Barátok voltak, akik egyetemistaként azért alapítottak kiadót a rendszerváltás után, hogy a keresztyén diákok hozzájussanak az intellektuálisan és spirituálisan egyaránt igényes kiadványokhoz. Mára az óvodásoknak szóló gyerekkönyvtől az egyetemi tankönyvig, a regénytől a teológiai művekig és a családi magazinig számos műfajban tesznek le maradandót a könyvesboltok polcaira. A Harmat Kiadó kiadványait minőség, kiegyensúlyozottság, tartalmi és formai igényesség jellemzi, mára pedig már forgalmuk több mint egyharmadát a világi piacon bonyolítják. Az idén huszonöt éves kiadóról annak igazgatóját, Herjeczki Kornélt kérdeztük.

Legutóbb a házasság hetén találkoztunk. Gyakori, hogy a Harmat Kiadó egy-egy társadalmi kérdésről sajtónyilvános párbeszédet kezdeményez, amely alkalmat ad az adott témát kifejtő kiadványaik bemutatására is. Ilyenkor mi van előbb: a könyv vagy az a szándék, hogy szellemi műhelyként reagáljanak egy kortárs jelenségre?

Egyértelműen a társadalmi igényekből indulunk ki, amelyeket valamiképpen észlelünk – akár saját magunkon is. De van olyan is, hogy nincs ilyen igény, mégis meggyőződésünk, hogy van mit hozzátennünk egy-egy kérdéshez. Az igényteremtés egy kiadó számára nagy kihívás, mert általában ezekből a témákból nem lesznek sikerkönyvek.

Hogyan születnek meg ezek a felismerések és pontosan kiket jelöl a többes szám?

Független alapítvány vagyunk, nyitottak minden véleményre. Ehhez kicsit ismerni kell a múltunkat: a nyolcvanas években néhányan, fiatal egyetemisták szerettünk volna intellektuális igényességgel, ugyanakkor spirituálisan elmélyült módon többet tudni, tanulni – ám ez nem volt egyszerű, mert azt tapasztaltuk, hogy ez a kettő általában nem találkozik. Voltak komoly teológiai tanulmányok, de úgy éreztük, sokszor hiányzik a személyes elkötelezettség belőlük. A hitbuzgalmi-hitépítő, kissé pietista könyvek pedig foglalkoztak ugyan a belső rezdüléseinkkel, intellektuálisan viszont nem voltak túl igényesek.

Nekem óriási élményt, valóságos áttörést jelentett, amikor életemben először „Nyugati útlevelet kaptam" és elmehettem ösztöndíjasként egy keresztyén orvostanhallgatóknak szervezett konferenciára Oxfordba. Itt találkoztam először John Stott-tal (az evangéliumi mozgalom vezető teológusa – a szerk.), aki arról beszélt, hogy értelmünk, érzelmeink és akaratunk, egész személyiségünk Krisztus uralma alá kell, hogy tartozzon, és ezek valóságos egységet alkothatnak. Ez olyan tudástőkénkké vált, hogy ezután rengeteget olvastunk, és mivel akkor még kevesen tudtak angolul, fejezeteket fordítottunk bizonyos könyvekből, és megosztottuk ezeket egymással.

Ebből alapítottuk meg a rendszerváltás után először a MEKDSZ-t (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség), később pedig egy külföldi partnerrel a kiadót is. Volt ugyanis egy kis társaság, akik már a nyolcvanas évek közepén úgy gondolták, hogy egyszer össze fog omlani a kommunizmus, ezért attól fogva szisztematikusan elkezdték járni a kelet-európai országokat. Abban próbáltak segíteni, hogy a maga idejében önálló, önfenntartó, nemzeti, felekezetközi keresztyén könyvkiadót alapítsanak azok, akikben volt ilyen igény.

Ettől a kis missziós csapattól rengeteget tanultunk mi is. Kezdetben anyagi segítséget is kaptunk tőlük, de mindig csak valamilyen konkrét nyomdai kiadáshoz járultak hozzá. Szó szerint rákényszerítettek az önállósodásra, amelynek az első lépése az, hogy már az első pillanattól kezdve minden egyes személyi kiadást a bevételekből kellett megtermelnünk. Ebben ma már nincs semmi érdekes, de ez 89–90 fordulóján még nagyon új volt.

