Régen jöttem ilyen nyugalommal fogorvoshoz – ez jár a fejemben a pécsi fogászati klinika liftjében, ahová dr. Nagy Ákossal együtt szálltam be. Persze, sokat jelent, hogy nem vizsgálatra, hanem beszélgetni jövök hozzá. Rögtön fel is vetem neki a kérdést: miért rettegnek ennyire az emberek a fogorvostól? „Tőlem a fogorvos is fél” – mondja nevetve a fogászati klinika vezetője. Szép kilátások – gondolom magamban, de hamar kiderül, nincs mitől félni. Az irodájában gyorsan oldott hangulat alakul ki. Két egyetemi előadása között szakított ránk időt. Persze, nem csoda, hogy egy klinika vezetőjeként, egyetemi docensként elég sűrű a program, és az öt gyermekéről még nem is beszéltünk. Éppen ezért először róluk kérdezem, arról, hogy mindig is nagycsaládot terveztek-e.

Tenyerén hordozza az Úr
„Emlékszem, a Gellért-hegy nyugati oldalán sétálva a naplementében leendő feleségem azon lamentált, hogy én fogorvos leszek, ő pedig keramikus, és négy gyermeket szeretne. Végül négy fiú után született még egy kislányunk” – kezdi történetüket. Feleségével mindketten hitben járnak, Nagy Ákos tizenhét évesen tért meg. „Családostól ragadott meg bennünket az Úristen. Minden úgy kezdődött, hogy a bátyám elkezdett udvarolni a református lelkész lányának. A hitben járó paplány azt mondta, hogy itt van egy komoly akadály, amit meg kell ugrania annak, akihez ő feleségül megy majd: élő hite kell, hogy legyen.”

Először a báty tért meg, majd az édesanyjuk is megtalálta az Urat. Még azon a nyáron, 1991-ben Nagy Ákos maga is elment egy biatorbágyi csendeshétre, ahol megragadta Jézus Krisztus evangéliuma.

Az előzményekről azt mondta: „Érettségi után nagy bizonytalanság vett körül, amit mindenki átél: már nem voltam gimnazista, de még nem vettek fel az egyetemre sem. Akkor már udvaroltam a leendő feleségemnek, a távolság miatti félelem is motoszkált bennem.” A gimnáziumi évek megalapozták a biatorbágyi megtérést. „Akkor még nem volt hittanóra – a rendszerváltás környékén jártunk–, de egy bátor baptista lelkész bejött az iskolába, és úgynevezett szakkört tartott, vagyis beszélgettünk a hitről. Széttrollkodtam ezeket az alkalmakat, nekem mindig voltak kérdéseim” – emlékszik vissza nevetve Nagy Ákos. Mint mondja, sokat küzdött és ellenkezett, de egyértelmű volt számára az út. „Láttam a bátyámat, édesanyámat, ezért én már úgy mentem Biatorbágyra, hogy ott megtérek. Ez egy folyamat volt, ami ott csúcsosodott ki.”

A csendeshéten kaptak egy kézzel készített igés lapot, melyet ma is benne tart a Bibliájában. Egész életére meghatározó tanítás ez: „Mert tudom, hogy nem lakik énbennem, vagyis a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.” (Rómaiakhoz írt levél7.fejezet, 18.vers)„Ezen az Igén mostanában sokat gondolkodtam. Nagyon nehéz az, amikor megnőnek az ember gyerekei. Emellett van egy száznyolcvan főt is meghaladó munkatársi gárda, és nem mindig az jut el a ’végvári katonákhoz’, amit én gondoltam. Ez így összességében nem mindig kezelhető a magam erejéből.”

Szeretettel és megbecsüléssel mesél keramikus feleségéről. „Amikor Adrienn Egerben államvizsgázott rajz és vizuális kommunikáció szakon, én a professzori vendégszobában cumisüvegből etettem a legnagyobb gyermekünket, februárban. Azért ekkor, mert az államvizsga eredeti időpontjában született az említett gyermek. A feleségem utolsó szigorlatait – amelyen be kellett mutatni az elkészült alkotásait – én tettem le. Hajnalban megszületett a fiúnk, én pedig hat órakor fogtam az összekészített alkotásokat, felszálltam az egri buszra, és persze elkéstem a szigorlatról” – meséli nevetve. „Amikor bementem, mondtam, hogy a feleségem ma hajnalban négy egész három tizeddel teljesítette a szigorlatot – négyezer-háromszáz grammal született Ákos fiam – anyuka és gyermeke jól vannak.”

Második gyermekük Amerikában született, egy kétéves külföldi ösztöndíj ideje alatt. Pécsre költöztek, amikor dr. Nagy Ákos elvállalta a fogászati klinika vezetését. A felesége itt lett kerámiatervező. Legnagyobb gyermekük huszonhárom, a legfiatalabb tizenhárom éves. „Mindig távol éltünk a szülővárosunktól – Budapesten, Ráckevén, Amerikában, Pécsen – így sosem volt rokon a közelben, aki segíthetett volna. Nehéz volt. Mindig kivettem a részem, amiből csak tudtam, de ennek a nagy része a feleségem vállát nyomta” – árulta el.

