Harminc éves lett a Gödöllői Református Líceum Gimnázium, az ezt megünneplő jubileumi rendezvényre 2022. október kilencedikén kerül sor. A 16 órakor kezdődő nyitó istentiszteleten Nyilas Zoltán északpesti esperes hirdet igét a Gödöllői Református Templomban, ezt követően a Líceum épületében zajlanak majd a különféle programok. Lesz lelkészek és tanárok között zajló focimeccs, nosztalgiaórák a korábbi diákok számára, vetélkedők, fotószoba, táncház, vetítés, kiállítás. Az eseményre évkönyv és póló is készül, mely a helyszínen korlátozott számban megvásárolható. A jubileumra készülve személyes emlékekkel idézzük fel az elmúlt harminc évet.

Harminc év öröksége
„Gödöllői születésű vagyok, itt konfirmáltam, az itteni gyülekezethez tartoztam fiatalkoromban. Férjem református lelkész volt, és miután 1993-ban Isaszegre kerültünk, én a Gödöllői Református Líceumban kezdtem el dolgozni, először négyórás, majd egy év múlva teljes állású munkakörben” – mesélte Bajusz Árpádné Ágnes, aki 2009 óta az intézmény igazgatója. „Annak idején szinte euforikus hangulat uralkodott az iskolában amiatt, hogy végre nyíltan lehet olyasmiről beszélni, amelyekről addig csak zárt ajtók mögött lehetett. Örültünk, hogy tudunk közösségben imádkozni, hogy csendesnapjaink vannak, hogy minden reggel áhítattal kezdődhet a nap. Mindez az újdonság erejével hatott.”

A visszakapott épület öt tanteremmel rendelkezett, és ugyancsak lelakott állapotban volt. „Alapvetően hatosztályos gimnázium vagyunk, de 2015 óta minden évben indul négyosztályos gimnáziumi évfolyamunk is. A létszám folyamatosan bővült, ma már 533 diákunk van, emiatt az épületet is folyamatosan bővítenünk kellett. Épültek új épületszárnyak, tornaterem, de nincs még például menzánk, aulánk, nincsenek megfelelő méretű tantermeink, pincében és padlástéren is tanítunk, így további építkezések előtt állunk. Ugyanakkor nemcsak az épület és az infrastruktúra fejlődik folyamatosan, hanem egyre jobb eredményeket ér el az iskola is, például a HVG által összeállított listán a 100 legjobb középiskola között a 37. helyet értük el.”

A Líceumban ma már egykori diákok is tanítanak, de nemcsak ők járnak vissza az épületbe. Minden évben van 10-12 volt diák, aki eljön, hogy segítse a jelenlegi diákok pályaválasztását, beszámolva szakmájáról. Az érettségi találkozók mellett pedig természetesen a nagyobb iskolai évfordulókat is megünneplik. Ilyen volt öt éve a Líceum 25. születésnapja, és ilyen alkalom lesz a mostani jubileum is. „Az idei ünnepségre elsősorban egykori tanulóinkat várjuk vissza, hiszen a programkínálatot rájuk szabtuk, hogy visszacsöppenjenek a líceumi légkörbe. Ezúttal könnyedebb, vidámabb hangot ütünk meg programjainkkal, de emellett megőrizzük a méltóságteljes ünneplés kereteit is.”



A tavalyi évben újabb építkezésre nyertek el közel 3 milliárd forintnyi állami támogatást, így reményeik szerint jövő év márciusától újabb munkálatok indulhatnak el az épületen. „Szeretnénk nagyobb könyvtárat, szaktantermeket, és sok egyéb fejlesztés is szerepel a terveink között. A legfontosabb tervünk a jövőre nézve mégis az, hogy megőrizzük azt a lelkületet, amelyet a Líceum az indulásakor megalapozott: hogy szolgálatként éljük meg munkánkat. Szeretnénk megőrizni azt a tantestületi szeretetközösséget, amely szintén a kezdetektől jellemző a Líceumra, és amely hatással van diákjainkra is, családias légkört teremtve intézményünkben. Ezért az örökségért is hálát adunk október kilencedikén.”