Amikor azt mondom, hogy „mi", erre a felekezetközi szintű, Krisztust követni akaró, kicsit megfoghatatlan magyar értelmiségi közösségre és holdudvarára gondolok, amelynek a gyökerei a MEKDSZ-ben vannak.

Lépésről lépésre épült föl aztán különböző profilokkal kiegészülve a Harmat Kiadó. Emlékszem, nagy beszélgetést folytattunk le arról, hogy adjunk-e ki például gyermeknevelésről szóló könyvet, mert a diákoknak nincs többnyire gyerekük. A feleségem éppen a mi első gyermekünket várta, amikor elolvasta az Életre szóló ajándékot. Ebben egy korábban ismeretlen fogalomról, a szeretettankról volt szó. Kísérletképpen adtuk ki, és amikor az első évben elfogyott kilencezer példány – főleg világi boltokban –, az óriási lökést adott nekünk. Felismertük, hogy csomó minden iránt valóságos szükséglet és nyitottság jelentkezett nemcsak bennünk és a diákokban, hanem az egyházon kívül élőkben is.

Ez a kettősség mindig is jellemzett minket. Kezdettől fogva szerettük volna a Krisztusban hívő emberek növekedéséhez biztosítani a feltételeket, már ami a könyveket illeti, mert láttuk, hogy ezt az igényt a gyülekezetek általában kevéssé tudják kielégíteni. A felnövekvő értelmiségi közeget táplálni kellett. Másrészt szerettük volna a társadalomnak Krisztust bemutatni, vagyis elérhetővé tenni az értékeinket, hogy legalább elgondolkozzanak róluk a nem hívők. A gyereknevelés és a házasság kérdései lehetőséget adtak erre. Ha valaki elolvassa egy keresztyén szerző művét, akkor nyitottabbá is válhat az általa képviselt szemléletre, miközben ha fordítva csináljuk, és azzal kezdjük, a Biblia mit tanít erről vagy arról, az senki olyat nem érdekel, aki számára a Szentírás nem autoritás. Ezeknek a könyveknek a végén nem szerepel a megtérők imája, de Krisztus jó illata terjed bennük, ami valamikor egyszer majd meghozza a gyümölcsét – de az már nem a mi hatáskörünkbe tartozik.

Ezek szerint azoknak a keresztyén szerzőknek a könyvei alkalmasak arra, hogy hívőket és nem hívőket is ellássanak szellemi munícióval, amelyek szakmailag is színvonalasak.

A keresztyén ember is ember, mint bárki más, ezért neki is jól megírt érvekre van szüksége. Mondok egy példát! Ha szeretnénk a fiatalokat arról meggyőzni, hogy mondjuk, ne feküdjenek le középiskolában az osztálytársukkal, akkor erre az egyik mód azt mondani, hogy a Bibliában ez és ez van írva. A másik, hogy fölsorakoztatunk olyan érveket is, amelyek mindenki számára érvek, nem csak azoknak, akik a Bibliában hisznek. A hívő embereknek éppúgy végbemennek a testében és a lelkében változások ilyen esetben, és ezekről nekik is hallaniuk kell. Ezért annak a fajta szétválasztásnak, hogy hívő könyv meg nem hívő könyv, csak bizonyos területeken van értelme. Ha a mindennapi életben is megtesszük ezt a különbséget, akkor ellene megyünk annak, hogy Krisztus minket egységes egésszé teremtett, és a személyiségünk minden része hozzá tartozik.

Érdekes, hogy egyszerre folytatnak missziót, de ez üzleti vállalkozás is. Hogy lehet a kettőt egyensúlyban tartani?

Csak így – ha a kettő együtt van. Ez volt az a rendszerváltáskor még nagyon új szemlélet, amit kezdetben elsajátítottunk. Bármely misszió hosszú távon akkor tud független maradni és növekedni, ha megtermeli az anyagi forrásait. Ha az elapad, az egyben értékmérője is annak, amit csinálunk – ha nem is mindig, de sokszor. Ha valaki csak úgy kapja a támogatást, akkor nincs motiválva arra, hogy neki a legjobb borítót kell megtalálni, mert különben nem fogja megvenni senki a könyvet. Mi itt abszolút rá vagyunk szorulva arra, hogy eladható is legyen az, amit csinálunk, mert különben nem tudunk továbblépni. De ez egészséges teher, mert ez biztosítja azt, hogy függetlenek és felekezetköziek tudjunk maradni annak összes örömével és terhével együtt. Ez motivál arra, hogy fejlődjünk.