Amikor arról kérdezem, hogyan segíti a hit, egy húsz évvel ezelőtti történettel válaszol: „Amikor hazajöttünk Amerikából, egy régi gimnáziumi ismerősömmel találkoztam egy esküvőn, aki megkérdezte tőlem, hogy mi újság velünk. Mondtam, hogy semmi különös: házasság, két gyerek, Amerika, karrier. Ő meg elnevette magát, hogy ez semmi? Ez egy sikertörténet. Akkor gondolkodtam el rajta, hogy tulajdonképpen ez tényleg így van.

Rá kell döbbennünk nap mint nap arra, hogy mennyire nem egyértelmű mindaz, ami körülöttünk van, ahogyan élünk. Hálás lehetek azért, hogy nem próbákkal, ostorral és ösztökével terelget bennünket az Úr, hanem tényleg a tenyerén hordoz!”

Egy másik történetet is mesél, amely szintén meghatározó volt számukra: „A vőtársam fiatalon meghalt, krónikus betegségben. Ilyenkor összehúzódik a nyáj, hazajött a nagyfiam is, aki ekkor már nem velünk élt. Amikor hazavittem a lakásához, elmondta nekem, hogy elgondolkodott, és most látja, mennyire nem magától értetődő, hogy ők öten vannak testvérek, mindenki egészséges és jól élünk. Képletesen szólva elment mellette nagy sebességgel a vonat, és megcsapta a szele.”

A hivatásban is Istennel
Amikor arról kérdezem, hogy a munkájában hogyan jelenik meg a hit, azt mondja, leginkább a döntéseiben meghatározó. „Amikor valamilyen lépést kell tenni, mert egy kihívás áll ellőttem, akkor van, aki megmutatja a helyes irányt. Ilyenkor el is szoktam mondani a munkatársaimnak, hogy azért döntünk úgy és nem máshogy, mert az a helyes irány.”

Régen nem volt karácsonyi ünnepség a fogorvosi klinikán, Nagy Ákos vezette be. Ilyenkor sokan örömmel sütnek süteményt, kicsit együtt vannak, beszélgetnek. „Szoktam Igét olvasni ilyenkor, Túrmezei- vagy Ady-verset mondani. Sok olyan visszajelzést kapok, hogy ez milyen jó dolog. De a fogorvosavatási beszédembe is szoktam Igét csempészni.” Az Úr jelen van abban is, ahogyan feláll a botlásaiból, és elmondja a munkatársainak vagy a gyermekeinek, ha valami nem volt helyes – teszi hozzá.

Szülői felelősség
Egy fogorvossal szemben ülve adja magát a téma: mi jellemzi ma a magyarországi szájápolási szokásainkat? „Furcsa kettősség van a magyar ellátásban. Magyarországon az államilag megszervezett fogászati feladatellátás a világ legjobbjai közé tartozik. Amerikában például ez államilag nem finanszírozott. Dániában nagyon jó az emberek foga, mert tizenhét éves korig teljesen ingyenes a fogászati ellátás, és kötelező megjelenni rajta a gyerekeknek. A hetvenes-nyolcvanas évek óta nem építettek úgy iskolát Dániában, hogy ne lenne benne fogászati rendelő. Ott helyben szűrik és ellátják őket, aki pedig nem jelenik meg, azt hatóság kéri számon. Tizenhét év felett viszont nagyon drága az ellátás, ezért vigyáznak a fogaik épségére az emberek. Nem véletlenül vannak sokan, akiknek hatvanéves kora felett is teljesen ép és egészséges a fogsora. Magyarországon a fogmegtartó kezelések a teljes társadalom számára ingyenesek, tizennyolc éves korig minden kezelés térítésmentes, nyugdíjas kor felett szintén. Viszont van egy régi beidegződés, még az SZTK-s korból. A nyolcvanas években, amikor megjelent a magánszektor a fogorvoslásban, kiterelték az állami ellátásból a pácienseket, direkt rossz minőségű munkával. A szüleim generációjában ezért él az az elképzelés, hogy a körzeti fogorvosi ellátás rossz, a magán pedig jó. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy alulfinanszírozott az ellátás, ezért a fogorvosok a mai napig jobban szeretnek magánellátásban dolgozni.” Nagy Ákos szerint ennek az összetett problémának a megoldásához kulcsfontosságú a gyermekek szájápolási higiéniájának a megfelelő kialakítása. „Ez fontos feladata minden szülőnek” – hangsúlyozza.

Beszélgetnénk még, de megköszönve a doktor úr idejét, felállunk, és hagyjuk sietni a következő előadására, hiszen a jövő fogorvosi ellátása a tét. Nagy kincs egy olyan élet, ahol hivatástudat, szakértelem és hit találkozik. Mert az Úr útján járó ember többet ad a körülötte élőknek: hittel tanít, hitet tanít. Ahogy az Ige mondja: „Elküldte őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.”

Az idézett igevers Lukács evangéliuma 9. fejezetének 2. verse.

Képek: Ruprech Judit