Családi emlékek
Barthos Gergely hévízgyörki lelkipásztor családjának élete összefonódott a Líceum történetével, hiszen édesanyja, Barthos Zoltánné volt az iskola alapító igazgatója. „Az intézmény indulásakor csak tízéves voltam, mégis izgalmas kalandként éltem meg, hiszen édesanyám révén egyrészt átéreztem annak feszültségét, hogyan jutnak el szeptemberre az iskolakezdésig, másrészt annak csodáját is, hogy ott és akkor, ahol és amikor kellett, minden rendelkezésre állt” – idézte fel emlékeit a lelkész. “Amikor szükség volt rá, beállított az udvarra egy holland kamion a taneszközökkel, padokkal, székekkel, máskor a szülők jöttek festeni, takarítani. Akkoriban számtalan módon megtapasztalhattuk Isten munkáját.”

Családjukba mélyen beleivódott a Líceum szeretete, és az a rengeteg csoda, amely átsegítette őket az első évek nehézségein, küzdelmein, így nem meglepő, hogy Gergely maga is líceumi diák volt 1996 és 2001 között. „Vágytam rá, hogy oda járhassak. Tudtam, hova készülök, ismertük egymást a tanárokkal. Az biztos, hogy mindig szem előtt voltam, ezért amikor a tanáriban rólam beszéltek édesanyámmal, azt ő már úgy élte meg, mintha szülőként hívták volna be. Ez nem volt mindig könnyű, de annyi mindent kaptam az iskolától, hogy az ilyen apróbb nehézségek nem számítottak. Idősebb Körpöly Kálmán nyugalmazott lelkipásztor áhítatai mind a mai napig meghatározó részei életemnek és szolgálatomnak.”

Az osztályközösségük nagyon jó volt, igazi csapatként működtek együtt. Ezen felül sokat tanulhattak a sportolási lehetőségekből is. „Nagyon aktív sportélet volt az iskolában, és ez kihatott a diákságnak a tanuláshoz való hozzáállására. A tanulás és a sport kölcsönösen pozitív hatással voltak egymásra. Hogy egy példával érzékeltessem ezt: az egyik középiskolai matematikai verseny iskolai fordulóján a versenyző diákok döntő többsége a kosárlabda csapatunk tagja volt.” Barthos Gergely a mostani jubileumi ünnepségen sem kell, hogy nélkülözze a sportot, ugyanis lelkészként vesz majd részt a tanárok elleni futballmérkőzésen. „Örömmel mondtam igent erre a felkérésre.”

Erős szövet
Parti Judit újságíró, volt líceumi diák is megosztotta velünk emlékeit. „Gyerekként valamiért vonzódtam ehhez az intézményhez. Bár gyakorló katolikusok voltunk, valami megmagyarázhatatlanul vonzott a református iskolába, a családom értetlensége ellenére. Ráadásul a Líceumban református hitoktatást kértem, arra hivatkozva, hogy a katolikus tanítást már elég jól ismerem, és szerettem volna teljesebb képet kapni. Számomra nagy ajándék volt, hogy ezt az iskola megengedte” – mesélte. „Ahogy arra is borzasztóan büszke voltam, hogy felvettek. Emlékszem, a tanévnyitó beszéd alatt már azt éreztem, ide tartozom, itt vagyok a helyemen.”

Bár közgondolkodásban egy hatosztályos gimnázium inkább a gyerekkor végét jelenti, Judit a líceumi éveket úgy élte meg, hogy inkább kitolták gyermekkora önfeledtségét. „Nemcsak méreténél fogva volt családias jellege az iskola közösségének, hanem az emberi kapcsolatokat tekintve is. Ez sokat segített akkor, amikor kamaszként az utamat kerestem, és mérlegre tettem mindazt, amit addig hitről, Istenről gondoltam; fel lehetett tenni nehéz kérdéseket is. A bensőséges hangulat mellett azért volt hierarchia a diákságban, a mai napig jobban emlékszem azokra, akik felettünk jártak, mint azokra, akik utánunk jöttek.”