Nekem olvasóként úgy tűnik, megtalálták a könyvpiacon a maguk szegmensét a felekezeti és a világi kiadók mezőnyében. Ha például bemegyek egy pláza könyvesboltjába, akkor azt látom, hogy a Harmat Kiadó hiánypótló módon van jelen a könyveivel.

Igen, ez valóban így volt úgy három-négy évvel ezelőttig, amikor előfordult, hogy a bejáratnál rögtön ott voltak a mi könyveink. Csakhogy egyre több világi kiadó jön rá, hogy a keresztyén piac nekik is piac. Tudatosan keresnek keresztyén témájú könyveket és nem keveset ki is adnak. Ugyanakkor a függetlenségünk és az elkötelezettségünk miatt mi viszont nem vagyunk benne a nagy kiadói csoportosulásokban, ezért minket néha háttérbe helyeznek. Ezt a helyzetet csak azzal lehet felülírni, ha az olvasó a mi könyvünket keresi, és akkor a boltos jó helyre teszi ki. Tehát ez is a minőségre sarkall.

Ön orvosként kezdte a pályáját, és talán egyetemistaként sem gondolta, hogy egész életre szóló küldetése lesz a kiadó igazgatása. Miért váltott pályát mégis?

Az én megtérésemben nagyon meghatározó volt az, amit Jézus mondott, hogy „én azért jöttem, hogy életük legyen" (vö. János evangéliuma 10. rész, 10. vers). Nekem az élet szolgálata a biológiai és a lelki életet egyszerre jelenti. Mindig azt gondoltam, hogy mindkettőre szól az elhívásom.

A nyolcvanas években elég nyilvánvaló volt, hogy ezt az utat csak úgy lehet bejárni, ha valaki az orvosin kezdi, mert fordítva ezt nem lehetett. Amikor a pályámat elkezdtem, akkor kerültem szembe azzal, hogy orvosként halálra dolgozzuk magunkat, hogy megmentsünk embereket, jóllehet vannak olyan orvosi bajok, amelyek megelőzhetőek lennének. Rádöbbentem, hogy mennyi mindent lehetne tenni azért, hogy az emberek egészségesek maradjanak, és megelőzzük a bajt.

A kilencvenes évek elején, ahogy mindenki elkezdhetett végre vállalkozni, céget alapítani, önmagát a kommunizmus egyformaságából kiemelve megvalósítani, a nagy hajtásban, a hirtelen adódott lehetőségek közepette sorra mentek tönkre az emberek és az emberi kapcsolatok. Ráadásul, minden „szabadabb" lett. Amerikában már kiderült, hogy a dohányzás milyen ártalmas, ezért a dohánycégek Kelet-Európába tették át bázisaikat. Csúszott le a fiatalság, és az egyház nem tudott eleget foglalkozni velük – még a saját gyerekeivel sem. Ezeket végiggondolva jutottam arra a döntésre, hogy azt, amit addig a szabadidőmben csináltam, szeretném főállásban tenni. Egy ideig végeztem mellette az orvosi munkámat, míg végül két évvel ezelőtt teljesen abbahagytam.

Ez az én utam, de nincs sablon. De úgy vélem, mindig az életet kell szolgálni, és nagyon elkeserít az, amikor bármi más cél ennél fontosabbá válik, akár az egyház, akár a magunk számára. Sokszor pazaroljuk másodlagos jelentőségű dolgokra az időnket és a pénzünket. Az élet szolgálata a bajt megelőző szemléletet jelent. Orvosként látom, mennyire hozzájárul ez az egészségesebb élethez, abba viszont nem látunk bele, micsoda sérülésekkel élnek emberek belül. Amikor egy könyvre gondolok, mindig az jár a fejemben, milyen helyzetben és ki lehet az, akinek ez a könyv szó szerint gyógyulást hozhat.

Erről kapnak visszajelzéseket az olvasóktól?

Keveset, de kapunk. Egyfajta visszajelzés az is, hogy egy-egy könyvet megvesznek maguknak, aztán visszajönnek és megveszik ajándékba is. Volt már olyan is, hogy felhívott valaki ismeretlenül, és azt mondta, a házasságukat még nem mentette meg az adott könyv, de ő, amióta olvasta, máshogy áll hozzá a kapcsolatukhoz.

