Hallásból van

A Biblia 2020 kezdeményezés egyszerre épít nemzetközi közösséget és erősíti fel Isten Igéjének hangját a virtuális térben. Olvassuk fel együtt a Szentírást, hogy személyesebben szóljon az üzenete!

A kimondott szónak ereje van. Egy felolvasott szöveg sokkal jobban hat ránk, mintha csak magunkban olvasnánk. „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által” – fogalmazza meg ezt a gondolatot a Rómaiakhoz írt levél 10. részének 17. verse is. Ha valaki felolvas nekünk egy adott szövegrészletet, és eközben látjuk is az arcát, az még erőteljesebbé teheti az elhangzottakat. A hang és a látvány segíthet abban, hogy a tartalom jobban belénk ivódjon. Személyesebbé válik tőle az élmény.

Ezt ismerte fel a Skót Bibliatársulat is, amikor elindította a Biblia 2020 (Bible 2020) kezdeményezését. A mozgalom célja, hogy a Szentírás üzenetét okostelefonok segítségével terjessze. Az ehhez tartozó alkalmazás segítségével a résztvevők egy megadott bibliaolvasó vezérfonal mentén olvassák fel a Biblia szövegeit: az applikáció 2020-ban mindennap elküld egy igerészt a telefonunkra, amelyet felolvashatunk és a saját telefonunk segítségével videóra vehetünk; majd ezt feltölthetjük egy erre a célra létrehozott központi honlapra, és megoszthatjuk ismerőseinkkel. Ezeket a felvételeket az összes csatlakozó bibliatársulat nyelvén meg lehet tekinteni, de minden videó csak egy napon át érhető el. Lehetőség van arra is, hogy a résztvevők reflektáljanak egymás felolvasásaira.

A kezdeményezéshez számos bibliatársulat és keresztyén szervezet csatlakozott, közöttük a Magyar Bibliatársulat is. „Ez egyfajta közösségteremtő kezdeményezés, elsősorban az ifjúságot megcélozva. Reméljük, hogy sok iskola, gyülekezet, fiatal csatlakozik majd hozzá” – fogalmazott portálunknak adott interjújában Pecsuk Ottó, a szervezet főtitkára. A nemrég fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Magyar Bibliatársulat alapítói gyűlésén elhangzott: 2019 decemberéig már hatvanhat országból jelezték, hogy csatlakoznának a Biblia 2020 akcióhoz, és ezek az országok együttesen a világ népességének kétharmadát teszik ki. Az alkalmazás az angol mellett hamarosan magyar nyelven is ingyenesen letölthető lesz az ismert mobilapplikáció-áruházakból.
 

 

A közös felolvasás idén január elsején indult el, de még nem késő csatlakozni, ha valaki részt szeretne venni benne. Minél többen csatlakoznak, annál sokszínűbb, annál gazdagabb lesz ez a virtuális közösség, és annál több helyre juthat el Isten Igéje. Kezdjük az évet nemzetközi összefogással az Ige terjesztése érdekében! Legyen 2020 a „Biblia Globális Éve”! A csatlakozáshoz szükséges tudnivalók részletei a mozgalom központi honlapján, a https://bible2020.org/ címen találhatóak meg.

 

A képek és a videó forrásai: Bible 2020, The Scottish Bible Society