Osztályuk jó csapat volt, az érettségi óta évente összegyűlnek, de Judit sok más volt diáknak is követi a pályáját. „Tavaly szeptemberben egy interjú erejéig kerestem meg az egyik volt líceumi diákot, akit nagyjából húsz éve nem láttam. Felhőtlen öröm volt a találkozás pusztán a líceumi évek okán, ami erős szövetként köt össze bennünket akkor is, ha a hétköznapokban távol kerültünk egymástól. Kialakult közöttünk egy összetartozás-tudat, amit külsősöknek nehéz megmagyarázni, egymás számára meg talán nem is kell. Nyomon követem a Líceum életét is, öröm látni, hogy fejlődik, bővül. Valahányszor meghallom egy számomra fontos gyerekről, hogy oda felvételizik, őszintén örülök neki, és azért drukkolok, hogy ő is érezze ennek a közös szövetnek az erejét.”

A formalitásokon túl
Balogh Tamás tizenhat éve lelkipásztora a gödöllői gyülekezetnek. Felesége is a Líceumban tanít. „Amikor ide kerültünk, igen jó kapcsolatot alakítottunk ki az akkori igazgatóval, Barthos Zoltánné Gabi nénivel, ennek köszönhetően sikerült valóban élővé tenni az iskola és a gyülekezet viszonyát. Ez a szoros kapcsolat azóta is fennáll. A tanárok egy része gyülekezeti tagunk, közöttük van a főgondnokunk is. Ifiseink közül többen is a Líceumba járnak. Így sok szempontból szoros az együttműködés” – mondta a lelkipásztor. A mindennapi együttműködés legszembeötlőbb példája, hogy a teremhiánnyal küzdő iskola tanórákat tarthat a gyülekezeti teremben és áhítatokat a templomban.

„Szűcs Ferenc, egykori professzorom egyszer azt mondta nekem, hogy sose az legyen az elsődleges szempontom, hogy mit tud adni az iskola a gyülekezetnek, hanem azt nézzem, hogy mit tud adni a gyülekezet az iskolának. Ennek szellemében igyekszem eljárni.” Hozzátette: a gimnázium az elszakadás időszaka a kamaszok számára, amely során fokozatosan levállnak a családjukról, így az iskolának nagy felelőssége van abban, hogy a diákok mindeközben megmaradjanak hitükben, esetleg hívő emberekké váljanak. Nemcsak gyülekezeti érdek ez, hanem egész egyházunk érdeke. A gimnáziumi hitre nevelés ezért szerinte inkább ország szolgálatnak tekinthető, mint lokálisnak.

Balogh Tamás is kiemelte az iskolai közösség családias jellegét és otthonos hangulatát. „Úgy látom, ez egyrészt élő lelkiségükből fakad, másrészt abból, hogy nem maradnak meg a formalitásoknál, hanem közvetlen, őszinte és személyes kapcsolatokat építenek. Jómagam arra törekszem, hogy az iskola és a gyülekezet viszonya se álljon meg a formalitásoknál, hanem a mindennapokban is közel kerüljünk egymáshoz. Ezt segíti, hogy mind az iskolában, mind a gyülekezetben sok a személyes lelkigondozás. Nem sok helyen látok ennyire családias légkört, mint a Líceumban, ezért megkockáztatnám, hogy ez helyi sajátosság lehet. Olyan érték, amelyre valóban mindannyian büszkék lehetünk.”

Barna Bálint
Képek: Gödöllői Református Líceum Gimnázium, Gödöllői Református Egyházközség, Csobán Pál, Barthos Gergely, Mészáros Péter, Halmai László