„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Hangoló szeminárum - Gyakorlatok a Krisztusban maradáshoz
Szeretettel hívunk a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának szervezésében megvalósuló szemináriumra, melynek célja a ráhangolódás.
A keresztény élet feladata összefoglalható abban, hogy életünket, mint egy hangolóhoz, a Lélek által Jézushoz igazítsuk. Ehhez a ráhangolódáshoz szeretnénk támpontokat adni, illetve a hangolódáshoz illő gyakorlatokban (lelki olvasás, önfeltárás, szemlélődés, közösség) jártasabbakká válni. A szeminárium vezetői: Kovács Endre (Barnabás Csoport), Szabóné László Lilla (lelkész, teológiai tanár), és Katona Viktor (SDG Református Diákmozgalom). Bővebb információ és jelentkezés az alábbi liken: http://goo.gl/forms/8fcyWVquLS