandó nyomot!

Mit lehet, és kell még ebben a néhány soros írásban megemlíteni? Talán egy alapvető és meghatározó missziói látást, melynek két erős motorja a megbocsátás és az Úrra néző reménység volt és maradt,s két sajátos területet, az iskolákat és intézményeket, a cigányok közötti szolgálattal egyetemben.

„Nekünk a ’málenkij robotra’ az evangélium hirdetésével kell választ adnunk, hiszen ez a nép nem ismerhette úgy Isten Igéjét, ahogyan mi a reformációban és az ébredésekben kaptuk. Nem rajtuk, és a szenvedéseinken, hanem az elhívásunkon és megbízatásunkon kell tájékozódnunk” Mennyei magasságok!

„Amíg lesz egy levethető ingünk és nadrágunk, addig az iskoláinkat nem adhatjuk fel. Isten és a nemzet is elvárja tőlünk, hogy kifosszuk magunkat, és mindent megtegyünk a fiataljaink lelki-szellemi neveléséért”. És ha mindent odaadtunk, azután mi lesz –kérdeztem.”Miért, ti Istenre semmit nem akartok bízni?” Csodálatosan tud haragudni és dorgálni is. Igei mélységek!

„Kutyából nem lesz szalonna, mondjátok, és ez így igaz! De én itt Isten teremtményeivel állok szemben, akikért a Krisztus meghalt,s nem szalonnát akarok, hanem megtért, újjászületett cigány embereket remélek”. Bibliai reménység, melyben örvendezés is jelen van, s mely reménység ellenében is reménykedik.

A folyóirat-szerkesztő idős Arany János sorai jönnek elém: „…nincs vége itt folytatása következik, én uram légy én szerkesztőm, új folyamban újra kezdőm!”
Adjon az Úr még sok „új cikket a lapnak” és az „újrakezdésben” boldog, üdvösséges beteljesedést!

„Boldog akit az ő Ura munkában talál!”