Meséljen kicsit a kiadói közösségről! Milyen szellemiségben folyik a munka, és milyen szempontok alapján választ munkatársakat?

Minket nem az motivál elsődlegesen, hogy az emberek megvegyék a könyveinket, hanem az, hogy a várt változás megtörténhessen az életükben. Ezért a kiadó munkatársai is két fő területen dolgoznak: a könyvek létrehozása az egyik, az értékesítésük a másik. Mindkét területen feltétel a szakmai hozzáértés – igaz, eleinte valamennyien csak beletanultunk abba a helyzetbe, amiben voltunk a kiadó indulásakor.

Mintegy tizenöt állandó munkatárssal dolgozunk folyamatosan együtt, és sok bedolgozóval. Minden évben tisztázzuk, hogy a Harmat azért van, hogy az emberek egészségesebb kapcsolatban éljenek – ez is lett a szlogenünk. Ha valakinek ez fontos, és többnek látja ezt a munkát, mint egy munkahely, annak van csak itt helye. Nekem nagy áldás, hogy olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel ebben egyetértünk.

Mi alapján választanak ki egy-egy könyvet?

A Harmat-könyvnél az én szempontom mindig az, hogy legyen szakmailag megalapozott, s lehetőleg valamiféle kutatásra vagy tapasztalatra épüljön. Egy példa erre Gary Chapman szeretetnyelvekről szóló sorozata. Sokan rásütik, hogy ő csak slágerszerző, de nem is biztos, hogy olyan sokat tud mondani. Pedig ez nem igaz, mert a könyvei komoly vizsgálatokon alapulnak. Csak mivel olvasmányosak is az írásai – ami szintén fontos szempont nekünk – összetévesztik azokat a szakmaiatlansággal. A harmadik, elengedhetetlen szempontunk az a spirituális töltet, ami a műből árad.

Ami a hitéleti jellegű kiadványaikat illeti, a Harmat Kiadóra jellemzőek a sorozatok, C. S. Lewis életművét is Önök adták ki. Gyakran olyan szerzőkkel dolgoznak együtt, mint Tim Keller vagy Philip Yancey, akik referenciaszemélyek sok felekezet számára, és a kortárs misszió meghatározó alakjai.

Ebben is megnyilvánul az, hogy Isten nem egyes embereket hívott el, hanem egy közösséget és ez a közösség túlmutat felekezeteken és nemzeteken is. Így tudunk Isten világméretű gyülekezetének részesei lenni, mert muszáj, hogy át tudjunk lépni ezeken a határokon.
Időnként az a kritika ér minket, hogy nincs elég magyar szerzőnk, ami nem teljesen igaz, de tény, hogy ők már sokszor elkötelezettek valamelyik felekezeti kiadónál. Másrészt nekünk nagyon fontos a felekezetköziség, és úgy érzem, Magyarországon ebben van még mit fejlődni. Nekünk nagyon fontos, hogy a keresztyénség központi üzenetei legyenek a központban.

Mire a legbüszkébb az elmúlt 25 évből?

A legbüszkébb arra vagyok, hogy vagyunk. Ez a legnagyobb ajándék, és az, hogy tudunk fejlődni. Mint ahogy a sónak is az az értelme, hogy hasson, mert ha nincs, megbüdösödik a hús. A legnagyobb öröm az, hogy jelen vagyunk a társadalomban, és tudunk hatni. Ez a hatás most, hogy kétmillió könyvet eladtunk, talán már érzékelhető is. Annak is örülök, hogy ez közösségi eredmény, csapatmunka, amelyben nagyon különböző emberek más és más adományai vannak benne.

Mit gondol, vajon mi lehet a Harmat Kiadó sikerének a titka?

Ez isteni ajándék. Valahogy ez az isteni elhívás, útkészítés annyira nyilvánvaló a történetünkben – ahogy összetalálkoztak szálak, és amivé lett ez a vállalkozás –, hogy ezt biztosan nem lehetett volna egy íróasztalnál körzővel, vonalzóval megtervezni. Tényleg úgy van, hogy az Úr csodásan és titkon viszi véghez a műveit. Az emberi oldalon pedig voltunk néhányan, akik ezt a látást elfogadtuk, és nagyon keményen, kitartóan dolgoztunk ezekért az eredményekért. Ha ezt így tudjuk folytatni, akkor Isten még adhat további gyümölcsöket.

Képek: Füle Tamás